Yuu Solk

Mondanám, hogy nem örülök a helyzetnek, de ez nem lenne igaz, persze szörnyű dolgok történtek velem mostanában, arról nem is beszélve, miket okoztam,  mégis valahogy örülök Viktóriának. Igaz semmire sem vagyok képes, de legalább ő itt van és ez nagyjából elég is, mert szeretném megérinteni, megsimogatni és a lába közé is beférkőzni, de még mindig jobb ez így, mintha nem lenne itt velem. 
- Nem tudnál visszaváltozni? Nagyon rossz helyen vagyunk.
- Nem tudom, hogyan kell, az előbbi csak véletlenül sikerült.
És veled mi történt, hogy most nem vagy olyan idegesítő? Egészen megkomolyodtál és erős vagy, egyre jobban szeretlek.
- Biztos, hogy nem tudsz visszaalakulni?
- Biztos. De azért megpróbálom.
- Ha a fát elkezdem szétszedni az fáj neked ugye?
- Fáj, de felesleges is megpróbálnod, ez nagyon vastag, nem jutnál ki. Előbb halnék bele, mint hogy egyáltalán valami kis üreget idevájnál. Az is lehet, hogy így végeznéd, mint én.
- Az nem jó, nem akarok neked fájdalmat okozni.
Aztán nekidőlt az üreg falának, éreztem a hátát, azt is, ahogy a kezét végighúzta a padlón, szinte olyan izgatott voltam, mint aki épp szeretkezés előtt áll. A fa ekkor furcsa dolgot tett és elkezdett visszahúzódni a testemről. Végre tudtam szabadon mozogni, de a testemben még mindig volt a növényből. Igazából már nem is érdekelt, csak tölthessek el egy forró éjszakát a kedvesemmel.
- Az előbb éreztem, ahogy simogatod a fát, aztán meg elengedett.
Végigtapogatott.
- Még mindig van rajtad.
- De már nem vagyok hozzákötve.
- Az igaz.
Simogatni kezdtem, hátha neki is megjön a kedve a dologhoz.
- Mit szeretnél, Emil?
Nem vártam vele és egyből megcsókoltam.