Yuu Solk

Tizenkétezer-háromszázegy második-február huszonhárom péntek Oomea tenger Mlw-102. A tegnapi vihar szerencsére elcsendesült. Tegnap a robotoknál hagytam abba, ezért gondoltam ma onnét folytatom, hogy ne maradjanak kérdőjelek. Lizát a mai napig senki és semmi sem volt képes felül múlni. A robotok sem jártak sikerrel, hiába tudtak egyre jobb és jobb technológiát felmutatni, végül mindig kiderült, hogy azt egyszer Liza is kigondolta már. A végére már molekuláris szinten voltak képesek magukat felépíteni és nem lehetett megkülönböztetni őket a leendő rájnekektől. Persze akkor ők még nem léteztek. A robotok minden harcot elbuktak, de nem ismerik a feladni szót, így egyre csak próbálkoztak. Elérték a határt. Odáig jutottak, hogy már nem volt szükségük testre, csak tiszta energiaként is képesek voltak létezni. Ez már elég volt számukra, mert így nem kellett a társadalmunkba beilleszkedniük. Egyszerűen fogták magukat és egy másik létsíkra költöztek. Gondolom ezt Liza is már régen megtehette volna, de valamiért mégse tette. Ez egy kicsit érthetetlen nekem, de mindegy, mert még itt van, megkérdezni viszont, csak úgy nem tudom. Emlegettem itt a rájneket, igaz őket nehéz nem ismerni, de azért mégis elmagyarázom. Ki tudja, hogy ezt majd ki fogja olvasni... A rájnek a a dolgozó párja. Ők ketten az emberi faj erőszakos fejlesztéseinek eredményei. A dolgozók alacsonyak, robusztusak és nagyon erősek. Az agyuk nem igazán fejlődött, úgy megragadt a huszonkettedik század környékén és azóta csak visszafelé megy az intelligenciájuk. A rájnekek ezzel szemben nem a testet, hanem a tudást részesítették előnyben. Magasak, vékonyak és esetlenek, jó a kézügyességük és nagyon okosak. Mindegyiket rákapcsolták Liza agyára, hogy információt tudjon kapni. Ők amúgy valami furcsa hipnotikus álomban léteznek, csak azt csinálják, amit kell, sosem kérdeznek vissza. Miattuk pusztult ki kis híján az eredeti faj, az olyanok, mint én. Ennek ellensúlyozásaként jött létre az akadémia és a katonai csoportok. Én is az egyik ilyenben akartam helyet kapni. Két éven keresztül néztem, hogy a nálam jobb stratégák hogyan kapnak helyet a jobbnál jobb csoportokban. Aztán találkoztam Tinnel, ő döbbentett rá, hogy itt akármennyire is töröm magam nem fokok bekerülni. Az az ember egy zseni, könnyedén van olyan stratégiai érzéke az átlaghoz képest, mint amennyire okosabb nálunk egy rájnek. Ő egyszerűen egy óriás. Már tizenévesen a kilencedik csoport vezetőjévé akarták tenni. Ezt látva inkább lemondtam az egészről és anyám nagy megkönnyebbülésére a kevésbé veszélyes dolgot választottam. Ezért kötöttem ki végül mégis a hajózásnál, ami eleinte még szórakoztató volt, de utána már inkább unalmas lett. Egyszerűen csak csinálom, mert muszáj. Persze, szeretek Lilbe járni és kereskedni velük, de unatkozom. Ezt az írogatást is ezért csinálom. Mára ennyi, Mert már látom Lilt és fel kell készülni a kikötésre.