Yuu Solk

Ébredés után kicsit furcsállva tapogattam Viktória hátát, mert nem éreztem a szárnyakat. Nagyon úgy tűnt, hogy éjszakánként eltűnnek neki. Mondjuk ha rákérdezek, hogy direkt hagyta-e kint őket az segít ennek megértésében csak ahhoz előbb fel kellene ébrednie. Itt fekszem mellette már egy ideje és nagyon szeretném ezt meg kérdezni, eddig viszont csak a gondolataimra tudtam fordítani az ébren töltött perceimet. A földön töltött első nap valahogy nem olyan lett, mint azt elképzeltem magamban. A legjobban viszont a tegnap este lepett meg nagyon, a furcsábbnál furcsább történéseivel. Jó olyan sok azért nem volt, de az, hogy Viktóriával így egymásnak estünk elég furcsa. Eddig nem tekintettem különösebben vonzónak, inkább egy kicsit idegesítőnek, bár odafent mindenki az. Most meg nem kellett egy perc, olyanok lettünk mint két szerelmes kamasz és az első adandó alkalommal egymásnak estünk. Igazából olyan varázslatos volt, hogy ezt angyali mivoltunknak köszönhetjük valószínűleg. Sok meglepetés ért már az első nap is, kíváncsi vagyok mi lesz ma. Úgy látom végre lesz alkalmam megkérdezni, mert ébredezik. Most is vonzónak találom pedig kócos, gyűrött az arca és kicsit büdös is.
- Jó reggelt!
Felpillantott, de nem válaszolt még, nem ébredt fel teljesen. Aztán egy szinte érthetetlen szó hagyta el a száját, ami a párnába volt temetve félig.
- Reggelt!
Kicsit vártam, hogy már használhatóbb állapotba kerüljön.
- Mi az?
Gondolom ezt azért kérdezhette, mert folyamatosan bámultam a még félig lezárt szemeibe.
- Semmi csak gondolkozok.
- Min?
- Például a szárnyaidon.
- Mi van velük?
- Eltűntek.
- Eltűntek?
Egy kicsit lassú mozdulatsorral megbizonyosodott az állításom helyességéről aztán átfogta a derekam.
- Amúgy direkt nem húztad vissza őket tegnap?
- Nem. Nem működtek.
- Furcsa. Lehet, hogy a földön csak kiengedni tudod és esténként térnek vissza a helyükre.
- Lehet, hogy inkább vissza kellene mennünk, nem gondolod?
- Nem tetszik?
- De, sokkal jobb, mint gondoltam, de keresni fognak.
- Addigra visszamegyünk.
- Biztos?
- Persze. csak néhány napot akarok itt lenni és mehetünk vissza.
A kis ágyban hempergés után fürödtünk, felöltöztünk és leültettek minket az asztalhoz. A család minden reggel ezt csinálja, együtt leülnek, megreggeliznek aztán mindenki megy amerre akar. Mihály, mint a ház ura az asztalfőnél foglalt helyet ilyenkor. Én pont vele szemben ültem le szorosan Viktória mellé, hogy hiteles legyen, amit tegnap hazudtunk. Sok szükség nem volt rá, de mégis figyeltem erre. A reggeli felénél tartottunk mikor megszólalt a csengő. Az asszony kiment a házból, egy pillanattal később pedig a többiek felálltak az asztaltól. Fél perc sem telt el és máris tudtam, hogy baj van. Az ajtóban megjelent egy kamera és a kutya is befutott. Viktória azonnal kitárta szárnyait, erre tíz ember tódult a konyhába két kamerával és felvették a jelenetet. Nem tudtam mi tévő legyek, ezért kitörtem az ablakot magam mögött és kirántottam Viktóriát is. Futni kezdtünk, de csak a hátsó kerítésig jutottunk. Két hideg kezet éreztem a mellkasom környékén, a következő pillanatban már repültem. Jobban mondva Viktória cipelt és menekülőre fogtuk.