Most mit tegyek? Ki űzettem a mennyből. Hova mehetnék? A földön elég nagy feltűnést keltek majd a szárnyaimmal. De miért nem tehetem jóvá, mikért kell mindenképp bűnhődnöm emiatt? Végül is már nem tehetek semmit, kevés vagyok az ellenkezéshez egyedül. Nem is lenne tanácsos szembeszegülni az akaratával, mert még nagyobb büntetést szab ki rám. Nem volt más választásom, mint elfogadni és beletörődni. Ezzel a gondolattal ismét a földön találtam magam egy szempillantás alatt. Elég gyorsan sikerült kitoloncolnia. Ráadásul ismét nem tudom hol is vagyok. Nem elég, hogy száműzött még olyan helyre is rakott, ahol nem tudom megállapítani melyik ország területén is lyukadtam ki. Körös körül csak fák, amerre csak elláttam. Nem nagyon volt aljnövényzet, leginkább a fákról lehullott tűlevelek és tobozok díszítették a talajt. Most hogyan tovább? Még mindig beszélek minden nyelvet, vagy egyszerű ember vagyok szárnyakkal? Valahogy rá kell jönnöm erre. Egyenlőre még nem tudom hogyan is tegyem meg ezt, mert ha kimegyek az emberek közé máris egy újság címlapján kötök majd ki, legalábbis az eddigi tapasztalataim szerint. Először fel kellene mérnem, hogy mekkora is az erdő, aztán egy alvóhelyet keresni, ahol annyira nem fagyok meg és még tűz is kellene. Ahogy mentem sikeresen belebotlottam néhány emberbe, túrázók.
- Fáj a lábam!
- Akkor is felmegyünk, megígérted.
Ezt értettem. Most vagy értem az egyik ország nyelvét vagy még mindig megvannak az angyali léttel járó tulajdonságok. Remélem inkább az utóbbi, jobb lenne.
A nap további részében sikerült megtalálnom az alvóhelyem, de fogalmam sem volt hogyan lehet tüzet gyújtani. Próbálkoztam, de semmi, nem akart sikerülni, inkább összekuporodtam és próbáltam aludni. Eszembe jutott Viktória, vajon mi lehet vele? Őt is megbüntette? Hiányzik, mikor itt volt legalább nem kellett fáznom.
- Fázol?
Ez meg ki volt? Nem látok senkit, hiába is nézek körül.
- Fázol?
- Fázom, ki vagy?
- Én adhatok meleget.
Most ez mi? Olyan, mint valami béna film, kicsit ijesztő is. Remélem nem a fejemben szól a hang, mert ezt tudtommal csak két lény teheti meg. Isten és Sátán. Az öreg nem kérdez ilyet, ha már büntetni akar. A másik verziót pedig nem akarom. Ha ő megszólít valakit az már régen rossz, félek. Ő az egyetlen, akitől félek.
- Ne félj!
- Tűnj el!
Olvas a gondolataimban, ez csak ő lehet. Tűnj el! Tűnj el! Tűnj el! Nem akarom. A szél egyre hidegebb, nagyon fázom. Jól jönne az a meleg, de nem engedhetek a kísértésnek. Azért vagyok itt, hogy bűnhődjek, ha nem szenvednék közben az nem is lenne büntetés. Annyira fázom, kezdek megfagyni, jéghidegek az ujjaim, csak az hiányzik, hogy elfagyjon pár végtagom. Mit csináljak?
- Meleget adhatok.
Nem, nem, nem, nem hagyhatom. Ha engedek a kísértésnek máris a szolgája leszek, de ha nem is, akkor is, meg kell tennem neki valami rosszat. Szeretnék felmelegedni, de ez csak még több bűnt eredményezne, nem tehetem. Miért ennyire nehéz megállni?
- Még visszatérek.
Annyira fázom... Itt hagyott az egyetlen, aki enyhíthetne ezen. Nem, nem szabad erre gondolni, szenvednem kell. Zoli haláláért nem lenne megfelelő a büntetés, ha csak egy kis fázás miatt feladnám.
