Yuu Solk

Egy magányos éjszakán, az ölelő sötétség lágy karjaiban, békés álmából felébredve X egy furcsaságra lett figyelmes. A lábánál szokatlanul mozgó takarón valami, mintha lett volna, egy árny, egy emberi árny, ami nem tesz semmit, csak ránehezedik az ágy végére és vár. Mikor a telefonjáért nyúlt, hogy bevilágítsa a szobát, hirtelen semmi sem volt már ott. X a látottakat pedig puszta álomnak titulálta, majd elindult, a konyhába egy kis vízért, de már sohasem érkezett meg.
- Még egy üres szoba… Ezek az écsiek aztán szeretnek szobákat kiadni idegeneknek.
- Megint egy?
- Ja, ma már a harmadik.
- Ellátnak rendesen munkával.
Nem is csodálom, hogy ezzel a gúnyos mosollyal mondta ezt, biztosan irigyel, amiért ennyi dolgom van ezzel a törpe faluval, a felszínen meg teszi az agyát, hogy ez nekem milyen rossz a sok túlóra miatt. Talán neki, mint családos embernek gondot jelentene a rengeteg túlóra, de én egyedül lakom, fiatal vagyok és egyébként is élvezem a munkámat.
- További kellemes melózást! Elmentem.
Az ajtó felé tartott a boldog képével, mert elkönyvelve magában, hogy a hétre ennyi volt és következik két lustálkodással teli nap, amit a lányaival tölthet, amíg én bent rohadok még szombaton is. Már nem is törődtem ezzel, hiszen mindig ez van, mostanában ki se látszom a kiadó szobák alól. A többiek pedig csak úgy tekintenek rám, ahogy ő is, az újoncra, akit lehet szívatni.
Már úgyis mindenki elment, akkor én sem maradok, inkább megnézem az egyik szobát…
Ismerős a környék, ahol a legújabb ügyfelem lakik, hiszen szinte naponta elmegyek ezen az utcán az újabbnál újabb kiadó helyiségek miatt, de nem gondoltam volna, hogy még ebben a kicsi házban is van egy szabad szoba. Azt meg végképp nem, hogy ilyen állapotban lesz.
- Miért döntöttek úgy, hogy kiadják a szobát?
Ezt mindig megkérdezem az ügyfeleimtől, mert kíváncsi vagyok, hogy mikor kapok más választ, de tőlük is a sablonos szöveget kaptam.
- Szeretnénk egy kis plusz bevételt.
Ennyi elég is volt, tovább nem vagyok kíváncsi az indokra, de valami zavar, ami mostanában sok helyen ugyanígy van. A szoba teljesen úgy néz ki, mintha tegnap költözött volna ki valaki belőle. Szinte látszanak a bútorok körvonalai, bár sehol egy kosz folt, csak az alig észrevehető körvonalak, amiket a festék kifakulása hoz létre.
- Lakott itt valaki előzőleg?
Ekkor a férfi zavarában a feleségére nézett, a nő pedig vissza rá.
- Nem. Nem lakott itt senki. Miért kérdezi?
 -Csak kíváncsi vagyok mióta üres a szoba.
Persze, ez inkább kifogás, mint tényleges indok. Az jobban érdekel, hogy miért vannak a festékben ezek a nyomok, amiket általában a több éve egy helyben álló bútorok okoznak, bár ebben az esős időben alig látszanak, mégis feltűntek.
- Esik.
Ezt a megjegyzést a férfi ejtette el, nagyjából azt üzenve ezzel, hogy menjek. Már észrevettem, mikor az ügyfél feltűnően másról, mondjuk az időjárásról kezd beszélni, azt szeretné, hogy minél előbb távozzak. Igazából nincs több kérdésem, úgyhogy meg is fogadom a tanácsát, csak még egy utolsó pillantást vetek rá, hogy ne csak a fényképeimen maradjon meg. Szeretek emlékezni a helyekre, ahol jártam… Hirtelen fény borította be a szobát, azalatt a rövidke pillanat alatt, amíg ez tartott, kúszónövényeket láttam mindenfelé tekeregni. Villámlott, de a fény távozása után ugyanaz maradt, csupasz falak, plafon és padló, majd a mély hang észhez térített. Az erőteljes dörgés eltűntette a növényeket a szemem elől.
