A reggeli kis szerelmeskedés végén Liza elment haza, én pedig elindultam sétálni, hátha megint belefutok a nénibe és kapok zsebpénzt. Természetesen nem ez a fő oka, hogy segítek, de ha már van, miért ne használjam ki az alkalmat? Bezártam magam mögött a kissé már véres ajtómat és elindultam a park felé. Mondjuk ez a park nem volt valami nagy, ahhoz képest, ahány ember megfordul itt naponta. Élveztem a friss városi levegőt, és a szmogban fuldokló madarak tüdőbajos hörgéseit. Jó... ennyire nem volt rossz a helyzet, de nem is mondanám tisztának a levegőt. Szokásos arcok köszöntöttek, némelyikük még köszönt is. Leültem a padra és vártam, bámultam a sötét felhőket. Nemsokára esik pedig még csak kora délután van. Ma egy szokatlan figura is feltűnt a szemben lévő padon. Egy fiatal nő vagy inkább lány, sokkal nem lehet idősebb, mint Liza. Vörös haja az arcába lógott és tetőtől talpig feketében volt. Régen azt mondtam, volna, biztosan gyászol valakit, de már tudom, hogy ez a ruházat mást is jelenthet. Egy cigit vett a szájába és szívni kezdte egy kissé összekuporodott testhelyzetben. A sötét felhők egyre csak gyűltek felettünk, de ez nem zavarta őt. Igazából engem se, a langyos esőt, szeretem. Csöpög. A hideg futkos a bőrömön tőle, ez nem az a kellemes eső, amit szeretek. Valamiért ő meg sem rezzen ettől, pedig nincs valami vastag ruhája, vagy bármilyen esernyője. Egyre jobban esik. Elázott a cigije is, de nem mozdul el, mi van ezzel a lánnyal? Egy szál kis csipkés felsőben meg egy szoknyában ül és ázik. Valamiért tetszik, hogy nem zaklatja fel a dolog, még ha furcsának is néz ki. Liza ilyenkor már biztosan menekülne, ha kell, ha nem...
- Nem fázol?
- De.
Látszik is rajta, de akkor miért nem megy valami száraz helyre? Vagy fel is vehetne valamit, abban a táskában biztos lapul egy váltás ruha, van akkora. Valahogy nem illik bele az a hátitáska a képbe. Szombat van, ráadásul a szép nőies ruhájához sem illik, mondjuk a bakancsa sem...
- Nem akarsz valami szárazabb helyre menni?
- De.
Ennek a lánynak csak ez van a szótárában? Nem mozdul semerre, pedig azt mondta elmenne valami más helyre. Miért nem megy száraz helyre? És ez miért érdekel engem? Mindegy... nincs itt senki, a fáktól pedig nem látszunk egy ablakból se. Mutatok valami furcsát ennek a furcsa lánykának.
Odaálltam mellé és kitártam szárnyaimat, így nyújtva menedéket az eső elől, neki. Valami furcsa... A szárnyaim feketék. Mi ez? Azért lehet, mert a pokolban jártam? Ő is meglepődött.
- Mi a...
- Angyal vagyok, nem hagyhatom, hogy itt ázz.
Mondjuk ez nem igaz, simán itt is hagyhattam volna, de valamiért vonzz engem a kíváncsiság.
- Angyal? Minek az angyala? A halálé?
Valahogy ez nem volt meglepő egy olyantól, aki így néz ki.
- Nem.
- Huh, Már azt hittem, hogy értem jöttél. Mért vagy itt? Élek még?
- Még élsz, de ha sokáig ülsz az esőben meg fogsz fázni, inkább gyere velem.
Elkaptam a vékonyka csuklóját és elindultam vele haza. Nem is értem, miért teszem ezt, angyal vagyok, de senki sem kötelez erre.
