Yuu Solk

A nap egyre lejjebb megy, én pedig egyre csak izgalomba jövök, de Ejin ugyanezt látom. Egy már alszik és ideje lenne nekünk is ezt tennünk, de egyikünk sem meri szóba hozni.
- Aludnunk kellene.
Úgy látszik belé fojtottam a szót.
- Úrfi, nagyon szégyenlem, de szeretnék meztelenül aludni. Megtenné, hogy nem fordul majd felém?
- Meztelenül?
- Kérem. Már nagyon régóta nem tehettem meg, hogy leveszem a ruhám az alváshoz.
Meztelenül? Te jó ég... Most mit tegyek? Megtegyem? Végül is, én is jobban szeretek kevesebb ruhában aludni, de meztelenül? A nagy illem mögött ezt tartogatta? Lehet, hogy ezt még megbánom, de megtehetem neki. Meg kell állnom, hogy bámuljam és akkor nem lesz gond.
- Jó, akkor elfordulok.
Valahogy a testem viszont nem akart fordulni, egy helyben maradtam és csak bámultam rá, ő pedig rám. Szinte éreztem ahogy mindketten szégyelljük magunkat emiatt. Végül tűzpiros arcával, lesütött szemmel fordította el a fejét és kezdett lassan a ruhájához nyúlni. Kicsit még bámultam de meg kellett állnom és én is elfordultam mikor a nyakánál elbontotta a masnit. Hallgattam, ahogy a fekete szalagok egymáson csúsznak és közben elképzeltem a látványt, férfihez illően pedig a testem is követte a képzelgéseimet, de nem adhattam át magam ennek. Amint a takaró alá bújt, máris elfeküdtem, persze neki háttal.
- Jó éjt!
- Jó éjt, úrfi!
Nem tudok elaludni így, csak azon jár az eszem, hogy milyen lehetett a vetkőzése. Miért ilyen élénk a fantáziám?
Aztán elnyomott az álom.
Reggel van, remélem, hogy be tudtam tartani az ígéretem és éjszaka sem fordultam el. Jaj, ne... elfordultam. Ráadásul ő is. Most pedig itt szuszog az aranyos arcával és a szinte fedetlen kebleivel, amik majdnem ugyanúgy vannak, mint a ruhájában, de ez más. Valami határozottan más, mert most még annál is jobban szeretnék csinálni vele valamit, mint ezelőtt. Magam sem tudom, hogy a vágyam mire van, de biztos az a tudat okozza, hogy most csak egy takaró választ el a meztelen testétől. Nem, nem szabad, inkább visszafordulok.
Szinte egyből fel is ébredt.
- Jó reggelt, úrfi!
- És én?
Egy mindig a legjobbkor zökkent ki.
- Neked is jó reggelt, Egy!
- Azért.
- Jó reggelt!
Nem néztem oda, de éreztem, hogy ő engem bámul. Aztán ki is szállt a takaró alól és elkezdett felöltözni.
- Úrfi, segítene?
Odanéztem. Majdnem meztelen, csak a fenekéig húzta a ruhát.
- Segítene megkötni?
Szívesen mentem, de szégyelltem magam, amibe még az izgalmam is belekeveredett, ez egy leírhatatlan érzés.
A vörös arcán látszott, hogy ő is valami ilyesmit érez most. Zavarában kiejtette a kezéből a szalagot, az pedig lágyan a koszos földre esett.
Mi ez az érzés? Nem tudom szavakba önteni, de valahogy nagyon boldoggá tesz. 
- Felveszem.
A kezembe adta én pedig megkötöttem neki. A finom selyem és a selymes bőr érintése nagyon jól esett, boldog voltam. Aztán a vékonyka karjaira való ruhadaraboknál is segítettem, de a mosolyt nem tudtam lefagyasztani az arcomról, pedig már minden másra próbáltam gondolni.
- Induljunk, úrfi!
- Rendben.
Épp az ajtón próbáltunk kimenni, amikor furcsa látvány tárult a szemünk elé, konkrétan a Húven hegy.
- Mi ez? Hol vagyunk?
- Ez a Húven hegy.
- Hogy...?
- Teleportációs mágiával. Valaki szeretné, hogy gyorsabban ideérjünk.
Gondolom a valaki Rinből jöhetett, mint ő vagy egyenesen Eji volt az, aki ezt csinálta. 
- Egy! Egy, hol vagy?
- Nem jött át?
- Raven, Eji!
- Ez ő!
- Hol vagy?
- Ti hol vagytok?
- Gyere át az ajtón!
- Raven, félek.
- Nem kell félned, gyere át nyugodtan.
A kicsit furcsa idekerülésünket követően elindultunk Rin felé.
A városba érve szokatlan érzés fogott el, mintha minden léptünket figyelné valaki. Ez az érzés csak fokozódott, mikor a piacra értünk és minden kisgyermek szeme ránk tapadt. Vajon az idegenek ennyire szokatlanok erre felé? Aztán egy szóra lettem figyelmes, ami egy fiatal lány szájából hangzott el: vörös papnő, és nem ez volt az egyetlen alkalom. A templomig vezető úton sok fiatal jegyezte meg ugyanezt. Beérvén a szent helyre már ott volt bennem a kérdés, hogy mégis mi ez, mert biztosan Ejit hívják így.

Értetlen tekintet fürkészi a teret
mikor vörösre festetik a hó.
A bölcs következő részében: Owen
A szent emberek vezetnék az út végére?