Tizenkétezer-háromszázegy második-február harminc péntek Mlw-012. Belementem, hogy segítsek Tinnek. A múlthéten írtam utoljára és azóta annyira nem történt semmi sem, legalább is annyi nem, hogy beszámoljak róla. Mostanra viszont összejött annyi újdonság, hogy érdemes leírni. Kezdjük is ott, ahol a legutóbb abbamaradt. A kikötőbe való beérkezés után lepakoltunk, Tin ezt még megvárta, de egyből utána már mennünk is kellett. Ugyan nem tudom hova sietett annyira, de mentem vele. Nem beszéltünk túl sokat, úgy látszott, hogy ideges valami miatt. Persze nem árulta el, hiszen ő ilyen. Haladtunk tovább és egy Karentől nagyjából ötszáz méterre lévő fémlapon álltunk meg. Nem láttam még ilyet élőben, de már akkor is tudtam mi ez. Egy lift. Nem látható szabad szemmel a tartószerkezet, mert mindössze egy atom vastagságú. A fémlap csak azért kell az aljára, hogy a szél el ne fújja... Az egész egy grafén nevű anyagból épül. Ez a szén egy speciális változata, ami rendkívül erős és nagyon jól vezeti az áramot. A fémlapon viszont találtam valamit, ami nem volt ismerős. Egy négyszög, ami sárgán világított. Egyre magasabbra érve aztán rájöttem, ez egy pajzs volt. Tin, mikor már olyan magasra értünk, hogy kevés lett az oxigén, bekapcsolta. Akkor jöttem rá, hogy ez nem csak valami dísz vagy jelzőfény. Felfelé menve kezdett kirajzolódni a hajójuk formája. Az akadémián töltött évek alatt le kellett töltenünk a hajótípusok kinézetét és funkcióját. Ennek kocka formája volt. Ez azt jelentette, hogy egy régebbi típusú elektromágneses ágyús hadihajóval állok szemben. Mi is az az elektromágneses ágyú? Ez egy olyan fegyver, ami fémdarabokat lő ki, méghozzá ház méretűeket és ezeket mágnesek segítségével gyorsítja pusztító sebességre, minél hosszabb egy ilyennek a csöve annál pusztítóbb, ezért is van ilyen alakja a hajótestnek. Nagy volt, nagyon nagy, egy idő után már beterítette az egész látóteret és még nem értünk fel akkor sem. Végül két óra liftezés után bejutottunk a belső térbe. Ez a része már teljesen átlagos volt, nem találtam benne semmi furcsát. Az akadémiának volt egy hajó belsőteret szimuláló része is. Ugyan nem kellett ezt nagyon szimulálni, mert tágas és kényelmes folyosói vannak, mint egy épület, talán. Az akadémián kívül még nem jártam más nagyobb épületben ezért nem tudom máshoz is hasonlítani. Na mindegy... Az út borzalmas unalmas volt. Az egyetlen izgalmasabb része, ami nem is annyira izgalmas, mint inkább érdekes volt az az ugrókapun való átmenetel. Ha már mindent külön elmagyarázok akkor ezt is. Az ugrókapu egy féreglyuk stabilizáló szerkezet. Kettő ilyen van, az egyik az elején a másik a végén, ezekkel tartják fenn a járatot és akadályozzák meg az időbeni eltérést a két vég között. Egy bazi nagy kör az egész, szinte. Akkora, mint a Nap és tartozik hozzá egy kisebb ellenőrző központ is. Itt kell ellenőriztetni a hajók legénységét, rakományát és igazából mindent. Ráadásul emberek vagyunk ezért gyanakodnak ránk. Ezért a fegyvereket szétszedték és ládákba csomagolva a raktérbe tették. A fedősztori szerint egy másik hajónak visszük őket, kicserélni a rosszakat. Szerencsére nem akadályozták meg az átjutást, bár az izgalmasabb lett volna. Na mindegy... Haladtunk még egy kicsit és elértünk az Mlw-012-höz. Ugyan le még nem szálltunk, az még csak most következik, de ezt majd később egy kicsit. Megyek összekészülni, mára ennyi.