Esett az eső és villámok csaptak le a földre, de a szél nem háborgott velük, a levegő meg sem moccant, akár a lábaim az aszfaltban. Körülöttem csak úgy zengett minden a mennydörgéstől és már sejtetem, hogy valami nincs rendben. Egy nagy kör jelent meg az egyik oldalamon, majd fájdalmat éreztem, miközben látszólag Ibo semmit se értett ebből, majd az ő testén is felvillant. A két jel egymáshoz igyekezett, mi pedig próbáltunk eltávolodni a másiktól. Leszakadtak rólam az elhalt sejtjeim, már nem tudtam többé járni, az ürülékemben fürödve a karjaimmal próbáltam egyre messzebbre vonszolni magam. Nem tudtam kontrollálni a testem és az érzelmeim, egymás után borított be a depresszió és a düh, felváltva, hol lángokba borulva, hol elrejtőzve a világ elől, mikor pedig Ibora teintettem, nem láttam mást mint örömöt. Az alatt a kis idő alatt is, míg néztem ő nem bírta eldönteni, hogy meneküljön-e előle vagy engedjen ennek az erőnek. Végül az önkénytelen mozdulataim viharába bekapcsolódott egy újabb lélek, mellyel már hárman birtokoltuk ezt a testet. Annak ellenére, hogy Ibo nem értette a szándékaimat, a képességét használva enyhített az őt kínzó negatív érzelmen és a magányának eltörlése mellett döntött. A képessége az összeolvadás, amit nem hittem volna, ha nem látom a saját szememmel. Ettől a naptól fogva egyik szemem sírt egyik lábam lángolt a testemet pedig pajzs vette körül, míg belül két másik lélek vergődött az uralmam alatt.
Aznap ismét meghalt egy résem, hogy újjá születhessek és egyre tovább juthassak a célom felé. Nem tudom mit láthatott bennem ez az öreg félárny, de odaadta magát, hogy használjam az erejét. Már eltelt két nap, de még nem hallottam megszólalni és a lábaimat sem irányította, én viszont erősen küzdöttem. A testünk már nem tudott úgy együtt működni, mint mikor csak ketten voltunk, ezért egyben kellett tartanom, folyamatosan. Ibo erejét minimumon tartva még alvás közben is. Már ha alvásnak nevezhetjük, azt ami ilyenkor történik... Mikor én lehunyom a szemem Éne felébred és egyből kinyitja, majd átveszi az uralmat. Emiatt a testem már talán soha többé nem lesz képes aludni, pihenni vagy talán regenerálódni sem. Ugyan a lelkem alszik, de a kezeink és lábaink akkor sem állnak meg.