A busz út egész hosszúra nyúlt, így a beszélgetésem is Zolival. Elmondta, hogy ők egy egyetemista pár, az egyikük orvos lesz a másikuk pedig geodéta. Nem értettem mi is az a geodéta, de ő szívesen elmagyarázta. A geodéta a földmérővel egyenlő, ezt már tudtam, hogy mi. Ők mászkálnak ilyen kamera szerű dolgokkal és egy színes pálcára meredve olvasnak le számokat. Nem értek hozzá, de láttam már ilyet. Zoli egész szimpatikus nekem, főleg a barátságossága miatt. Anna viszont nem lesz a kedvenc emberem, nagyjából olyan jelleme van, mint Miminek. Az út alatt csak egészen kevés alkalommal néztem ki az ablakon, a beszélgetés annyira lekötött. Végre volt tippem, hogy hol is lehetünk. A nevek és a város kinézetéből ítélve kelet Európa. A tippem Magyarország, de lehetünk még Romániában is, erre még nem jöttem rá. Az egy órányi út után megérkeztünk és leszálltunk, ekkor csak úgy tódultak ki az emberek az ajtókon és majdnem elvesztettük Zoliékat. Szerencsére megvártak minket. Egész nap a nyakukon lógtunk, elkísértük őket vásárolni és elbuszoztunk a lakásukhoz is. Egy magas panelházban laktak a harmadikon. Belépve egyből az ő szobájuk volt szemben, amit Zoli nekünk szánt az a másik szoba, ez mellett. Teljesen üres helyiségre számítottam, de nem ez a látvány fogadott. A szobánk tele volt pakolva mindenféle lommal. Ennek ellenére azért volt hely benne, de csak egy ággyal rendelkezett.
- Ő... azt elfelejtettem mondani, hogy csak egy egyszemélyes ágy van, remélem nem baj.
Most erre mit mondtam volna? Igen, baj, hogy tetőt adsz a fejünk fölé ingyen mellé meg nem adsz, csak egy ágyat, Ezért pokolra kerülsz! Egyáltalán milyen kérdés ez? Örülök, hogy ma nem az erdőben alszunk majd.
- Nem baj, majd összebújunk.
Viktóriát nem nagyon hallottam beszélni ma, ami fura, de remélem azért nincs semmi baja. Most megszólalt, úgyhogy nem aggódom annyira. Ó... most fogom fel, mit is mondott. "Nem baj, majd összebújunk"? Pár nappal ezelőtt el se hittem volna, ha ezt mondja nekem, de már eléggé úgy tűnik, hogy ő is szerelmes lett. Nem akarom komolyan venni ezt a helyzetet. Inkább várok és majd kiderül, mi is fog kisülni az ittlétünkből. Ha visszamegyünk majd nem lesz ilyen a kapcsolatunk, ebben biztos vagyok, csak a föld miatt lett ez.
- Emil! Hahó!
- Bocs, csak elbambultam. Mit is mondtál?
- Csak annyit, hogy keressetek valami munkát, vagy nem tudom, mert nem adom a szállást ingyen. A ruháitokat is dobjátok be a mosógépbe, majd adunk másikat addig.
Meg is csináltuk, Viktória és Anna elvonult a szobájukba, kapott új ruhát, aztán én jöttem. Valahogy nem éreztem magam jól a kölcsön kapott ruhákban, mindegy úgyis csak addig lesz rajtam, amíg meg nem száradnak az enyéim. Elmentek a szobájukba és mi is a mienkbe. Eddig Viktória alig szólalt meg, most viszont folyt belőle a szó a naphoz képest.
- Emil, nem jó ez így. Menjünk vissza.
- Miért?
- Nem akarom kihasználni az embereket, nem jó ez így, nekem már sok ez. Menjünk vissza!
- Én még nem akarok, meg amúgy is. Miért akarsz visszamenni unatkozni.
- Nem akarok unatkozni, de félek, hogy milyen büntetést kapunk majd ezért.
- Gondolod, hogy valaki is észrevette?
- Persze. Még jó, hogy észrevették, miért ne tették volna?
- Egyszer eltűnt egy angyal, a neve Yuki volt. Nem tűnt fel, csak egy évvel később, hogy nincs meg. Akkor is csak én vettem észre. Ott senkinek sem számít a másik.
Erre már nem tudott mit mondani. Nekem volt igazam, és tudta ő is. Láttam a félelmet és honvágyat rajta, de remélem ez majd elmúlik, ha jobban érzi magát. Úgyis csak pár napot akarok itt tölteni. Talán egy hét és visszamegyünk.
