Yuu Solk

Még, hogy Iskayen. Odabent csak egy pajzs alá rejtőző valaki volt. Ezért kellett keresztül mennem ezeken? Kihagytam volna az életemből ezt, min mikor a kisgyerek előtt megemlítik, hogy kap valamit, aztán hiába várja. 
- A tanítványoddal is megnéztétek?
- Persze.
- Ő elhitte?
- El.
Gondolom, mert látott, nem hiányoztak a szemei, mint nekem. Utálom ezt a férfit, idecibál aztán semmi, mert azt elfelejti előtte említeni, hogy látás kellene hozzá. Elhihetném pusztán abból is, hogy a borzalmak védik, de nem. Ha egyáltalán valós ez a világ, akkor elég kegyetlen velem. Csak tudnám mire is jó mindez.
- Raven, ébredj!
Talán, ha nem ordítva szólt volna ki sem tudok lépni abból a világból, de így sikerült.
- Mi van?
Néztem körbe és kerestem a kiabálás okát, de nem láttam mást, mint a kissé dühödt képű Bánatot és a rajtam ülő Ejit. Éreztem, hogy meleg nedvesség árasztja el a lábam közét és nagyon kellemes volt. Aztán beugrott. Nem Bánat hangja volt az, hanem On. Kissé hátrafordulva, a nyakamat kitekerve találtam meg, de bekövetkezett az ami miatt rám kiáltott. Egy lágy, görcshöz hasonló érzés majd az egész testemet melegség öntötte el és megállt. Ezután pedig Eji eltűnt, egyre halványabbá vált aztán semmivé lett. Nem értettem. Elvesztettem a szüzességem ő pedig nincs itt, más, mint a teleportálás. Egyszerűen levegővé vált valahogy, mintha egy emlék lett volna, vagy álom.
- Mi volt ez?
Miközben öltöztem On Bánattal kiabált és kérdőre vonta a történtekért, de rám egyikük sem figyelt, pedig tudni akartam. Valamelyik biztosan válaszolt volna, ha nem ezzel foglalkoznak, de addig valami a szemem sarkában megmozdult. Jó vicc, szemem sarka... Mégis jobban hangzik, mintha azt mondanám a terület, ameddig még érzékelem a mozgást. Furcsa dolog, de szemek nélkül jobban látok. Ez a mozgás viszont nem tűnt gyanúsnak, olyan volt, mint egy állaté. Inkább beljebb mentem a barlangban, hogy véletlenül se lehessen valami rabló, vagy ilyesmi. Nem akarok bántani másokat, de ha ide jön, nem úszom meg, mert ezekre aztán számíthatok... Onnak csak a hangját hallom, úgyhogy szerintem nincs is itt, Bánat pedig a kisujját sem mozdítja majd, ha nem Erik jön ide. 
Később aztán megtudtam mi is volt ez az előbbi furcsaság, legalább is valami mesét mondtak róla. Miután On hangja eltűnt Bánat megmagyarázta. Úgy látszik ő nem az az Eji volt, aki ide tartozik, hanem egy másik világból küldték, hogy az ottani meghalt énem helyett én nemzzek neki gyereket. Úgy tettem, mint, aki elhiszi, de egy szavát sem hittem. Most már egyetlen hely sem tűnik valósnak vagy igaznak, nem tudom kinek vagy minek higgyek. Muszáj lesz egy saját igazságot teremtenem, hogy ne bolonduljak meg.
Természetesen megint akkor jött a baj, mikor már azt hittem szabadon elgondolkodhatok bármiről is.
- Vigyázz!
Üvöltötte felém On, és én éreztem is a közeledő szikladarabokat, de nem volt kedvem félre ugrani. Egyszerűen össze voltam zavarodva és emiatt dühös voltam. Ezért nem tértem ki, hanem szépen visszaküldtem a lövedékeit a háta mögé, hogy eltalálják. Persze Eriket nem véletlenül hívják sziklának, az egész testét képes kővé változtatni, ezért meg se kottyant neki. Látva az ellenállást Bánat nem avatkozott közbe Erik viszont idejött és felém nyúlt. El akarta kapni a torkom, de nem hagytam neki, helyette egy darab fát markolhatott. Először használtam a bukott vágy mágiáját és sikerült. Elhitettem, hogy egyszerre kettő is van belőlem, majd kombináltam az Ontól tanultakkal és teleportáltam a hasonmásokat, míg én a háttérben maradtam. Talán Iskayen sem tudta épp hol vagyok, mert Erik láthatóan megzavarodott közben és jobbnak látta ha elmegy. Persze nem adta fel rögtön, előbb még számtalanszor megpróbálta elpusztítani valamelyik énemet, de ha sikerrel is járt, gondoskodtam arról, hogy megint kettő legyen. Aztán elfáradt és eltűnt, érdekes módon pont úgy, mint Eji.
- Szép volt.
Mély és erős taps zavarta meg az erdőt, mikor összecsapta a két óriási tenyerét, hogy gratuláljon.
- Ennyi volt Raven, nem tanítalak tovább.
- Miért?
Meglepődtem, hiszen azt mondta tanítani fog. Remélte, hogy nem csak ennyi lesz.
- Nem tudok mit tanítani. Folyékonyan beszélsz Íninül és a mágiámat is úgy használod, mint én, lehet még jobban is.
Tényleg! Észre se vettem, de egy szót se mondtam ki mostanában a saját nyelvemen. Mikor? Hogyan? Nem is emlékszem rá, mintha csak mindig is a fejemben lett volna. 
- Velem jössz. Te leszel a tizenegyedik.
El se hiszem. Én, a tizenegyedik? Akkor pár nap múlva teljesül az álmom?
- Ne legyél már ennyire odafagyva! Összehívjuk a másik kilencet, persze Erik nélkül.
- Komolyan?
Még mindig nem hittem el.
- Átmegyünk Xerxsesbe a Húven hegyre.
- Xerxsesbe?
- Nem kell aggódnod. Tíz nagy erejű mágus megy egyszerre, legfeljebb nekik kell félniük.
- Nem akarok embert ölni.
Egyszerűen kijelentettem, pedig lehet, hogy rákényszerülök. 
- Ölni mi sem fogunk, ha minden jól megy, csak rájuk ijesztünk Linalinnel és Kefrivel. Majd meglátod, nem semmi, amit művelnek.
A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy majd a tízekből kilencet együtt látok majd menetelni valahova, nem hogy még közben be is vetik az erejüket és nem mellesleg a beavatásom kedvéért. 
- Induljunk!
A sétánk közepe felé, mikor még az erdőben voltunk egy nemvárt dologba futottunk. Megtorpantam, mikor megéreztem. Egy ismerős alak, ismerős hanggal, ez Eji. De, de, de, hogy lehet itt? Mi ez?
- E...
Befogta a számat és lenyomott a földre és mellém feküdt.
- Nem tudhatjuk, hogy ő az itteni-e.
Suttogása kissé kitisztította a fejemet, de mit akar jelenteni, hogy itteni? Már végképp nem értem.
- Ő az itteni.
Könnyű volt kijelenteni, de valahogy éreztem, megmagyarázni, viszont nem tudtam.
- Nem. Maradj lent!
Szívesen szóltam volna neki, hogy itt vagyok, de nem lehetett, én is úgy láttam jónak ha inkább lenn maradok. Hagytam elmenni, pedig vágytam rá, hogy beszélhessek vele, ismét érinthessem finom bőrét.

Az egész erdő üzenetet küld levélről levélre.
A gondolat szárnyával hegyek repülnek.
A bölcs következő részében: A Húven hegy felé
Mit tartogat a sokat emlegetett hely?