Szóval ebben az elhagyatott gyárban fog véget érni minden, az egész mocskos élet, amit rám erőltettek. Valamiért még örülök is, hogy ezzel büntet a sors a hibáimért, és most, hogy lépkedek felfelé ezeken a betonkockákon, olyan nyugodtság önt el, mintha épp csak megszületnék. A tömeg a nevemet kiálltja, a fejemet akarja, köpköd és fújol, a hanga viszont tompa, a füleim már nem is hallják ezeket a kiáltásokat. Igen, én voltam, és akkor mi van? Megérdemelték, mind megérdemlik, egytől egyig, az összesre ezt a büntetést szabnám ki, azért, amit velem tettek.
A tudat, hogy lassan véget fog érni szánalmas életem, lelassítja az időt a szemeim előtt, de az sokkal érdekesebb, amit belül látok. Az utolsóval töltött éjszaka, mikor végre összeszedtem a bátorságom, hogy kitálaljak. Valahogy akkor nyeltek el a démonaim végleg, mikor meg akartam volna szabadulni tőlük, de ez már részletkérdés, hiszen előtte is tettem, amit tettem. Azért sajnálom az utolsót, egy kissé kegyetlenül bántam el vele, miután olyan jót beszélgettünk.
Egy bárban ismertem meg Napsugárt, akit a következő nagy szerelmemnek tartottam akkor, abban a pillanatban, de pár napra rá más döntés született meg bennem vele kapcsolatban. Elhatároztam, ha ismétli magát a történelem és vele is megteszem, akkor előtte elmondok neki mindent. Nos, igen, bekövetkeztek a szokásos események, titokban találkozgattunk, titokban megkértem a kezét, amire igent is mondott, majd előkerültek az intimebb dolgok is. Az untig ismételt kifogással jöttem elő nála is, és azt mondtam, azért nem használom a nemiszervem szex közben, mert fóbiám van. Bár láttam rajta, hogy tudja, hazudok, mégsem álltam el ettől és az utolsó pillanatig tartogattam az igazság elmondása előtt.
Tulajdonképpen nem azért nem használom a farkam, mert irtóznék valahova bedugni, hanem mert nincs mit használni. Napsugár persze nagyot nézett aznap ezen, de a meglepetéseknek nem volt vége. Elkezdtem neki mondani a legelejétől és a sötéttől ugyan nem láttam, de biztos vagyok benne, hogy tágra nyílt szemekkel bámult. Az a megbabonázó tekintet még akkor is elért volna, ha vak lettem volna és ezt csak fokozta a sok tény, ami a számból áradt kifelé a levegőbe.
Az egész úgy kezdődött, hogy megszülettem. Talán ez a legjobb oka, annak, hogy idáig jutottam. Kisfiúként ugyanis lányos hosszú hajam mellé párosult a lányos test és arc is. Már az általánosban is piszkáltak emiatt, de a középiskola hozta meg nekem a legnagyobb büntetést. Kegyetlen osztálytársakat kaptam, akik nem voltak hajlandóak fiúnak elfogadni, ezért addig vertek és rugdaltak a lábaim közé, hogy feladtam és teljesítettem a kérésüket az első évem második felében már egyre többször lehetett látni lányegyenruhában. Perszem mindenki furán nézett rám, gyakran keveredtem bajba emiatt. A szüleim és a tanáraim se értették a dolgot, mert nem mondtam el nekik, hogy ezt kell tennem, a heréim biztonságáért.
