Yuu Solk

Miközben két puha mell nyomódott az arcomnak én elgondolkodtam a ma hallottakon. Az egy dolog, hogy tíz évre nem emlékszem, de amik alatta történtek... Viktóriával házasok vagyunk és japánban telepedtünk le, mert itt nem ér el minket, de a másik dolog aggasztóbb, mert ez volt a terv eredetileg is, arról viszont még sosem gondolkodtam el. Azok alapján, amit elmondtak, a víziómhoz hasonló dolgok zajlanak most a Földön. Úgy látszik a fekete lények a pokolból jöttek, ahogy már sejtettem is, de most azt szeretnék, hogy csatlakozzam hozzájuk és legyek én is a Sátán szolgája. Persze a menny azt akarja, hogy újra be legyek börtönözve és emiatt most a kettőjük közötti területen zajlanak a csaták. A keresztény területeken csatáznak, mert azok a gyarmataik, persze a menny oldalán több ember áll, de ők nem tudnak bele szólni. pár év alatt a szökött angyal egy olyan eseményt indított el, ami a keresztény világvége is lehet. És pont én vagyok az az angyal, meg persze Viktória, de őt csak belerángattam. 
- Ébren vagy még?
Nem, már alszik. Pedig meg akartam kérni, hogy mondjon még valamit a helyzetről, mert azt valamiért nem mesélték el, hogy ki okozta a balesetemet. Egy valami, viszont nagyon szembetűnő... Viktória teljesen úgy beszél, viselkedik és érez, mint egy ember. Eddig nem tudtam, de az angyalok is tudnak emberien viselkedni ha itt maradnak köztük. Gondolom én is ilyen voltam, vagy már most is az vagyok, de meg kell szoknom. Meg persze azt is, hogy mindenki megbámul az utcán, pedig nem is látszom furcsának. Valamiért a tekintetek rám szegeződnek. Talán híres vagyok. Biztos ők is tudják, hogy én vagyok a háború oka... 
Most már aludnom kellene nekem is, de legalább is leszállni a mellkasáról, nehogy megfulladjon itt nekem. 
Legurultam mellé és a plafont bámulva töltöttem az időmet, szinte semmit se gondolva, ami nagyon jó és egyben fura érzés is volt, mert az órára nézve már éjfél is eltelt, mikor abbahagytam. Eddig sose történt velem ilyen, ez is annak a jele lenne, hogy emberiesedem? 
Mindegy... az nem visz sehová, ha itt elmélkedek és nem teszek semmit, meg persze nem alszom. A fáradtságtól nem tudok majd figyelni, pedig most arra van szükségem. Talán emlékszem majd valamire...