Yuu Solk

Szép lassan belemásztam a szájába, miközben ő még mindig az eltűnt sebhelyei helyén terpeszkedő sima bőrfelületet tapogatta hitetlenkedve. Lassan már kezdtem azt hinni, hogy nem fog reagálni, de aztán visszacsókolt. Már éreztem is a megvető tekinteteket a hátamon, ahogy bámulnak a kedvesüket vesztett emberek fájó szívvel, de nem érdekelnek, nem az én dolgom. Már megint? Angyal vagyok, kellene, hogy ezek érdekeljenek, megrontott volna a földi lét? Abba kellene hagynom, ahelyett, hogy nem  törődöm a környezetemmel.
- Miért?
- Zavar, hogy ennyien néznek.
Nem szeretek hazudni, de mostanában egyre gyakrabban van szükségem erre. Most is, igaz, hogy zavart volna, de akár még szeretkeztem is volna. Nagyon hiányzik.
- Inkább foglaljuk el a helyünket.
- Jó. De nézd!
Elkapta a kezem és odarakta a combjára, hogy én is megtapogassam a már nem létező sebhelyeit. Vajon direkt akar felizgatni?
- Tényleg eltűntek, de hogyan?
- Én se értem.
- Nem baj, most legalább szép a bőröd.
Leültünk az egészen szegényes szálláshelyünkre, ami négy takaróból állt és ott folytattuk.
- Nem is értem, hogy miért kellettek azok oda.
- Csak úgy.
Közben megvonta vállát és mosolygott.
- Tudom, hogy titkolsz valamit.
Kíváncsi vagyok mit fog válaszolni erre.
- Lehet, de én elég álmos vagyok, te nem?
- De, aludjunk!
Tudtam, hogy terelni fogja a témát, de mindegy is, most aludni kellene inkább.
Megpróbáltam ugyan aludni, de felébredtem, folyamatosan. Tőlem jobbra egy férfi hangosan horkolt, emiatt egy gyerek rendszeresen felsírt és ébresztett egy jó pár embert. Rengetegen panaszkodtak, ki halkan, ki hangosan. Volt olyan, aki álmában beszélt vagy ordibált, a rémálmok miatt. Egy távolabbi sarokban pedig egy páros nem éppen illendő dolgot művelt hangos szuszogással kísérve. De jó lenne, ha én is csinálhatnám.
- Emil, te sem tudsz aludni?
Suttogta halkan felém, pedig azt hittem majd a gyógyszer elaltatja.
- Nem igazán...
- Ha már ébren vagyunk, nem játszunk valamit?
Mit akar játszani? Ezt most hogy érti? Ha most simogatni és csókolgatni kezd vissza kell fognom magam, különben ellentmondásba keveredek azzal, hogy zavar ha bámulnak. Remélem nem erről van szó. Az biztos izgalmas lenne...
- Arra gondoltam, hogy már csak te maradtál nekem. Megismerhetnénk egymást. Tudom, hogy nagyon érdekelnek a vágásaim. Engem is érdekelne a te titkod, mert látom rajtad, hogy van, ne is tagadd. Na, arra gondoltam, hogy kérdezek valamit, te válaszolsz, aztán cserélünk. De őszintének kell lenned. Érted? Játék.
- Értem. Benne vagyok. Ki kezd?
- Hogy lettél angyal?
Vagyis te kezdesz...
- Fogalmam sincs.
- Hogy-hogy? 
Látom ez elég jól meglepett.
- Mikor valakit angyallá tesznek minden addigi dolgot törölnek az emlékeiből. Nem emlékszem se az életemre, se a halálomra.
- Ez mire jó?
- Gondolom arra, hogy a gyilkosodra ne emlékezz és ne akard magad megbosszulni, valami ilyesmire tippelek. Akkor én jövök. Mit értett azon az erdő embere, hogy te tudnál mesélni róla?
Megint a szokásos csend. Pedig már reménykedtem, hogy végre ki tudok húzni valamit belőle. Szólalj már meg! Megesz a kíváncsiság...