Éne társaságában folytattam az utamat, mert kellett neki valaki, akibe kapaszkodhat a depressziója miatt. Besétáltam a kárpátokig, mondhatni az első bástyáig. A hegyek ugyanis más szerepet töltenek be egy valamennyire is árny létforma világában. Ők szó szerint óriások börtönei és egyben védelmezők. Gigantikus árnyak világát zárják egy helyre és míg maga a hegy el nem pusztul, ezek a gigászok is a helyükön maradnak, mivel évszázadokig tart annyi pusztító érzelmet begyűjteniük, amit megéreznek. Emiatt pedig tökéletes bástyák, védők, egy-egy területen belül. A Kárpátok, pedig egészen hatalmas, végét se láttam a testének, a hangja pedig olyan mély volt, amit már emberi fül meg se hall, de én nem vagyok teljesen ember... 
- Hová készülsz idegen?
- Csak át szeretnék menni.
- Engedély?
- Nincs.
- Akkor takarodj!
Nem vagyok ellenfél egy ekkora valaminek, ezért hátat fordítottam és Énével együtt a másik irányba indultam el. Majd megpillantottam valamit a távolban. Remegő levegőt... már tudtam, hogy oda kell sietnem.
Láttam, ismét szemtanúja lettem a borzalomnak, mikor egy árny megtermékenyül, de nem tétováztam, mint legutóbb. A kéjes mosolyú, félig az örömtől félig a hangtól kábult férfiakat látva ismét kitört belőlem a szörnyeteg. Az egyiknek nekirontva beletoltam a két kezemet a mellkasába, majd szétfeszítettem, ahogy ettől ellepett a vörös vér, csak még inkább fokozódott bennem a gyilkolási vágy. A percről percre sötétebb színű padló, csak úgy nyelte be a lelkeket, ahogy utolsó lélegzetükkel kiköpték magukból a testek  és végleg kitörlődtek az emberi emlékezetből. Árnyaik pedig a fájdalom sikolyával töltötték el a levegőt. A mindenfelé zajló brutális öldöklésem közepette aztán észrevettem, minél jobban átadtam magam a dühömnek, annál nagyobb lángok csaptak fel belőlem, fekete lángok, a düh lángjai... Éreztem, még az ereimben is folyt ez a forró érzés, ahogy magamat emésztettem el és nem tudtam leállni. Bűnt követtem el, megöltem egy anyát, egy árnyat. Ettől pedig azonnal hideg zuhanyként fojtódott el a bennem tomboló szörny. Az emberi oldalam rádöbbent a szörnyű tettemre, megöltem egy anyát...