Yuu Solk

A börtön teljes összevisszasága miatt eltévedtem. Pedig most nagyon gyorsan kellene menekülnöm. Viktóriával a hátamon viszont lassú vagyok.
- Lefelé?
Ez mi volt?
- Lefelé?
Megfordultam és láttam, hogy egy könyv. Nyitva maradt és valami baja is van, folyton ugyanazt mondja. De miért van itt egy könyv, a sarokban?
- Lefelé?
Mikor megpróbáltam felemelni, egyből történt valami a tájjal. Ismét lent vagyunk a földön.
- Felfelé?
Értem. A könyv egy átjáró. Az ilyenekkel lehet könnyebben utazni a menny és a föld között. Magasabb rangú angyaloknál láttam eddig csak. Biztos Emma ejtette el. Most viszont gyorsan ki kell mennem az "isteni" területről. Ez mondjuk egyszerű is lenne, ha tudnám hol vagyok. Mert egyelőre fogalmam sincs merre lehetek.
- Felfelé?
Összecsuktam a könyvet és körbenéztem, hátha valami árulkodó jelet találok. Viszont balszerencsémre abban a városban kötöttem ki, ahol Zolit megöltem. Talán jobb is ha Viktória még nem ébred fel. Nem tudom mit hallucinálhat, de a szíve nagyon hevesen dobog.
Felrepültem és elindultam, remélve, hogy ezúttal nem kémleli az eget senki. Végül is már két éve történt, csak elfelejtették már... De rossz dolgokat hallottam. Lentről felszűrődött egy kis zaj.
- Angyal!
Ne már... Miért találnak meg ennyire könnyen?
- Gyere le! Nem bántunk!
Én meg nem hiszem el... A legutóbb is az volt a baj, hogy bíztam az emberekben, nem vagyok bolond. Mindenféle jöttmentnek nem fogok leszállni, amúgy is jobb a levegőben maradni, amíg csak lehet. Itt talán nem lesz semmi baj. Viktóriának eléggé fájni fog a melle alatt, mert sajnos nem tudom máshogy vinni.
A fejemben cikázó gondolatoktól szinte óráknak éreztem a perceket, míg átrepültem a magas betonépületek felett. Ezért még jobban siettem, hogy eltűnjek.