Már két napja annak, hogy Zoli elintézte nekem a seregbe való belépésemet. Akkor még nagyon örültem ennek a dolognak, de most már inkább elmennék harcolni, hiszen fegyverem van. Igaz, ezzel nem tudok bánni, de senki sincs itt, aki megtaníthatná nekem, hogy hogyan bánjak vele. Éppen ezért nincs is értelme, hogy itt maradjak, mert harcolni akarok, és meg van hozzá az eszközöm is. Majd a csatatéren kitapasztalom a használatát, de nem tudom, hogy most menjek-e, vagy várjak még. Belefutottam Vikibe, akinek már csak én maradtam és milyen angyal lennék, ha csak úgy itt hagynám, viszont magammal se vihetem. Nem tudnám megvédeni, egyenlőre azt se tudom, hogy ki vagy mi ellen kellene harcolnom.
Megint annyira gondolkodtam, hogy egy elhagyatott folyosón kötöttem ki és fogalmam sincs, merre kellene mennem. Szerencsére Emma jött velem szembe, jobban mondva ő csak ült a falnak támaszkodva. Gondoltam akkor már beszélgetek vele.
- Szia, mi a helyzet?
- Semmi, csak nézem a falat és gondolkozok, és te hogy kerülsz ide?
- Nem tudom, eltévedtem.
Ezzel mosolyt csaltam az arcára.
- És min gondolkodsz?
- Csak azon, hogy el akarok menni.
- Miért?
- Nem nekem való ez a hely, most nézd meg! Egy kasza. Hogy kaphattam kaszát? Egyáltalán nem méltó egy angyalhoz, de még csak nem is nőies. Lejöttem harcolni, de senki se tudja hogyan kell ezt használni. Inkább elmegyek, vissza a mennybe vagy kimenni a felszínre.
- Akkor miért nem mész?
- Egyedül nem akarok.
- Tudod én is azon gondolkoztam, hogy felmennék.
Jó, hogy most belefutottam Emmába, most már el merem magammal vinni Vikit, ketten csak tudunk vigyázni rá. Meg persze így nem kellett bolyonganom. Visszavezetett a szobámhoz és elváltak útjaink, de megbeszéltük, a dolgot. Vikinek is elmondtam, persze, a lelkére kötve, hogy ezt nem adhatja tovább. Kezdetben nem is akart elmenni, de rá tudtam beszélni.
Úgy látszik ez a szerencsék napja, mert megtudtam, hogy az egyik angyal meghalt. Igaz ez nem szerencse, de emiatt még az újoncokat is beosztották őrnek és én Emmával kerültem a negyedik déli kapuhoz. Már nem volt kérdés mikor is megyünk el, ma este, mert ki tudja mikor lesz még erre lehetőségünk. Csak úgy nem engednek el senkit. Végre meglátom a felszínt, megint friss levegőt szívhatok és majd napfény égeti a bőröm. Már nagyon várom az estét...