Természetesen a zaklatóim nem elégedtek meg azzal, hogy lányegyenruhában mentem iskolába. A második évtől be kellett szereznem pár lányos dolgot is mellé, ráadásként egyre jobban rám akaszkodtak. Mai napig nem értem, hogy mit élveztek benne ennyire, de folyton ott volt az egyikük mellettem és gondoskodott róla, hogy ne tudjam abbahagyni a nőies viselkedést. Bár kezdtem azt hinni, hogy így végre vége a magánynak, mivel jól elvoltunk, meghívtak moziba és folyton velem lógtak, de egyetlen hiba is elég volt, hogy kimutassák a foguk fehérjét. A legemlékezetesebb eset egy este történt meg velem. Aznap épp a moziból jöttünk vissza, mikor megkérdeztem tőlük, hogy legközelebb jöhetek-e nadrágban, mivel a téli hidegben mindenem befagyott már szoknyában. Erre elkísértek egy sötétebb, eldugottabb utcába és jöhetett az „első alkalom”. Először csak feltartottak, míg az egyik elment valamiért, de később arra is rá kellett döbbennem, hogy miért ment el. A kérdésre nem kaptam szóban választ, de visszatért az, akit vásárolni küldtek és megismerhettem valami újat. Azon az éjszakán lefogtak, betömték a szám és felhajtották a szoknyám. A rózsaszín bugyimat félrehúzták és egy szilikon segédeszközt használva megismertették velem az anális sexet. Vagyis megerőszakoltak egy darab műanyaggal. Innét már nem volt visszaút, azt a műpéniszt senki sem volt hajlandó elvinni magával, így nekem kellett, ráadásul kamatostul kifizettették velem. Mivel nem akartam, hogy bárki is megtalálja otthon, így folyton magamnál tartottam és ezt ki is használták.
Már lassan közeledett a nagykorúságom, de még mindig nap, mint nap a hátsómban kötött ki az a műanyag, és nem volt kifogás, hogy otthon hagytam. Mikor ezt mondtam nekik, akkor elmentek venni egy másikat, amit állandó jelleggel magamban tarthattam. Aznap kaptam meg a fenékdugót és onnét kezdve, mikor nem volt bennem, ők az ájulás széléig juttattak, mikor rugdalták a heréimet. Kénytelen voltam a lányegyenruha alatt még ezt a valamit is folyamatosan viselni, miközben a szüleimben keserédes érzelmeket keltettem. Fiú létemre lányként viselkedtem, de végre lettek barátaim.
Apámat persze nem hatotta meg, hogy barátaim lettek. Az idő múlásával egyre rosszabbul nézett ki, míg egyik nap arra ébredtem, hogy rövidre vágta a hajam. Próbáltam ezt titkolni az osztályban, de nem volt menekvés. A terrorizálóim úgy gondolták, hogy fellázadtam ellenük ezzel, ezért a szokásosnál is jobban elvertek. Túlzásba estek és a kórházban ébredtem fel másnap. A szüleim és az osztályfőnököm is arra bíztatott, hogy áruljam el a barátaimat, mondjam meg, kik vertek össze, de egyszer sem adtam meg a választ. Annyit bőven elég volt tudniuk, hogy az osztályomból tették ezt velem.
A következő időszakban egy ideig fiúruhában jártam, de hamar rájöttem, hogy hiányoznak a női darabok. Már volt védelmem, egyfolytában figyelték a környezetem, de én nem tudtam már férfiként viselkedni. Bennem volt a rettegés, hogy mikor fogok újra a kórházig jutni miattuk. Aztán közbeszólt valami más. Nem tudtam már bízni senkiben, se a barátaimban, se a családomban. A háború fejetlenségét kihasználva úgy döntöttem, hogy elszökök és valahol máshol szeretetben fogok élni. Hiú ábránd volt az egész. Pár napot se töltöttem a hajléktalanszállón, munkát keresve vagy a testemet árulva, már jött is az ellenség.
Akkoriban a politikusok úgy döntöttek, hogy táborozni küldik a naplopókat és az egyéb nemkívánatos személyeket. Ez egy kaszás angyal képében jelent meg előttem. Végre olyan helyre mehettem, ahol férfit faragtak belőlem, de ez éhezéssel és kemény robotolással párosult. Ekkor hallottam Napsugár utolsó nagy sóhaját és folytattam.
Összesen két évig tartott ez a dolog és a napi éhezésen, fázáson és roboton kívül egyetlen fontosabb esemény következett be ott. Az elején úgy léptem be a kapun, hogy itt férfivé érek, de bent ezt máshogy gondolták. Az őrök vicces kedvükben levágták a péniszem végét. A szenvedésem netovábbja volt ez és talán itt szűnt meg a józaneszem. Én a kérésükre mosolyogva elfogyasztottam azt és még meg is köszöntem a plusz ételt.
