Yuu Solk

Lassan megkezdjük bevenni Rint. Mindenki tűkön ül és várja a halálos ítéletét, mert lehet, hogy a pap még ott van és ránk vár, mint legutóbb. Elég hihetetlen számomra ez a dolog, de mégis félek tőle, a szívem egyre hevesebben ver. Az egész testemben érzem, ahogy áramlik a vér és nem fázom, pedig a leheletem is látszik. A lábam remeg, ahogy másoknak is, de ez nem a hideg miatt, inkább, mert idegesek vagyunk. Aztán, ahogy felkelt a nap a látóhatárnál, már kaptuk is a parancsot a támadásra. Érezhető volt a félelem a levegőben, megindulásunkkor is látszott mindenkin, hogy esetlenül, óvatoskodva fut és minden rezzenésre felfigyel. Én sem voltam más, rettegtem a haláltól, még a hideg is kirázott, mikor meghallottam a parancsot. Volt olyan is, aki elájult, de nem hibáztatom. Talán jobban is járt és nem így végzi, hanem őt is elviszik úgy, mint engem. 
Már látszik a város, a félelem pedig egyre nagyobb, egyre többen állnak meg vagy futnak el, sokan pedig összerogynak. Nem vagyunk hivatásos katonák, de még csak xerxsesiek sem, mindenki valamilyen nemzetiséghez tartozik. Nekünk nincs a vérünkben a csata...
Talán a legrosszabb rész következik, mert itt nincs senki, sehol egy lélek, hulla csend, mint vihar előtt. Nem akarok itt meghalni... A szívem már az agyamban dobogott és ordította, hogy tűnjek el innét, de nem hallgattam rá. Nem is tudom mi ütött belém, kicsit sem érdekel Xerxses, szívesen elfutnék, inkább. 
- Üdvözletem!
Hátrafordulva megláttam, azt, amitől a leginkább tartottam. A fölém magasodó izomtömeg a tompa kardjával az egyik kezében a másikban pedig a fémcső, amiből kihúzta. Időm sem volt kinyögni bármit is, azonnal a földre zuhantam, mert átdöfte a lábam a sarkam fölött, majd annál fogva felemelt és kitépte a rudat. Pokolian fájt, pont, mint az amputáció. Akkor az fordult meg a fejemben, hogy már többé nem fogok járni és tolószékbe kényszerülök, mert nem tudtam lábra állni. Egyszerűen képtelen voltam az egyik irányba elmozdítani a lábfejem, de mások sem voltak szerencsésebbek. A három mellettem állóval is ezt tette. Aztán a vér áztatta köveket otthagyva elment és a hangokból ítélve mindenkivel ezt tette. Hallatszottak a városfal kapuinak csattanásai, ahogy földet értek hirtelen és elpattintották a láncaikat. Nem volt menekvés ez csapda.