A kéjszobában töltött órák alatt volt időm gondolkodni. Egyelőre fejlesztenem kell a képzelőerőmet, mert nagy szükség lesz erre. Nem tudom, hogy a külső hangok és az itteni hibák direkt jönnek létre vagy ez Emma műve. Talán jobban örülnék, ha megint kínoznának és nem az agyammal játszanának. Végül az agyalás nem visz előre, legalább is így nem. A gondolatok közepette már lelohadt férfiassággal, de pucéran mentem végig testőrök társaságában ezen a folyosón. Még nem láttam hasonlót, valami palota lehet, nagyon úgy néz ki, hogy én valami nagy ember vagyok most.
- Uram, megérkeztünk a szobájához, kívánja, a védelmünket, még?
Erre mit kellene mondanom?
- Álljatok őrt az ajtó előtt.
- Igenis!
Hát... Ez van, kinyitottam az ajtót és bent két fekete-fehér egyenruhás cselédlány várt. Jól néztek ki, eddig nem is tudtam, hogy ilyen az egyenruha... Már a látványra is elkezdtem felizgulni, ráadásul az egyik közeledni kezdett felém. Lassan jött. A sarkak kopogása szinte a szívverésemmel egy ritmusban érkezett. Az ajtó becsukódott.
- Üdvözlöm uram, üljön le!
A vékony kis hangja simogatta a fülem, mint egy kislány, aki már húsz éves. Vékony kezeivel átfogta a karomat és a székhez kísért. Nem tudtam mit akart, de látszott a szemén és a mosolyán, hogy mit szeretne. Leültem ő pedig hátat fordított nekem és elkezdett az ölembe ülni. Mintha lassított felvételt láttam volna, a szívem szinte kiugrott a helyéről. Aztán éreztem a melegséget, biztos, hogy bugyit nem viselt, de valami szokatlan.
- Szeretné kényeztetni, uram?
A másik lány kérdése furcsán hatott, főleg a kezében lévő párnával, amin egy segédeszköz pihent.
- Szeretném.
Erre az ölemben ülő felhajtotta a szoknyáját és akkor láttam, hogy mi a furcsa a dologban. Nem abban a lyukban voltam, ahol szoktam lenni. 
- Várj! Te csináld!
Nem szólt semmit, csak megfogta a segédeszközt és behelyezte a másik lányba. Az ölemben ülő nagyon élvezte a dolgot, de én csak arra tudtam gondolni, hogy mégis hogyan jutok majd ki innét. Nagyon kellemes, de muszáj lenne Viktóriát kiszabadítanom.