Három héttel ezelőtt ismertem meg Emmát, azon a bizonyos napon. Akkor még nem sejtettem, hogy mi lesz ebből a kalandból.
Aznap következett a második éjszaka, amit Vikivel tölthettem a szobában. Délután Zoli keresett meg azzal, hogy beléphetek a seregükbe és én nem is húztam az időt, belevágtam. Ez úgy működött, hogy az elején fegyvert kellett létrehoznunk az akaratunkkal, ami sokaknak azonnal sikerült, köztük nekem is. Abban bíztam, hogy a szent fegyverek egyikét kapom majd, mert nem én választok, de jó lett volna a kard, a lándzsa vagy a pajzs közül az egyiket megkapnom. Nem kaptam szent fegyvert, sőt olyan fegyverem lett, ami nem volt angyalhoz méltó, ez pedig a kasza volt. Egy vényes pengéjű nálam magasabb fegyver, amiről senki sem tudta, hogyan is kellene használni, így nekem kellett kitalálnom. Persze az ilyenek ellen nem könnyű védekezni sem, de a használata kifejezetten problémás. Az edzésen viszont nem én voltam az egyetlen, akinek ilyen fegyvere lett. Észrevettem egy magányos, bánatos lánykát. Vikivel egyidős lehet és elsőre ugyanolyan furcsának is tűnt. Elbeszélgettem vele. Már nem is tudom, hogyan, de oda került mellém és órákig beszéltünk a semmiről. Másnap ő is megszerezte a fegyverét, egy ugyanolyan kaszát, mint az enyém. Végre nem csak engem beszéltek ki a hátam mögött. Örültem is ennek meg nem is, mert senkinek sem esik jól ez.
Aznap este kiszöktünk Vikivel és Emmával, hogy megnézzük mi történt. Az érzést nem lehet leírni, amit ott tapasztaltunk. Szinte fel se fogtuk a tájat, miközben sétáltunk a környéken. Mindenhol a csupasz feketére színeződött föld, ahova csak elláttunk, az égen nem szűrődött be a fény, fekete felhők fedték el a Napot.
"Itt meg mi történt? Eltűnt az erdő, itt meg fűnek kellene lennie. Hol van a, az élet? Nem látni a napot a fekete felhőktől, mi ez, ezt mind én okoztam? Az én hibám, hogy így néz ki a Föld."
Egyszerűen nem tudtam elhinni a szemeimnek, amit látok és az a csend... Csak a csorda távoli robaja hallattszott, ahogy a patáik porrá rombolják a tájat. Nem tudtam felfogni, mit tettem. Képtelen voltam rá.
Most pedig itt vagyok és remélem, hogy senki sem követ erre a helyre, ahol az egyetlen menedékem egy füzet és két ceruza, miközben csak gondolkozhatok azon, hogy mi is történt, miért zárt ide...