Mikor beléptünk a hatalmas faajtókon, egy ember várt minket. A kövér alkat és az ékszerek is azt sugallták, hogy gazdag, de érezni lehetett a viselkedéséből, hogy még befolyásos is emellé.
- Szóval igaz, amit hallottam, papnő.
A beszédje stílusa miatt már kezdtem rájönni, hogy ő mégis kicsoda.
- Visszahívtad a papodat. Pedig világosan figyelmeztettelek, hogy ne tedd. Azonnal küldd vissza!
- Owen, tegyél le!
Aztán Eji szépen, mintha észre se vette volna a kövér embert, elsétált mellette. A hófehér haja csak lobogott a templomba beáramló erős szélben és arcon csapta férfit.
- Ha így állunk... Meglátod, ezt még megkeserülöd.
Tudtam, hogy ebből még baj lesz, de nem szóltam bele, mert talán még rontottam is volna a helyzeten.
Mi ez az ordibálás? Ez...? Gyorsan kifutottam a szobából és Eji után kutattam a templomban, de ott nem volt. Aztán kifutottam a kapu elé és megláttam... Rin egész lakossága kivonult. Owen és Eji ott állt szemben ezzel a feldühödött csőcselékkel.
- Mi történt?
Egy is megérkezett, álmos tekintettel.
- Az történt, hogy visszajött a pap, mintha nem lenne elég, hogy egy varázslót hívtál ide.
A hang ismét a kövér férfié volt, akivel tegnap is találkoztunk. Láttam a dühöt a szemében és ez kezdett megrémiszteni.
- Ön is nagyon jól tudja, hogy a front lassan itt van. Kell néhány harcos, aki megvéd minket.
- Téged lehet, hogy megvédenek, de ki véd meg tőled, vörös papnő? Azonnal takarodj innét.
- Különben?
- Kérem álljon hátrébb, úrnőm!
Ezzel a mondattal Owen Eji elé állt és felvette a harci pozícióját. Mikor megfogta a botja alját már hátrahőkölt a tömeg. Úgy látszik nagyon jól ismerik ezt a mozdulatot.
- Owen!
Erre a pap kivonta kardját. Aztán már csak azt vettem észre, hogy Eji arcát egy vörös, érett paradicsom teríti be. A dobója egy gyerek volt, akit az anyja halálfélelemmel az arcán próbált maga mögé lökni.
- Úrnőm?
- Nem. Hagyd őket.
Pedig már kezdtem megijedni, hogy ismét vérfürdőt kell látnom. Nem akarok halált látni, de ez csak hiú ábránd talán, hiszen ha én leszek a tizenegyedik, akkor mindenképp harcolnom kell a birodalomért.
Az incidens óta eltelt pár nap, miközben elkezdtünk Íninül tanulni. Így már haladok és a mágiámat sem hanyagoltam el, hiszen harcolni vagyok itt, mondjuk remélem, hogy nem kell bevetnem. Ezek mellett egészen nyugodtak a napjaim, csak néha bejárok a piacra venni valami ehetőt. Eji mondta, hogy inkább én menjek be, mert most eléggé utált személy lett belőle. Nem bánom, de valami nem hagy nyugodni. Miért hívják vörös papnőnek? Azt még értem, hogy azt a papot nem szeretik és emiatt kell Ejinek bujkálni, de mintha lenne itt még más is. Meg akarom kérdezni tőle, de ahányszor elhatározom, annyiszor el is felejtem, ha elé kerülök. Furcsa egy dolog...
- Van ott valaki.
- A templomnál?
- Ja.
Lassan én is meglátom, még szerencse, hogy Egynek ennyire jó a látása.
- Megint a városiak.
Ne... mi bajuk van megint? Miért kell mindig zaklatni Ejit?
- Eji, meg az az állat is ott van.
Jól gondoltam. Bár ne lenne igazam!
- Szerintem segítenünk kellene, Raven.
Aztán meg is tettem. Leraktam a kosarat magam mellé és használtam a mágiámat. Már száz lépésnyire is képes vagyok megmozdítani alattuk a földet. Eji és Owen figyelme egyből rám irányult, de láttam, hogy ez nem volt a legjobb ötlet.
- Ezt a varázslót is ránk szabadítottad, te istencsapása. Takarodjatok el innen!
Halkan hallottam az egyik elégedetlen szavát.
Tudtam, hogy a tegnapi dolog nem volt a legjobb ötletem, de ezt nem gondoltam volna. Egy szúrós szagra keltem és arra, hogy melegem van.
- Nem igaz... ez füst!
Gyorsan összepakoltam a festékeket és a ruháimat a zsákomba és kifutottam a szobából, de rá kellett döbbennem, hogy a kijárat is ég.
- Úrfi!
Nem tudtam jobbat tenni, mint hogy elpakoltam az útból az égő padokat, de nem vagyok képes a bejáratot odébb rakni. Egyre csak melegebb és melegebb lett, gyorsabban gondolkodtam, mint ahogy az izzadságom cseppjei igyekeztek a talajhoz eljutni, de ez sem volt elég. Semmilyen megoldás sem jutott eszembe. Végül azt láttam, hogy Owen azzal az óriási testével menti Ejit, úgy hogy magát megégeti.
- Hé!
Ráadásul Egy is eltűnt. Valahova elfutott a tűz elől, mert fél tőle.
Most mit tegyek? Hova menjek? Ha sokáig gondolkodom, megégek.
- Egy! Hol vagy? Egy!
Végigrohantam a templomban a még járható részeket, de sehol sem volt. Remélem él még. Megégett? Nem, erre nem szabad gondolnom.
- E...! Ez mi?
Körbenézve megint erdők és fák a Húven hegy környékén. Teleportáltam volna? Ezt én csináltam?
- Raven!
- Egy? Hol vagy?
- Mögötted, te vak.
Aztán megfordultam és a lehető legfurcsább alakkal találkoztam, aki csak van a Schoo Birodalomban, aki nem más, mint Ékhje On a hajnal.
- Azért egy köszönést megérdemelnék, nem? Ha már kimentettelek.
- Hello!
- Na azért. Csá, öcsém!
Elég furcsán beszél, de ezzel az emberrel kapcsolatban minden furcsa.
Új társ, új feladat.
Vár valami az út végén.
A bölcs következő részében: Egy év.
Mi történt a gyermekkel?
