Yuu Solk

A férfiak körbeállták a szent fát és nem engedték közel a halhatatlanokat. Mind a négyezer-négyszáznegyvennégyen vártak, hogy az öt kiválasztott egyike parancsba adja a négyszázharminckilenc halhatatlan lemészárlását. Vérre szomjaztak, hogy jelenlegi valóságukat védjék, de nem mozdulhattak.
eEfülad odalépett a kiválasztottakhoz és kérdezett:
- Mire véljem eme lázadást? Útjába álltok a fejlődésnek?
Iskayen nem mondott semmit, helyette ƗθɈʞϸɨʞ lépett elő és közölte véleményüket.
- Nem engedjük, hogy ezt folytasd, a teremtő nem azért hozott létre minket, hogy utánozva őt, mi is létrehozzunk egy fejletlen létformát!
- A teremtő azért hozott minket a világra, hogy példáját kövessük és egy nap eljussunk hozzá! Nem elégedhetünk meg azzal, amink most van. Te magad is láttad, mi történik, ha társaink a szent fa alá fekszenek, a bizonyíték mögötted áll. Ne tagadd meg teremtőnk ajándékát ƗθɈʞϸɨʞ! – Mutatott a férfiakra eEfülad.
Ekkor már Iskayen is úgy érezte, hogy ideje a szerepét játszania.
- Teremtőnknek nem az az akarata, hogy halálunk árán fejlődjünk…
- Látom Iskayen, most is elvakít a bizonytalanságod. Csak a férfiak tudnak meghalni. – Vágott közbe eEfülad.
A háttérben a halhatatlanok sugdolózni kezdtek arról, hogy Iskayen mennyire ostoba, de rögtön el is hallgattak, mikor egy kő találta fejbe egyiküket. A vörös fejű ɨfel dobta oda, mert idegesítette a semmittevők ócsárló beszélgetése.
A két oldal egymásnak esett.
A halhatatlanok úgy irtották a férfiakat és m¤csʞ¤kat, mintha csak a napi szórakozásukkal törődtek volna. Mire Iskayen és társai körbenéztek csak halottakat láttak maguk körül, így nem volt más választásuk, mint, hogy maguk is beszállnak a harcba. Azonban ɨfel és Ortäa közös támadása során a megérintett és közelben lévő halhatatlanok iszonyattá váltak. Az irigy Sergewik (ejtsd: szergevik), a kapzsi fFusuʞ (fuszuk), a bizalmatlan Hedewvʞi (hedevvkhi) és a kételkedő KaƗn (kájin) egy halott m¤csʞ¤val olvadt egybe. A megszületett teremtménynek öt keze, egy lába, három és fél feje volt, sikoltott, hörgött, kapálódzott és vergődött. Egy-egy testnyílásából folyamatosan vér csöpögött, ettől pedig a halhatatlanok azonnal megálltak. Látva társaik szörnyű sorsát, egyikük sem mert tovább harcolni a kiválasztottakkal.
- Így jár mindenki, aki nem fogadja el Iskayen igazságát! – Üvöltötte félig nevetve ɨfel.
Ortäa viszont már nem volt ennyire jókedvű. A fagyott hangulatban az egyik fél nevetett, a másik egyetlen kezével fejét fogta és összerogyott a torz teremtmény előtt. Torkaszakadtából ordított az égnek, miközben szemeiből patakként folytak a könnyek. A csendet öntelt nevetés és keserves sírás töltötte meg, miközben a torz teremtmény félholtan kapaszkodni próbált életébe. Zofúken vállára vette zokogó társát és elindult, Iskayen pedig ɨfel vállára tette tenyerét, megállítva ezzel a nevetésben. Az öt kiválasztott visszavonult.
Míg ők hátat fordítva távolodtak, eEfülad rájuk nézve szólt a tömeghez.
- Látjátok, mi történik, ha szembeszállunk a teremtő akaratával? Mindenhatónak hitték magukat, akik szabadon teremthetnek és pusztíthatnak és művelhetik ezt társaikkal. – Mutatott a torz teremtményre.
- Temessük őket a szent fa alá, becsüljük meg áldozatukat, amivel felnyitották Ortäa szemét! Testvéreim, áldozzunk a teremtőnek, hogy ma új férfi születhessen! – Folytatt eEfülad.
A lesokkolt nép megfogta kezeinél a torz félholtat és a gyökerek alá ásott gödörbe húzta. A fa velük is egybeolvadt és ismét nőni kezdett, virágozni, gyümölcsöt teremni.
A teremtő a lenti káoszt látva úgy döntött emléket állít az esetnek és árnyakat teremtett. Innét kezdve létezik az éjszaka, a sötét, a világos, az egyértelműen jó és egyértelműen rossz.
A fa új gyümölcsei gyanakvók lettek, nem bíztak igazán senkiben, csak magukban, ezért Iskayen állatait szelídítették, fákat vágtak ki, növényeket ültettek és körbekerítették magukat. Házakat, kerítéseket, falakat emeltek, hogy elzárkózzanak minden kellemetlenség elől. Irigyelték a másik tulajdonát, vágytak rá, ezzel pedig megszületett a pénz.