Yuu Solk

Szürke buszon utazok, már egy éve ugyanazok a zenék ordítanak a fülembe, de nem bánom, addig sem hallom a külvilág felszínességét. Egyszínű a táj odakinn, mindent beborítanak a panelek, de még ami más is, olyan fakó, hogy beleolvad a háttérbe. A szokásos zötykölődés, a motor elnyomhatatlan zaja, az azt túlüvöltő tömeg moraja, a nap, mint nap fájó hát és térd, az utazásom velejárója. Csendben vagyok, de a fejemben ordítanak a gondolatok, túlharsogják a süvítő hangot és a birkákat is, ilyenkor a zeném is csak suttogás. Elmélyedek magamban és alig figyelek a környezetemre, csak azért, hogy ne fájjon. Kapok én eleget az iskolában, nincs szükség még a fejemet megfájdító ostobaságokat hallgatnom, így is túl sok. Remélem, egyszer majd visszaemlékszem erre a pillanatra és máshogy látom magam, de addig marad ez. A fülkárosodás szélén egyensúlyozva leszállok végre és sétálhatok, hátrahagyva egy kicsit a fájó ízületeket. A szürke felhőkre nézve nyugtázom, hogy ma szép, tiszta időnk lesz, majd lenézek a sötét aszfaltra és folytatom utam, míg bele nem futok ezekbe a szépségekbe… Az osztály fiúi két csoportra oszlottak szét, a menők és a gyökerek táborára. Nem nehéz kitalálni, hogy a magamfajta ezek közül melyikben van. Ma is sikerült körém gyűlnie ennek a csapat idiótának, de már nem is figyeltem a mondataikra. Még óra előtt összegyűltek körülöttem az iskola évek óta nem takarított, széttört, orrfacsaró szagú vécéjében és nekikezdtek. Már kedvem sem volt ellenkezni, de lefogtak, hogy ne rángatózzak annyira, majd előkerült a rémálmaimat okozó eszköz is. Valami ösztönösen rohanásra kényszerített, de tudom, hogy csak rosszabbat kapnék utána, ezért maradtam. Ezúttal egy régi területre tévedtek vissza és a tűt a combom tövébe kezdték szúrni közel a csípőmhöz. Kihúzták, majd ismét belém nyomták, gyakran ugyanoda, ami pokoli fájdalmat okozott volna, ha nem lennék már hozzászokva. Egy aprócska tűszúrás már nem okoz nagy gondot, kicsordulnak a könnyeim miközben némaságot erőltetek magamra és ennyi. A húsz-harminc szúrás után vagy cserélnek, vagy abbahagyják, ma csere volt. Az ostoba játékaikat nem is értem, csak fájdalmat okoznak nekem, vérzek tőle és hasonlók, de nem tehetek ellene, akármi történjék.
Az utolsó óra testnevelés, amin még mindig látszott a reggel történtek nyoma, továbbra is fájt az én szürke lábam. A tanár is észrevette, de a kérdésére letagadtam, hogy bármi is lenne velem, aztán pont oda pattant a kosárlabda, teljesen véletlenül… Nem baj, túléltem végre a napot, már csak el kell pakolnom a szertárba és én is öltözhetek, remélem a barmok már elmentek. Reméltem, persze nem tűntek el, sőt már vártak rám, tetejébe még egy lányra is szemet vetettek. Az osztályomba jár egy birkózó is, aki egyébként nem fiú, bár ezt nehéz lenne ránézésből megmondani. Az idiótákkal összeállva vártak rám és a tanítás végére. A sietős tanár már elment a takarítók úgy mostak fel, hogy mi még bent voltunk és öltözést imitáltunk, majd eltelt egy fél óra és nekikezdtek. Lerángatták rólam a ruhákat, a szertárkulcsot elvették, majd elmentek a cuccaimmal, én csak tehetetlenül néztem, míg kisétál az egyik az ajtón. Nem sokkal később pedig visszatért az egyik lány úszódresszével. Könnyű volt kitalálni, hogy addig nem hagynak békén, amíg fel nem veszem. Az ilyen egyszerű embereket könnyen kiszámítható lépések jellemzik, nem is tévedtem, rám erőszakolták a ruhát, ráadásul még le is fényképeztek. Ekkor telt be a pohár és kezdtem el verekedni, legalább is próbáltam. Mivel erősebbek, gyorsabbak és többet verekednek nálam, nem volt nehéz dolguk. A kiabálás sem segített, mert amint egy hangos szó elhagyta a számat, egy erős tűszúrást kaptam a hátsómba. Erre reflexszerűen összezártam a szám, majd ismét kiáltani próbáltam, de a következő szúrást is megkaptam ezért, sőt… Valószínűleg úgy gondolták, jól megnevelnek és teletömték a seggem tűkkel. Ekkor már éreztem, hogy a szürke egyre sötétebb, már-már feketébe vált át. A sírás kerülgetett, de még nem volt vége, mivel rossz voltam, jöhetett a következő lépés és átvezettek a lányöltözőbe. Ott volt a ruha tulajdonosa meztelenül és a birkózó lány tartotta jel. Az ő testén is mindenfelé pontok sorakoztak és félénken takarta volna mindenét, de esélye sem volt. Mindkettőnket lefogták, őt a földre teperték, a száját teletömték a zoknimmal és akkor elhangzott valami „dugd meg!” ennek hallatán meg se bírtam mozdulni. Mindenki tudta az öltözőben, hogy komolyan beszélt az a tetű és nincs választásom. A testem megmerevedett, nem mozdultam, erre a hátsó felemben lévő tűket beletaposta a húsomba, ettől pedig ráestem szegény lányra. Aztán még többet szúrtak belém, hogy értek a szóból, én pedig kénytelen voltam megtenni. Addig szurkáltak és rugdaltak, amíg már meg nem unták, ekkor pedig áttértek a lányra. Az eddig érintetlen melleibe kezdtek szurkálni, míg engem messzebb lefogtak. Szóval hiába küzdöttem és a testem is gyenge volt ehhez, nem volt más választásom. Csak akkor hagyták már abba, mikor beleegyeztem a dologba és meghoztam életem legszégyenteljesebb döntését. Miután kihúzták a tűket, megerőszakoltam az osztálytársam, miközben felvételt készítettek róla.