Yuu Solk

Nem érdekelt a külvilág, a gondolatok, csak hátradőlve élveztem ki minden percet a vad, állatias és ösztönök uralta szeretkezésből. Ismét az én hátam feszült a földnek, hiába volt hideg a talaj, nem éreztem. Csak az előre és hátra mozgó női test érzete és látványa izgatott, ahogy szinte felperzseltünk mindent magunk körül. Nyögéseink dallamát kéjesen visszhangozta a barlang sötét fala. Úgy éreztem ennél már nem lehet jobb, de végre elélveztem és hirtelen az egész testem zsibbadni kezdett, ez volt eddigi életem legjobb éjszakája. Ráadásul megint úgy aludtunk, mint amikor megismertem, egyszerűen csak elfeküdt rajtam miközben én még mindig a testében voltam.
Reggel arra ébredtem, hogy Viki leszáll rólam és hirtelen megcsap a hideg levegő. Láttam rajta, hogy olyan fehér, mint a fal, ennyire kihűlt volna?
- Mi a baj?
Természetesen nem válaszolt. Csak félig volt felöltözve, a szoknyáig jutott, de a felső teste teljesen csupasz volt még, mikor kirohant. Jobban mondva odébb ment. Felöltöztem, mielőtt még Emma megtalált volna pucéran és utána mentem. Hányt.
- Jól vagy?
Tudom, hü*ye kérdés, de mit lehet erre még mondani? Mi baja lehet, mármint azon kívül, hogy rosszul van. A reggeli rosszullét ismerős, de honnét, mi lehetett?
- Emil, lehet, hogy terhes vagyok.
Terhes? Hogyan? Ugye, nem tőlem? Más se hiányzik, mint egy terhes nő meg egy gyerek. Nincs elég bajunk így is? Miért kellett ezt tenned velem? Utállak. Várjunk, valami nem stimmel. Hol van Emma? Sehol sem látom.
- Emma hol van?
- Nem is szólsz semmit? A gyerekedet várom.
Ne, miért? Ne büntess már! Egyáltalán hogyan lehetek képes erre? Az angyalok nem képesek gyereket nemzeni, hogy tehetted ezt velem? Ennyire súlyos bűn a gyilkosság? Ezért kell ennyit szenvednem?
- Amúgy, Emma még tegnap ment el fát gyűjteni. Nem emlékszel? Még te küldted el.
Értem. Ha tudnád, hogy semmire sem emlékszem, biztos meglepődnél.
- Tényleg... de már régen itt kellene lennie, nem?
- Meg kell keresnünk, szerintem eltévedt. Felöltözöm és mehetünk.
Nem igazán sikerült azonnal felöltöznie, mert megint hányni kezdett. Ez egyre jobb... Kinn vagyunk a semmi közepén, bármikor megtámadhat valami, vagy amíg alszunk agyontaposhat a csorda, de ez nem elég. Még kellett az is, hogy megtermékenyítsd Vikit, igaz? Ráadásul Emma is eltűnt. Lassan már azon gondolkozom, hogy megéri-e így élni?