Yuu Solk

Egy napot voltam ott, csak egyet, mégis miért kellett megint ennek történnie? Megismétlődött, ami már olyan sokszor és háború tört ki, egymást ölik megint. Kardot rántanak, bombákat hajigálnak, lövik egymást. Kirobbantottam a második világháborút, pedig már azt hittem, hogy az elsőből tanultak. Én naiv... Gondolkodhattam is volna, ha már egész életem ebből állt.
Pedig igazán nem volt nagy dolog, Berlinben ettem egy kis kolbászt, ittam egy sört és elmentem aludni. Mire felkeltem már nem volt Lengyelország. Előtte Győrben szálltam meg és az Osztrák-magyar monarchia uralkodóját megölték. Mikor Kyotoban voltam a Japánok lerohanták Kínát. A háború az én keresztem. Franciaország, Maja Birodalom, Hunok, Mongolok, Izrael, még a Kubai rakéta válság is miattam tört ki. Mikor egy USA és Szovjet unió által közösen működtetett hajón szálltam meg, kirobbant a hidegháború.
Ott voltam minden fontos helyszínen, ami háborút idézett elő, láttam, ahogy egymást ölik, csonkítják, kínozzák és erőszakolják, de még egy békekötésnek vagy igazi népek közti szeretetnek nem voltam tanúja. Az emberek mindig bántják a másikat, nem törődnek semmivel, csak magukkal. A vezetők képesek még a saját népüket is halálba kínozni, dolgoztatni, vagy egyszerűen megölni.
A kegyetlenség nekem mindennapos, amit nem értek. Nem bírom felfogni, hogy egy olyan faj, ami a világ uralására tesz kísérletet, miért a belviszályaival foglalkozik. Kifelé is tekinthetnének, láthatnák a körülöttük lévő hatalmas lehetőségeket, de az orruk elé se néznek. Mindegyik csak kényelmet, sikert és csillogást hajszol. Elöntötte a testüket, megfertőzte az elméjüket a jólét gondolata, de valójában nem is tudják, hogy mi az. Sokszor tűnnek úgy, mint tetemen lakmározó férgek, amik nagyon kellemesen érzik magukat és zsúfoltan élnek, míg van a rothadó húsból, majd kipusztulnak. A természetben nincs hely mindenkinek, nem lehet óvni akárkiket.
Én csak megyek, elalszok valahol és várok. Megvárom a következő civakodást a rothadó tetem felett. Álomra hajtom a fejem, majd megnézem, ahogy Európa már csak az utolsókat rúgja. Én látni fogom az amerikai olajválságot, az orosz bányaválságot és a magyar területek felett civakodó szomjas népeket. Látom arab gyarmatként Párizs utcáit és a Franciákat, ahogy a németekkel veszekednek két városért ismét.
Már rég késő lesz, mikor megismerik a nevem. A világ csak a háború isteneként emleget, de valójában más vagyok. Az vagyok, akinek a neve egyenlő a háborúval, vagy épp túlmutat rajta. Én vagyok a vírus, a járvány, a fertőzés, az ostobaság, az önös érdek, én a konfliktus, az önfejűség, önzőség, az ármány, a pusztítás, az öldöklés, az őrület. Magam vagyok egyben, aki nem nézi jó szemmel, hogy hallgatnak rá, mégis boldogsággal és élettel tölt el, mikor nevemet éltetik. Most válaszolj egy kérdésre: Ki vagyok én?