Ekin visszatértekor a társa már a több napi fejlődés eredményeként elérte a harminckettes szintet, ez már elegendő az Overock bányák meghódításához. Ugyan egy kicsit megkésve, de ők is követik a többi játékost, akik már a húszas és harmincas szint között átverekedték magukat ezen a helyen. Általában mindenki csak átrohan ezen a helyen, de ők már tapasztaltabbak és tudják, hogy mindenképp a maximum szintig kell fejlődni, mielőtt elhagyják a területet. A felsőbb területeken azzal a problémával szembesülnek a játékosok, hogy a kis szintjük következtében nem bírnak a szörnyekkel hiába is állnak össze egyre nagyobb létszámú csapatokba. Hiszen minél nagyobb a csapat annál kevesebbet fejlődnek benne az egyes tagok egységnyi mob megöléséért és persze a pénz is ennek fejében oszlik el. Ráadásul, ha egy ritka tárgyat dob az adott ellenfél az nagy vitákat és akár háborúkat tud elindítani. A játékosokra jellemzően, ha az egyik céh jobb tárgyat birtokol, mint a másik akkor máris háborúznának vele, hogy elnyerjék az adott itemet. Így sikerült egymást szétzilálnia a két legnagyobb céhnek, a Horda-nak és az Atlantis-nak, pusztán egy jelentéktelennek tűnő karkötőért. A példájukból tanulva a tapasztaltabb játékosok inkább a lehető legmagasabb szintre fejlődnek, nehogy úgy járjanak, mint a rengeteg gyenge Horda és Atlantis tag, akik új céheket kerestek és keserítették a többiek életét az állandó panaszkodással. Ez a két céh szinte kimerítette a csapatmunka fogalmát hiszen olyan szörnyeket öltek, amik a legmagasabb karakter felett álltak húsz szinttel. Erre egy játékos sem képes egyedül.
Follen könnyedén ölte le azokat a mobokat is, amikkel előző nap nehezen bírtak vagy belehaltak volna. Ennek eredményeképp az Overock bányákhoz való eljutás sokkal könnyebbé vált, bár az odaút még így is órákba telt. Egész odaúton Ekin olyan utalásokkal rakta tele a mondatait, amiből az következne, hogy ez nem a valós világ, de ezt persze a társa nem értette, hiszen Follennek ez volt a valóság, semmit sem tudott a kinti világról. Viszont akárhányszor kérdezni próbált róla, Ekin annyiszor tért ki a válasz elől, mintha élvezte volna, hogy játszhat egy mesterséges élőlénnyel. Kicsit arra hasonlít ez, amikor egy idegen életforma nem veszi észre, hogy ő idegen. Follen feje is tele volt kérdőjellel, mint például, hogy hova tűnnek a karakterek időnként. Ezt viszont nem Ekintől fogja megtudni, hisz ő nem akarja elárulni, csak élvezi, hogy szórakozhat vele.