A borult ég fellegeiből fehér dolgok estek le, míg a lábak csak vittek befelé az udvarra, úgy tűnt az időjárás is alkalmazkodott ehhez a szomorú naphoz. Havazott, miközben én csak úgy irtottam a két faj képviselőit a bejárat felé menve.
* Árnak, emberek, árnyak, emberek...
* Nem, nem akarom, ne, ne bántsd őket...
Azt hiszem ez a kettő kissé megőrült, amíg én el voltam foglalva a test irányításával, de nekem erősnek kell maradnom, hogy véghezvigyem a feladatom.
Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha figyeltek volna. Ekkor pedig egy hatalmas szakadékká folyt el előttem a föld, közvetlenül a bejárat előtt. Hiába akartam könnyedén bejutni, úgy néz ki, hogy az itt ólálkodó félárny nem engedi meg nekem ezt. A titkos fegyveremről viszont nem tudott. Ibo képességét bekapcsolva elkezdtem magamba olvasztani, ekkor pedig valami hihetetlen dolog történt. Eltűnt a külvilág és valahol egy puszta közepén találtam magam, vagyis magunkat. Itt voltam én, Éne, Ibo, a kettőnkből majd hármunkból összeforrt lény és az új félárny is. Hatan álltunk egymással szemben, de egyikünk sem értette, hogy éppen mi történik. Majd megjelent egy érzékelhetetlen lény, mint valami álomban. Azt mondta ő az új lélekforma, hogy megkaphassuk, ebben a világban kell túlélnünk. Egy nemvárt következmény, ami az összeolvadásokkal jár... Még sosem hallottam erről, de úgy látszik nem lesz más választás, mint legyőzni még a fejlettebb énjeimet is, hogy hozzájuthassak, ehhez a lényhez. Azt viszont egyáltalán nem vártam, ami történt ezután...
Egymás hajkurászása, levadászása helyett egy másfajta próba következett, mikor hatalmas fenyők kezdtek esni a levegőből. Mikor talajt érek az árnyaik földet rengető sikolyt hallattak, ami talán mindegyikünk hallását azonnal tönkretette és megzavarta az egyensúlyunkat is. A látásom homályos lett, a végtagjaimat alig bírtam kontrollálni, a dühöm most hiába erősödött bennem. A lángoló test semmiben sem segített, csak felégette az amúgy is veszélyes környezetet. Ibo szinte azonnal elpusztult egy fa alatt, Éne a lángjaimba futott bele, de azóta nem láttam, az újonc még jól van a két fejlettebb pedig a pajzsát használva próbál kitartani. Én pedig a lehető legjobban próbáltam magam felhergeli, hogy az elemésztő lángjaim a fákat még földet értük előtt elégessék, így pedig ne tudjanak agyonnyomni.