- Valami gond van?
A nő kissé aggódó kérdése talán azért volt, mert túlzottan is megriadtam hirtelen.
- Semmi.
Látszik rajtuk, hogy nem vettek észre semmi különöset, ők talán nem is látták, nekem pedig jobb lesz, ha most megyek…
Az a furcsa látvány talán csak hallucináció volt, mégsem hagy nyugodni. Valahogy pont annyira furcsa, mint az, hogy mostanában rengeteg ehhez hasonló szobával találkozom. Mindegyik teljesen úgy néz ki, mint amit előző nap hagytak el, de az összes család azt állítja, hogy sosem lakott ott senki. Ez nekem furcsa. Valamit talán titkolnak a falusiak…
Igazából nem kellene ezen rágódnom, semmi közöm hozzá, ha valamit titkolnak, hadd tegyék. Az jobban érdekel, hogy a kedves munkatársam eljön-e velem az este.
- Petra, ugye nem felejtetted el?
- Dehogy felejtettem! És te lerendezted már a szobát?
- Tegnap elintéztem.
Szuper! Az esti program akkor már biztosan kettesben telik majd, bár egy koncerten nem nagyon számít, úgyis a zenekarra figyelünk, de legalább majd nem egyedül alszom el utána. Már hónapok óta várok erre és ma este végre ott lehetek, csak annyi a baj, hogy messze van. Haza tudnánk érni utána, de van egy tippem, hogy nem leszünk abban az állapotban, ezért rendeztem le a szobát. Úgyis sok ügyfelem van Écsen, ezért az egyiknél sikerült kikönyörögnöm, hogy egy éjszakát ott tölthessek. A legutóbbi falubeli látogatásom miatt kissé félek egy magányos szobában lenni, de kettesben leszek Petrával, így nincs mitől tartanom. Mondjuk, férfi létemre ez talán szánalmasan hangzik, de mindegy, záróra. Nem szabad ezen gondolkodnom, mert csak jobban beparázok.
Egy kis alkohol eltereli majd a figyelmem és jobban élvezem a koncertet. Nem is tudom, mi van velem, hónapok óta vártam már erre az estére, itt van velem Petra is, de a fejemben folyamatosan csak azok a képek villannak fel. A kúszónövények, ahogy a villám fényében feltűntek és a pár értetlen arca. Talán ők nem is látták, amit én igen.
- Min gondolkozol?
A kedves hang kérdése kizökkentett kissé, de egyre jobban megyünk befelé és a sötét koncerttermet meg-megvilágító lámpák csak jobban eszembe juttatják az élményt.
- Semmi.
- Néha azért elmondhatnád, ha valami baj van. Tiszta sápadt az arcod.
Sápadt ennék? Túl kell tennem magam ezen. Itt van a banda is, hamarosan kezdenek én meg csak azokkal a gazokkal bírok foglalkozni. Neki viszont nem mondhatom el, sőt, senkinek sem. A végén még bolondnak néznének vagy elküldenének dokihoz, hogy ne hallucináljak, erre pedig semmi szükségem vagy lehet, hogy mégis. Talán nem is képzelődtem… Nem.
Az este persze nagyon jól telt el, de végig azon a nyamvadt pár másodpercen járt az agyam, még Petrát is elfelejtettem elcsábítani, így nem aludhatunk egy ágyban sem.
- Látom már jobban vagy. Kitomboltad magad?
- Ki ám!
Kissé vegyesek az érzéseim, mert nagyon boldog vagyok, de valahogy rossz az előérzetem az estével kapcsolatban.
- Jó ötlet volt a szoba. Olyan fáradt vagyok, alig bírok már vezetni.
A kis beszélgetésünk nem sikerült túlságosan érdekesre, de hagyjuk is, a mai nap már ilyen felemás, hol jó, hol nem. Annak viszont örülök, hogy végre megérkeztünk ebbe a kis házikóba, már nagyon álmos vagyok, az autó belseje pedig nagyon kényelmes. Alig bírtam nyitva tartani a szemem, elnyomott az alkohol is, már semmi sem kell csak egy ágy.
