Yuu Solk

Idegesített a félelem, amit a hátam mögül figyelő szempár okozott, majd egy pillanattal később húzni kezdett valami, egyenesen egy ember felé és nem tudtam megtartani a kilépett formámat miatta. Ismét egy ember rabja lettem, ezért őrjöngeni kezdtem. Az as tehette velem ezt a borzalmat, és abban a pillanatban meg is fogadtam, hogy megölöm, ha kikerülök innét. Az egyik legrosszabb dolog, ami történhet egy félárnnyal, ha egy ember által bezárják, mert nincs elég ereje. A félárnyak sokkal gyengébbek, mivel félig emberek, de emiatt is vagyunk annyira veszélyesek. Egy egyszerű hasonlattal magyarázva a tábornokok a főistenek, az általuk választottak az istenek, az árnyak az angyalok vagy szent lények, mi félárnyak az ember szerepét töltjük be, az ember pedig egy egyszerű robotét, ami csak azt teszi, amit mondunk neki. A valóságban viszont az ember nem csak egy egyszerű munkagép, hanem börtön is, amit a tábornokok az árnyak és félárnyak kordában tartására használhatnak. Ugyan egy árny akármikor elhagyhatja börtönét, mégsem teszik meg, mert ők passzív lények, nem rendelkeznek alap érzelmekkel, csakis az embereik által beléjük vezetettekkel, emiatt is olyan könnyű kordában tartani őket. Mi félárnyak már problémásabbak vagyunk, mert az emberi felünk folyamatosan változást, szabadságot követel magának, ha bezárnak minket, szenvedünk, a hozzám hasonlók pedig kitörnek, bármi áron. Én maga vagyok a düh, amit nem lehet féken tartani. Egy pillanatra kitekintve Énére láttam, hogy összekuporodva bámul maga elé, ez pedig csak erősítette az akaratomat. Addig futottam az egyik sarkából a másikba míg elkezdett eltorzulni az emberem bőre, csontjait törtem, vérzést okoztam, majd lángok kezdték elborítani a testét. A fekete tűz elkapta, ami a kegyetlen dühömből eredt, majd üvöltözni kezdett, össze-vissza mozgott és akadályozott ezzel. Az emberi felem gyengesége miatt nem tudok máshogy kitörni belőle, csak ha elpusztítom, ezért is kegyetlen a létezésem. Az egész fajom egy kártékony betegség a világban, amit meg kell fékezni, mielőtt tönkretenne mindent. Ezért most feláldozom ezt az embert, hogy később többet menthessek meg és helyreállíthassam a dolgokat a fajtám kiirtásával. A célom elérése érdekében feltéptem a börtönöm ajtaját és elpusztítottam, kitöröltem létezését, aztán nekiestem az asnak is. Nem jutottam sokáig, mert szinte azonnal vékony, fekete szálak törtek elő a földből és lefogtak, ahogy Éne testét is. Az őrjöngésem miatt ismét kigyulladtam, de a szálak nem égtek el. Helyette a föld kezdett elnyelni minket, hiába küzdöttem ellene, ugyanúgy szívott le, mint a lányt...