- Ki volt ez a férfi?
Nem kaptam választ, csak sírt és szorosan átölelt gyenge kis karjaival. Jó érzés volt, de zavart is egy kicsit a dolog, viszont nem mondhattam neki, hogy hagyja abba. Végül is ezt a szobán ennek cserébe használhatom ki.
Eltelt pár hét ezek óta és már egészen megszoktam az itteni életet. Egy valami viszont nagyon zavar. Az a furcsa dolog megint megtörtént velem, nem is egyszer és minden esetben meztelen nők társaságában ébredtem fel az ágyamban, másnap reggel. Rengeteg idő volt, ami kiesett, de nem csak ez, az is aggasztott, hogy a környéken egyre több gyilkosság történt. Remélem ezek az emberek nem az én kezeim által haltak meg. De hiába ábrándoztam az ágyamban, megint éreztem a föld rengését, a morajt és megjelent az öltönyös is. Most előre nyújtotta a karját és az ujjával vagy valami ilyesmi testrészével integetett. Nem értem mit akar, de aztán rájöttem. Ránéztem a két tenyeremre, vörösek voltak, ahogy az ágy többi része is. Kiugrottam az ágyból. Mi ez? Egy nő fekszik az ágyban mellettem, a teste teljesen széttépve, a megalvadt vérével pedig beleragadva az ágyneműbe. Ez nem mehet így tovább, elég már ebből.
- Hol vagy? Tudom, hogy itt vagy! Csináld vissza! Most, csináld vissza!
Bámul rám a hideg szemeivel, a bűz se semmi. Megszürkült a bőre, undorító. Már ordítottam.
- Csináld vissza!
Erre a vér ismét folyni kezdett, de a testébe visszafele, összezárult a mellkasa, visszatért a színe aztán felkelt és mintha visszafelé játszották volna a filmet, kihátrált az ajtón. A kezemen viszont még mindig ott volt a száraz, feketés massza. Megjelent az öltönyös ember, de nem ember. Az öltönyben egy hófehér alak van lábak nélkül, arc nélkül, karok nélkül, fekete csápjai voltak fehér csíkkal. Nem értem mi ez a lény...
- Mit akarsz?
Megint csak intett, aztán szétnyílt a feje és sikoly hallatszott.
- Szétreped a fejem...
Kedvem lenne sírni, miért hiányzik ennyire ilyenkor?
Most nem az ágyamban ébredtem. Egy kőben volt egy szürkés, ezen egy torz kopasz ember próbálta a csípőjét kipréselni, vergődött és artikulálatlanul nyögött, kiabált. Elkezdett feldagadni a szeme. Undorító... A szemgolyójából egy másik emberi test préselte ki magát, miközben szétszakította az eredeti koponyáját. Borzalmas volt látni a tehetetlen embert, de mi ez? Aztán neki és szétrepedt a koponyája a száján félig kijövő húscafattól. Úgy nézett ki, mint egy kifordított test, láttam a beleket és a szívet, lüktetett míg a másik próbálta kiöklendezni magából. Szétdurrant a vérben és nyálkában úszó hármas, utána pedig kezdték elölről. Szörnyű volt látni... Undorító büdös szag áradt belőlük, mint a félig emésztett bélsár. Felkavaró látvány az ember tehetetlensége. Igen, ez a pokol...
