Kefri lenyűgöző, az árnyéka egészen beteríti a tájat, mintha este lenne. A teste teljesen eltakarja a napot, Linalinnal együtt pedig tényleg éjszakát csináltak a nappalból. Csodás érzés, volt velük menni az úton. A körnéken az ottmaradt birodalmiak már vártak minket, mintha valaki szólt volna nekik. A katonák eltűntével a kevésbé félénkek előmerészkedtek és végig felálltak az út mentén, őket pedig egyre követték a félősebbek is. Teljesen elborított a boldogság, szinte éreztem, hogy figyelnek. Egy kevés, kis fényváltozást még érzek a szememmel, így tudom, hogy lámpásokkal álltak kint. A tetoválások miatt pedig biztosan jó kilógtam a sorból. A kevés kihallott beszélgetésből is ezt szűrtem le.
- Az ott!
- A tetovált fazon.
- Anya, ő az?
- Látod, fiam, ő a tizenegyedik. 
- Nézd Lia, ott vannak!
- De menő... Mennyi tetoválás...
Jól megtöltöttek magabiztossággal, amire szükségem is volt, hiszen itt vagyunk a hegynél. Meg fogom próbálni, elmegyek a bölcshöz. Lehet, hogy már bekerültem közéjük, de látni akarom ezt a titokzatos bölcset is, ha már eredetileg hozzá indultam. Tudni akarom ki az, miféle szerzet ez a remete, hátha tud még valamit mutatni nekem, mert most elég nagy a káosza a fejemben, talán megmondja majd mi az igazság és talán tud valamit tenni Egyért és a szemeimért, bőrömért. Belegondolva sok dolgot akarok kérdezni tőle.
- Mit szólsz Raven? Jó a műsor?
- Az.
Elmosolyodtam, hogy lássa komolyan élvezem, nem is tudom addig miért tartottam vissza. Aztán valami eszembe jutott.
- Te, Bánat, Kefri az előbb nagyot ordított, nem? Ekkora testből biztosan nagyobb hang jön ki, mit az előbb hallott.
- Ez csak azért van mert Lindácska is bevetette magát. Nem hallottuk annyira hangosnak. Mennyire is tudsz távolra nézni?
- Miért?
- Jobbra olyan egy kilométer távolságba elnéznél?
- Nem érek el olyan messzire minden irányban, de ha csak oda koncentrálom, akkor menni fog.
- Akkor rajta.
- Ez? Mi ez?
- Hogy mi? Úgy mondanám Kefri hangja.
Elképesztő. A távolban egy nagyobb területen teljesen megsemmisült minden élet és egy hatalmas nyom keletkezett. Még a földet is feltépte, mintha szántottak volna, de sokkal mélyebben. 
- Ezt a hangjával csinálta?
- Inkább megköszönhetnéd.
A kérdésemre nem kaptam választ, helyette hallgathattam a vitájukat. Linda és Bánat olyanok, mint a szeretők, vagy valami öreg házaspár. Vicces. Erről jut eszembe, Egy... ő is biztos szeretné ezt. Szerencsére közel van a cél, aztán a bölcshöz is belátogatok és megkérdezem, biztosan tud valamit tenni. Hiszen ő még a tízeknél is erősebb, tudtommal.
- Ő... izé... min gondolkozol?
Ez furcsa. Azt hittem, majd meg se szólal az úton, de úgy látszik mégsem olyan félénk, mit azt elsőre gondoltam. 
- Hahaó!
- Hiába legyezel, vak vagyok.
- Elnézést kérek!
- Semmi gond. Te vagy Kata, igaz?
- Aha.
- Kefri tanítványa.
- Aha.
Talán mégis csak félénk, de az biztos, hogy nem túl beszédes.
- Tudod, azon gondolkodtam, hogy... hogy is mondjam... őőő... 
Igen, elég félénk, mégsem ismertem félre.
- Ő... lehetek a feleséged?
- Mi?
- A feleséged.
Ez most... Mégsem félénk, sőt, elég bátor inkább. A külsőm biztosan visszataszító, ennyi tetoválással biztosan nem vagyok az az álomférj típus, de miért is gondolkodom ezen? Még nem akarok feleséget és mást szeretek és...
- Talán nem találsz elég szépnek?
- Nem azzal semmi gond, csak...
- Vagy a hangommal van baj? Áh! Biztosan nem tetszik a hangom.
- Nem...
- Na mi van Raven? Már be is csajozol? Katácska jó választás.
Hurrá! Megjött On is, egyáltalán mit jelent az, hogy becsajozom? Ezt a szót sem hallottam még... Ráadásul pont egy ekkora közönség előtt kell ezt előadni, mintha magában nem lenne elég kínos. Még az a szerencse, hogy megérkeztünk és másra fogunk koncentrálni. Megmenekülök a házasságtól. Miket beszélek? Én vagyok a férfi!
- Akkor megérkeztünk.
Kratos legalább értelmes dolgokról beszél.
- Drága harmatcseppjeim, most nézzétek a mohákat, míg a fenyők belül nőnek!
- Itt maradtok!
Völkerin és Olivia is hozta a formáját, ezek után pedig tízen folytattuk az utat felfelé a hegyen, mert végre Kefri is leszállt közénk. A pillanat csodás volt, örökre megmaradt bennem, ahogy az eső hirtelen véget ért, az ég kitisztult és az óriás összement. Ezek után pedig nekikezdtünk a beavatásnak. Nagyobb dologra számítottam, de nem volt semmi különös, csak le kellett térdelnem előttük és megfogadni ezt-azt, leginkább a találkozókra való eljárásomat és az uralkodóhoz való hűségemet. Pedig azt hittem valami gárda fogad majd fent vagy ilyesmi.
- Na, kicsim, szeretnél játszani egyet?
Linda aztán nem vesztegeti az idejét. Mégis mi van ma a nőkkel? 
- Az ráér, előbb fel kellene mennie.
On egy olyan ösvényre mutatott, ami addig nem volt ott, talán ő csinálta, de éreztem, hogy valami nem stimmel.
- Igaz.
Szinte, mint egy kórus, teljesen egyszerre mondták ki. Lenyűgöző. Viszont nem állhatok most itt, gyorsan, amíg még út van hozzá!
Futottam, ami elég gyorsan alább hagyott volna lejtőn felfelé, ha nem használom mellé a mágiámat. Féltem, nem éreztem egyik irányba a talajt, csak mélység várt rám. Persze balra egy nagy fal volt és olyan furcsa érzést keltett bennem, mintha ferde lenne a világ. Ráadásul egyre melegebb lett, már közeledtem. Végre választ kapok a kérdéseimre. Aztán egy kapun mentem át, ami becsukódott mögöttem. Keresni kezdtem, hol lehet az ember, akit annyira nagyra tartok, de semmi. Sehol senki. Majd rátaláltam egy kőbe vésett feliratra "A bölcs neve:". A szögletes Ínin írásjelek remekül olvashatóak voltak, de mégis... Mi ez?

A bölcs neve: Raven Korkiza

VÉGE