Yuu Solk

Reggel eléggé átfagyottan ébredtünk, nem is tudtunk nagyon sokat aludni. A szárnyak ismét eltűntek, végre mehettünk a városba. Amennyire tudtuk letakarítottuk a ruháinkat, hát ennyit a szép fehérről. Tele voltunk mindenféle zöld és barna foltokkal. Elindultunk. Az erdei séta közben furcsa dolog jutott eszembe. Meg akartam fogni Viktória kezét. A vonzódás kettőnk között minden nappal egyre csak nő. Elhessegettem a gondolatot, nehogy félre értsen, mert én még nem akarok kapcsolatba bonyolódni vele, később talán lehet róla szó. Most inkább nem. Elértük a város szélét, ekkor láttam meg a buszmegállót. Rengeteg ember sorakozott ott és gondoltam miért is ne próbálhatnánk meg bebuszozni. Mégis csak kényelmesebb, mint gyalog. Odaálltam a tábla mellé egy párocskához.
- Heló, nem merre megy ez a busz?
A nő kicsit furcsán nézett rám a párja viszont készségesen válaszolt.
- A belvárosig, ott van a végállomás.
Ez pont jó lesz nekünk is, úgyis ideje lenne már látni, hátha abból megtudom hol vagyunk. Megjött a busz és feltódult a tömeg, mi is felpréseltük magunkat, jegyet persze nem volt miből venni. reméltem, hogy az ellenőrnek nem most jut eszébe majd felszállni. Gyorsan megtaláltuk a négy szembefordított széket és leültünk. Szemben pont az a párocska foglalt helyet, akikkel beszéltem.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze.
Az emberek többsége lehangolt volt, de ő mégis megszólított, valahogy nem illett a környezetébe.
- Nem látok nálatok táskát vagy ilyesmit. Honnét jöttetek?
Már megint ez a kérdés... A nő meg egyfolytában azt bámulta, hogy mennyire koszosak vagyunk.
- Nem vagytok hajléktalanok ugye?
- Nem, miért lennénk azok?
- Eléggé úgy néztek ki, ebben a ruhában.
- Mi csak utazók vagyunk, de kiraboltak minket és muszáj volt az erdőben töltenünk az éjszakát.
- Gondolom most sincs hol aludnotok.
- Nincs.
- Zoli!
Végre hallottam a nő hangját is. Azért szólhatott rá, mert túl nyitott az idegenek felé, vagy nem is tudom. Ezekből a nevekből már kezdtem összerakni, hogy hol is lehetünk.
- Nálunk van egy üres szoba.
- Zoli! Ne ajánlgasd már minden csövesnek.
Csöves... Nem épp egy szimpatikus bemutatkozás. Láttam is rajta, hogy tipikus mai fiatal.
- Nem vagyunk csövesek!
Viktória is beleszólt a mély hallgatását megtörve. Pedig eddig hagyta, hogy én intézzem a dolgokat.
- Nekem nem tűnnek csövesnek, inkább csak két szerencsétlen embernek, akiket kiraboltak.
- Ugye nem veszed be a meséjüket?
- De igen, és tudod mit, ha fizetik a lakbér egy részét még nálunk is lakhatnak.
A nő meglepődött, bár láttam, hogy ezt inkább nekünk mutatta, mert nem volt ez annyira új neki. Valószínű, hogy Zoli már nem először tesz ilyet.
- Megegyeztünk?
Kicsit váratlanul jött ez a jó ajánlat, de végülis nem volt hol aludnunk, az erdőbe meg nem akartam visszamenni ha nem muszáj.
- Persze, amint tudunk majd fizetünk érte.
Kicsit kezdtek jobbra fordulni a dolgok, már talán nem kell aggódnunk az alvóhelyünk miatt. Csak egy dolog aggasztott, a kamerák. Remélem semmi használhatót sem vettek fel. Addig viszont, amíg nem derül ki inkább csak élvezem a helyzetet, mert már rég nem járhattam itt.