Yuu Solk

Egyre rosszabbak a dolgok. Már napok óta ide vagyok kötözve és folyik a vérem, ugyan egy angyalnak végtelen a vérkészlete, mert nem halhat meg, de ez akkor is nagyon kellemetlen, főleg a sebek, amikből folyik. Sokat vagyok eszméletlen a fájdalom miatt, már nem is akarok felébredni, bárcsak eltűnne ez az egész. Ha nem is csinálnak velem semmit, még akkor is olyan képzeteim vannak, mintha valahol belevágnának a húsomba, most is azt érzem, hogy valaki kiveszi a számból azt a nyállal kevert vérben ázó rongyot.
- Rosszul nézel ki.
Ez Emma hangja, de már nem tudom mi a képzelet és mi nem, azért megnézem. Tényleg őt látom, még ha nem is valóság, olyan megnyugtató ez.
- Na, felébredtél? Már ideje lenne.
- Emma?
Rossz hallgatni a hangom, de nem is csoda, hogy ilyen, ennyi veréstől mindenkinek eltorzulna, főleg mert a tüdőmet kissé összezúzták.
- Mit keresel itt?
- Látom most azon gondolkozol, hogy valódi vagyok-e. Az is meg nem is.
Ezzel meg mire céloz? Most akkor valódi vagy nem? Igazából mindegy, örülök, hogy most nem kínoz semmi.
- Meg se kérdezed, hogy miért? Ja, gondolom már nehéz beszélni. Mindegy attól még megmutatom.
Hova mutat? Az ott?
- Jól látod, Viktória, a drága szerelmed, hallod milyen szépen sikít? Meg persze itt van ő is.
- Ez mi?
A cellám egy kanyarban van és a másik, amire rálátok meg Viktóriát tartja foga, most meg az öltönyös figura tűnt fel Emma mellett. 
- Ölj, ölj, ölj, ölj!
Mindketten nevetnek, mégis mi a fene ez? Ébredj, ébredj, ébredj!
- Ne törd magad, ébren vagy.
- Mi?
- Ez itt a valóság. Mit gondolsz, hol voltál az utóbbi évben? Megmondjam? Ki se mozdultál innét.
Ébredj, ébredj, ébredj!
- Néha megsajnállak titeket, de csak néha. Nézz magadra, mit tettél a testeddel?! Jól látod, egyedül vagy a celládban, senki sem kínzott. Ez mind a te műved. Nem vagy megkötözve se, nem léteznek azok a béklyók.
Ez az arcnélküli aztán sok furcsa dolgot mond, de nem lehet, hogy végig itt voltam. Akkor a földi létem lenne az álom és ez a valóság?
- Ki vagy te?
- Mármint melyikünk?
Ne értetlenkedj Emma, nagyon jól tudod, hogy mindkettőtök idegen nekem.
- Mindegy, akkor bemutatkozom, mert látom még nem esett le. Emma vagyok a börtönőr, de hívhatsz sötét angyalnak is, nyugodtan. Én felelek az ilyen börtöntöltelékek büntetéséért, mint te meg a lány, már a kezdetektől fogva.
- Nekem nincs nevem, de mindenki arcnélkülinek hív. Nos, nem is tudom hol kezdjem, jó hosszú bemutatkozás lesz, de van időnk, nem is kevés.
Láttam Emma arcán a mosolyt, kiült a képére a boldogság, vagy valami ilyesmi. Pszichopata állat!
- Én vagyok az első bűnös, valamikor még régen, a hódítások idején elkövettem valamit, amire már nem is emlékszem. Emma első áldozata lettem és miatta eltorzult a testem, azért is nézek ki így. Mióta az emberek megjelentek én vagyok a jobbkeze, mert már több az angyal és ketten kellünk hozzá. Tudod mennyivel jobb ez a tömeg? Naphosszat hallhatom a kínokat és sikolyokat, nem beszélve az élvezetes játékokról. Ú, azok az összetört elmék, miket ki nem találnak. A te agyad különösen furcsa dolgokat tud kitalálni.
Nem is tudom, hogy ennek most örüljek-e, mert az emberiség legalább még megvan, de én akkor is szenvedek. Ezek szerint Zoli megölése után nem küldtek le, hanem bezártak ide és minden a fejemben játszódott le. Ha tényleg igazat mondanak és ezt nem álmodom, akkor soha sem tudhatom mikor játszanak majd az agyammal legközelebb, de talán meg tudom majd akadályozni ezt.