Yuu Solk

Nem telt bele egy hét sem, és a szent fa új termést hozott, azonban a várt nagyobb gyümölcs nem volt szokványos. Vöjd teste táplálta, ettől pedig szert tett egy halhatatlan testére. E halhatatlan képére kifejlődött a magas fa alacsonyabb ágán egy új ember.
A halhatatlanok csodájára jártak az új jövevénynek, ugyanakkor voltak, akiket inkább gondolatokkal töltött meg, mint puszta vizuális élvezettel. Iskayen, eEfülad és Vonuge is elméleteik rabjává váltak a furcsa jövevény láttán. míg a vallási vezető semmi másra sem szándékozott felhasználni a jelenséget, mint újabb szertartásokra és a hit erősebbé tételére, addig a Iskayen és Vonuge vizsgálódtak. Pontosabban Vonuge vizsgálódott, míg Iskayen nézte őt és próbálta kideríteni, mivel is akadt dolguk. Mivel létezésük során a halhatatlanoknak sosem volt szüksége olyasfajta dologra, mint az új tudás elsajátítása, nem volt magától értetődő, hogy foglalkozni kell a szent fa furcsa gyümölcsével. Csak az erős hitet, bölcsességet és kíváncsiságot képviselő embereket érdekelte. Mások szinte nem is beszéltek róla. Mígnem egy nap földet ért a teremtmény és életre kelt.
A halhatatlanokéhoz hasonlító teste csak fele olyan magas volt, folyton rágott valamit és mindenhova testnedveit ürítette, de azt is értette, hogy mit kérnek tőle. A furcsa szerzetnek törékeny teste volt, így meghalt. Az élők sorából való eltávozást egy bizonyos halhatatlannak köszönhette, akiről azt tartják, hogy minden gonoszság forrása. A történelemben csak úgy emlegetik, Ortäa, a gyilkos.
Az idők kezdete elé csak a halhatatlanok emlékeznek, de úgy tartja a fáma, hogy Ortäa megharagudott a furcsaságra, mely állandóan körülötte legyeskedett és odébb akarta tessékelni. Viszont óriási kezével nem csak meglökni sikerült, össze is törte. Mikor ezt eEfülad megtudta, letépette Ortäa bal karját és a szent fal alá ásta. A gyilkos ezután bűntudatot érzett, de nem a kioltott élet miatt, hanem a teremtővel szemben elkövetett bűn miatt.
A világnak viszont nem kellett sokat várnia, ahhoz, hogy eEfülad újabb bizonyítékokat kapjon. A szent fa ugyanis ismét termést hozott és ezúttal egy izmosabb testű szerzet esett a talajra. Már nem csak Vöjdből, Ortäaből is kapott részeket. Ez pont elég volt, hogy életképesebb legyen. Ekkor Iskayen így szólt:
- Testvéreim, ne temessük el egymást a fa alá, magunk menjünk oda és adjunk életet ezeknek!
Senki sem figyelt rá. Azt hitték róla, hogy bolond, lassú felfogású. Ezért nem érdekelte őket a mondanivalója, vagy bármely cselekedete, ellenben Vonugével. A kíváncsi természetű halhatatlant ugyanis olyannak tartották, akinek mindig, mindenre van megfelelő válasza és ezt vizsgálódásainak köszönhette. Többek között az is neki köszönhető, hogy eEfülad véráldozatokat tarthat. Mivel Vonuge fedezte fel, hogy a fák isznak.
Vonuge egy dolgot akart mondani a társainak, mikor meglátta a furcsa szerzetet, ahogy minden alkalommal egyre inkább beszéd szerű hangokat eresztett ki magából. Azonban rossz döntést hozott, mikor elsőnek eEfüladnak mondta el. A vallási vezér ugyanis olyan dolgot hallott, mely épp csak kialakulóban lévő hitviláguk alapjait rázta volna meg. Nem sokkal később Vonuge is a fa alatt végezte, eEfülad saját kezűleg ásta meg a sírját és húzta bele, amíg aludt.
Reggelre a szent fa újabb gyümölcs zuhant a felszínre és olyat adott a halhatatlanoknak, amiről álmodni sem mertek. Ez a gyümölcs beszélte a nyelvüket. A fa elnyelte Vonuge kíváncsiságát, ezért az újabb gyümölcsök már kiolthatatlanul kínzó tudásvággyal jöttek a világra. Ekkor pedig elérkezett az ideje annak is, hogy nevet kapjanak a furcsa létformák. Felkérték a halhatatlanok, a bolondnak tartott Iskayent, hogy a bolond gyümölcsökre találjon ki valamilyen nevet és ő boldogan eleget tett ennek. Megnevezte őket: férfi.