Yuu Solk

Valahogyan elaludtam, de nem emlékszem miként és mikor felébredtem a többi bent rekedt emberrel együtt a helyi börtönben raboskodtam. Egy másik férfivel lettem összezárva, bár szívesebben láttam volna azt az egy szem nőt mellettem, mégis, talán jobb így. Megszökhetek, ha összefogunk. Aztán a lábamra pillantottam, mert feltűnően nem éreztem a fájdalmat benne. Nagy meglepetésemben szóhoz sem jutottam. Megint mozgott normálisan. Valami fémet tettek oda, ahol elszakadt a lábam és újra mozgatni tudtam. Egészen különös érzés volt azt az idegen dolgot tapogatni, nem éreztem a részemnek.
- Mondd avroni, ki vagy?
- Chol Nefran.
Az ő lábaiban is ott volt ez a dolog. Egy iszmeniai ember a hegyekből, szakadt egyenruhája jól jellemzi a nemtörődömségét. Igazából más jellemzőt nem is tudok a népéről. A haja zsíros a fogai ápolatlanok, az egész megjelenése egy pásztorra emlékeztetett a hosszú szakállával és óriási tenyerével. Azokat a vastag újakat nem egy fegyver kezelésére használta az biztos.
- Önnek mi a neve?
- Éha. A többire em emlíkszem.
A többire nem? Látszik, hogy a szabadban élhetett, elég ostobának is látszik. Sajnos ez nem növeli meg túlzottan a szökésem esélyeit. A következő, amivel minősítette magát az az étel kiosztásánál volt. Jött a pap egy kis kerekeken guruló asztallal és tálakat emelt le róla. Mikor megérkezett mindketten állat módjára menekültünk a sarokba, nehogy elérjen, de csak enni hozott. Miután eltávolodott odamentünk a tálakhoz és enni kezdtünk. Annyira ehetetlenül sós volt, hogy otthagytam. Nem vagyok egy válogatós típus lévén, utcagyerekként nőttem fel, de ezt nem tudtam megenni. Pár falat után letettem.
- Em kő?
- Megeheted.
Nem kellett sokat várnom, hogy befalja. Ő tényleg egy állat módjára viselkedett hozzám képest. Utána pedig élvezhettem a nyögéseit a kiszáradás miatt. A bűze pedig teljesen eltöltötte az orromat.