Yuu Solk

Találnom kell egy biztonságosabb helyet, ahol az éjszakát eltölthetjük, mert nemsokára lemegy a nap. Nem is tudom, hogy hol lenne a legjobb, mert mindenhol hideg van és most nem hiányzik egy megfázás vagy valami hasonló betegség. Igaz, én angyal vagyok, nem tudok megfázni, de Viki ember és őt is kell cipelnem, ha már így döntöttem. Liza biztos dühös, hogy nem őt viszem magammal, de nem érdekel, csak azért maradtam ott, mert alvó hely kellett.
- Mik ezek?
Szólalt meg a lányka alattam.
- Fogalmam sincs.
Nem akarom neki azt mondani, hogy tudom honnét jöttek. Inkább maradjon titok. Elrepültem az egyik irányba, amiről azt reméltem, hogy dél felé vezet. Ha már mennem kell, akkor inkább melegebb helyre, nem érdekel, ha nappal megsülök, de nem akarom betegen látni. Órákig repültem mire elértem egy messzi erdőbe és végre letehettem a lányt. Már elfáradtam. Amint földet értünk ledobta a táskáját és odakapott a mellkasához, ahol eddig az én karjaim voltak.
- Ez fáj!
El tudom képzelni, milyen. Viktória cipelt már így, nem egy kellemes érzés. Gondolom, az ő kis testét még jobban megviseli ez.
- Au...
- Nagyon fáj?
- Igen.
- Had nézzem.
Felhúztam a pólóját és láttam, jól kivehetően a karjaim körvonalait. Teljesen el volt vörösödve ott a bőre. Több ilyen repülést nem kellene csinálni. Innét csak akkor repülök vele, ha muszáj.
- Gyere, keressünk egy alvóhelyet!
- Az erdőben?
- Persze, Miért?
- Nincs nálam sátor, de még hálózsák se. Nem akarok itt aludni.
Az utóbbiról azt se tudom, micsoda.
- Pedig muszáj lesz.
- De miért?
- Te is láttad azokat az állatokat, nem? Nem mehetünk vissza, mostanra porig rombolhatták már azt a szobát.
Nem szólt semmit, csak fájlalta a mellkasát és szomorúan nézte a bakancsa orrát. Pedig arra számítottam, hogy majd a szüleihez akar visszamenni. Most vagy ennyire nem akar visszamenni, vagy a szülei háza is a közelben volt. Nem tudom melyik, de el se tudom képzelni, mi utáltathatja meg ennyire a szülőket a gyerekkel.