Yuu Solk

A férfiak szinte napról napra érkeztek, mikor a fa épp termő időszakában volt, és nem töltötték idejüket semmittevéssel. A halhatatlanokkal ellentétben a jövevények egyből szerveződni kezdtek és felfedezték a világot. Sokat tanultak az alkotóikról, a fákról, a szent fáról, de legtöbbet a halálról, mert haltak és élettelen testeket hagytak mindenfelé.
Ezt látva a teremtő újra beleszólt a világ működésébe és a természet teremtésének erejét adta az általa kiválasztott halhatatlannak. Majd továbbhaladt és a teremtés erejének kompenzálására újabb erőket adott, ezzel megajándékozta a világot a gyenge kölcsönhatást, erős kölcsönhatást, elektromágnesességet és gravitációt uraló halhatatlanokkal.
eEfülad (ejtsd: efülád (rövid á-val)) sértettségét nem mutatva ünnepelte társait, akik immár felsőbbrendűek voltak nála.
A természet teremtésének erejét Iskayen (ejtsd: iszkájen (rövid á-val)), a gyenge kölcsönhatás erejét Zofúken (ejtsd: zofúken), az erős kölcsönhatás erejét Ortäa (ejtsd: orte), az elektromágnesesség erejét ɨfel (ejtsd: ifel), a gravitáció erejét ƗθɈʞϸɨʞ (ejtsd: Jiozsükhibih) kapta. Ötük lett a halhatatlanok büszkesége, a kiválasztottak, akiket a teremtő megjutalmazott a hosszas áldozásokért.
- Testvéreim, a teremtő szemlátomást szeret minket, hisz megajándékozta közösségünket az erővel, kifejezve háláját az eddigi áldozatokért. Ezért öt nap múlva ismét befekszik egyikünk a fa alá! – Hangzott el eEfülad egyik prédikációja alatt.
Iskayen viszont máshogy gondolta. A teremtő erejének egy kis darabkája azt jelezte számára, hogy nem mehetnek a dolgok továbbra is úgy, ahogy eddig. „A teremtő azért adott erőt a kiválasztottaknak, hogy rendelkezzenek a világ felett, nem azért, hogy egymást temessék el a szent fa alá. Nem maradhatunk örökké a teremtményei, fel kell nőnünk, elérni az ő fejlettségi szintjét!” és ezzel a gondolattal egyet értett a többi kiválasztott is. Legfőképpen ƗθɈʞϸɨʞ támogatta Iskayen ezen gondolatát, de azzal nem számoltak, hogy maguk ellen fordítanak valakit.
Kezdetben eEfülad nem törődött Iskayen dolgaival, mivel mindenki ostobának hitte, de már kénytelen volt foglalkozni vele. ƗθɈʞϸɨʞ hangos szónoklatai úgy mutatták be a halhatatlanoknak Iskayent, mint egy másik vallás vezetőjét, annak ellenére, hogy Iskayen nem akarta ezt. ƗθɈʞϸɨʞ erőteljes szónok révén, könnyűszerrel befolyásolta a népet, azonban eEfülad már túlzottan rég volt hatalmon, hogy egyszerű szavakkal a halhatatlanokat maga mellé állítsa. eEfülad viszont egy dologgal nem számolt, mikor félvállról vette az öt kiválasztottat, ez pedig a férfi volt. A férfiakat meggyőzte ƗθɈʞϸɨʞ, hogy Iskayenhez csatlakozzanak, ezzel megteremtve az Iskayeniták csoportját.
Az Iskayeniták Iskayent imádták istenükként, a teremtőt, az ő apjaként, a többi kiválasztottat pedig akarata végrehajtóiként. Ettől kezdve a férfiak bizalmát elvesztették a halhatatlanok, akiket továbbra sem nagyon érdekelt a változás. Iskayen hirtelen jött hatalma viszont nagyon is zavarta őket.
Amerre Iskayen járt élet fakadt a puszta földből és vízből. Füveket, bokrokat, új fákat, úszó, kúszó, csúszó, mászó, repülő és futó lényeket hozott a világra. Ahányszor csak megjelent a férfiak falujában, mindenki a kedvére akart tenni, hogy megajándékozza őt bőkezűen étellel. ƗθɈʞϸɨʞ állandóan bíztatta, hogy erejével jobb és hasznosabb teremtményeket hozzon létre a férfiaknak, ezért Iskayen megteremtette a m¤csʞ¤t (ejtsd: macskát), a legveszedelmesebb ragadozót. Ez az állat lett ettől kezdve a férfiak legnagyobb fegyvere a náluk kétszer magasabb halhatatlanok elriasztására. A m¤csʞ¤ négylábú, bundás állat, nagy fogakkal és karmokkal, mérete megegyezik egy férfiéval, ezért hátasnak használták.
Még egy nap volt hátra az újabb áldozatig, az Iskayeniták gyorsan cselekedtek és ƗθɈʞϸɨʞ parancsára m¤csʞ¤kkal vonultak a szent fa elé, hogy megakadályozzák az újfajta férfiak születését és egy újabb halhatatlan „halálát”.