Míg a testem leginkább egy elborzasztóan torzan világra jött tehetetlen csecsemőére hasonlított és folyamatosan indokolatlan és irányíthatatlan mozdulatokat végzett, addig Lien figyelmét szinte egyáltalán nem vonta el rólunk semmi. Mikor egy kis nyikkanásnyi hangot is kiadott magunkból valamelyikünk, akkor gyorsan hozzánk sietett és feszülten figyelt, hátha valami értelmeset is tudunk mondani, de senki se akarta, hogy ez a szadista orvos hozzáérjen. Ebben a borzalmas állapotban teltek a napok és lassacskán egyre kevésbé voltunk érdekfeszítőek, sőt a fejlődés semmiféle jelét sem mutatva inkább már csak idegesítőnek tartott minket, Lien arcáról könnyen le lehetett olvasni, már amikor egyáltalán odatévedt az egyik szemünk. Lassan teljesen elvesztette az érdeklődését irántunk, de eddigre már két év telt el és titokban a többiek elméjének egyre jobban való leépülését felhasználva elkezdtem ismét átvenni az uralmat a testünk felett, annak ellenére, hogy mennyire nehéz volt ez. Éne és Ibo szinte gondolkodás nélkül átadta az irányítást, Kaárral pedig egy kicsit küzdve megbirkóztam és elvettem mind a hármuktól az irányítást amennyire csak lehetett. Viszont továbbra is tettettem a magatehetetlen, ijesztő lény szerepét és hallgattam Lien és a segédje beszélgetéseit.
- Dobjuk már ki ezt a szart! Nem látod, hogy totál életképtelen? Sose fog értelmessé válni, nem is értem mire vársz.
- Talán valami bajod van a kísérleti alanyommal?
Lien a szokásos hideg tekintetével bámult rá ekkor a segédre.
- Kurva ijesztő!
- Engem az rémít meg, hogy te még mindig nem tudsz rendesen beszélni, talán ki kellene cserélnem a nyelved valaki máséra.
Természetesen ezt meghallva a segéd egy kissé visszafogta magát és szebben kezdett beszélni, de továbbra is azon volt, hogy kidobjon minket a ketrecből. A bennem élők eddigre már szinte egyáltalán nem voltak maguknál, inkább csak egyszerű érzelmekké csökevényesedtek vissza és szinte fel sem fogták, ezt az egészen jó hírt. Egyik nap pedig arra lettem figyelmes, hogy a ketrec előtt áll és gondolkodik Lien, feltehetően azon, hogy vajon megszabaduljon-e tőlünk, vagy valami mást tegyen. Őszintén szólva a test irányítása még mindig nem az igazi, így egyáltalán nem érdekel, hogy itt vagyok-e vagy kint a szabadban, amíg nem akar kísérletezni rajtunk.