Éreztem, ahogy Napsugár erre elhúzódik mellőlem és egyre inkább az ágy széle felé veszi az irányt. Talán túl sok volt neki így egyszerre a borzalmakból, én viszont élveztem, hogy végre kimondhatom ezeket és valaki hallgatja. Még ha kényszerből is, de mindenképp ott akartam tartani a végéig és kikérni róla a véleményét, de itt már nem volt menekvés, tudtam, hogy futni akarna. Talán azt hitte, egy elmebeteggel feküdt össze, pedig csak egy átlagos fickó vagyok, megcsonkított testel. Bár az agyammal is lehetett valami baj, mert csak akkor voltam képes… ne szaladjunk így előre.
Messze van még az a három lépésnyire lévő kötél, ráérek emlékezni az estére…
Belegondolva talán nem kellett volna levennem róla a köteleket, úgy könnyebben ott tarthattam volna. Volna… volna… utólag, persze mindig okosabb az ember, de akkor csak annyit tehettem, hogy elkaptam a csípőjét, még mielőtt lefordult az ágyról. Ezt könnyebb mondani, mint, amilyen nehezen lehetett megcsinálni. A testünk felhevült, mindenfelé folyadékok, főleg izzadtság borította a testünket és csúszott a bőrünk. A tenyerem is és az ő teste is azon igyekezett, hogy lágyan elcsússzon egymástól, de nem engedtem el, nem hagytam, hogy kimeneküljön a szobából. A történetem nem ért véget és az éjszaka is hosszúra nyúlt még utána. Mondhatni ez volt a kezdet.
A sötétben már semmit se láttunk egymásból, de valahogy sikerült rávennem, hogy újra kikötözhessem. Jól játszotta a szerepét, sokkal jobban, mint előtte, erősen kapálódzott és segítségért kiabált. Ettől viszont csak élvezetesebbé tette a dolgot és rávettem magam az utolsó lépésre is. Beszámoltam neki arról, hogy hányan voltak előtte és melyiket hogyan elégítettem ki minden értelemben. Mikor ahhoz a részhez értem, ahol részletezni kezdtem, hova vittem a többit utána, valamiért furán csendben maradt. Talán megnyugodott, mikor tudatára adtam, hogy szép halmot emelek majd a teste fölé és kijárok gondozni is a maradványait. Nem is tudom, de kicsit sajnáltam, hogy őt ilyen kellemetlen emlékekkel az fejében fogom kielégíteni.
Fogtam egy szép kis tűt, amiben gyógyszerkoktél volt és beleállítottam a combjába, a lehető legközelebb a csípőjéhez, hogy gyorsan eljusson az agyába. Aztán nekiláttam a kielégítésének is a vágóeszközeimmel. Először eltávolítottam az ujjait a kezéről, hogy ne akarjon ellenkezni. Ezután persze a lábujjak jöttek, hiszen azokkal is lehet bilincseket nyitni, a kötelekről nem is beszélve. Adrenalint adtam neki, hogy ne ájuljon el közben és felkapcsoltam a világítást is. Szétfeszítettem a száját és egy fogóval megragadtam a nyelvét, majd a tövénél fogva leválasztottam. Ennél a résznél különösen fontos volt az időzítés, hiszen meg is fulladt volna, ha gyorsan nem tömöm tele a száját nedvszívó anyaggal. Ezután jöhetett az a rész, amit a legjobban élveztem…
A plafon egy tükör volt, így rendeztem be a szobát, hogy mindig lehessen látni, amit csinálok. A karok és lábak tőből való levágása is agy precizitást igényelt, de végül sikerült. Utolsó simításként megfogtam két kést és amilyen erősen csak bírtam a szemeibe állítottam és elkezdtem forgatni. Ahh… istenem, de jó érzés, mikor a partnered szinte kiugrik alólad az élvezettől és az a kéjes sikoly, ahogy próbál szóhoz jutni… Az volt életem legjobb együttléte, de sajnos megfosztottak az örömöktől ezután és most itt állok a nyakamon kötéllel.
A tömeg egyértelműen engem akar, és sokan úgy gondolják, hogy ennél durvább büntetést érdemlek. Én persze egyet értek velük, de nem dönthetek ebben, hiszen mások rendelkeznek a tetteim felett, másoké a testem, az akaratom. Én csak egy játékszer vagyok, aki nem tehet mást, mint aranyosan visszamosolyog, akármi is történik és várja, hogy vajon jól döntött-e.