A házigazdánk előtt inkább meg se szólaltam, nehogy baj legyen. Nem, mintha egy ilyen kemény metált hallgató férfinak baja lenne ezzel, de annyira azért mégsem ismerem. Így is elég pofátlan dolog elfoglalni a szobát, ahelyett, hogy egy vevőt hoznék ide, de szerencsémre ez neki nem probléma.
Inkább nem bosszantanám ezzel, de más helyzetben biztos reklamálnék, hogy az ágy az leginkább két földön fetrengő matrac. Kénytelen leszek beérni ezzel, pedig valamivel kényelmesebbre számítottam.
- Végre ágy!
Bedőltem a matracra, mint egy zsák krumpli, már arra sincs erőm, hogy levetkőzzek, csak átdobom magam a hátamra, aztán végre aludhatok. Petra nevet. Ez olyan kellemes zene füleimnek, hogy felér egy altatódallal…
- Az éjszaka kellős közepén vagyunk, mik ezek a hangok? Nem! Nem, ez mi?
Arra ébredtem, hogy Petrát és engem is körbefontak a kúszónövények, de mellette ott ült valami lény. Alkatra egy nagydarab, izmos ember, de az arca egyáltalán nem volt az, mikor pedig meghallotta a hangomat felém fordult, kutya módjára nyüszített és világítottak a szemei. Leírhatatlan rettegés fogott el abban a pillanatban, mikor a villám megvilágította a szobát és megpillantottam a ritka szőrzetű, barna teste, ahogy minden lélegzetre nagyot mozdul. Annyira megijedtem, hogy hirtelen szólni sem bírtam, nem, hogy kirohanni. A következő villámnál már láttam a miszlikbe szabdalt Petrát is, ahogy még az utolsó lehelete távozik a félbevágott testéből. A nő, akit el akartam csábítani, most egy nagy vértócsában ázó húscafat.
- Mi folyik itt? Mi ez az egész? Mi vagy te? Mit akarsz?
Ismét felém fordult, mikor az ég nagyot dörrent.
Ismét egy hétfői nap, megint újabb kiadó szobák. Ez valahogy furcsa nekem, de mintha ez már megtörtént volna… Tényleg! Múlthéten folyamatosan azon rágódtam, ami abban a szobában történt, az indák, az ottaniak pedig semmit sem láttak belőle. Félelmetes volt, azt hiszem, nem fogok nyugodtan aludni viharban. Olyan furcsa… A munkámat viszont nem kéne haza hordanom. Az ott történt, most pedig aludjunk egy jót, mert holnap is korán kelek és semmi kedvem egy vödör kávéval kezdeni.
Megébredtem este, de már késő volt bármihez is. Az ágyam végében ott kuporgott az a fura lény, ami egy kutya és ember keverékére hasonlított, a kúszónövények pedig az egész testemet befonták, amint egymásra néztünk. A kísérteties nyüszítés ismét kiugrasztotta a szívemet a helyéről. Féltem, nagyon féltem… teljesen ledermedtem a tudattól, hogy mi fog történni, kínomban nevetni kezdtem.
- Hogy is felejthettem el? Ezért üres az a rengeteg szoba. Igaz? Azért, ami Petrával is történt…
Aztán már beszélni se tudtam, a testembe belefúródtak a növények a végtagjaimnál, a torkomat egy hang se hagyta el, de a fejemben torkom szakadtából üvöltöttem. Egyik pillanatról a másikra a szörny szemével láttam magam, amint a testnyílásaimba áradnak be az indák. A jó látásának köszönhetően első sorból nézhettem végig, ahogy a két szemem kipiszkálódik a helyéről és egyre csak kúszik be a szemüregembe a természet. Mindezt a síri csöndben villámok zajával és nyüszítéssel kísérve. Majd a halálom után elkezdett szétfeszülni a testem, a vérem beterített mindent, majd egy gyors mozdulattal az ide-oda hajlongó indákra felszúrt húsom darabjaiban gyönyörködhettem. A padlómon összefolyó vizelet, vér és bélsár aromáját csodálhattam a lény erős szaglásának hála.
Ez a mutáns valami aztán hátrálni kezdett és egy csapásra eltűnt minden a szobámból. Azóta pedig a szemén keresztül látom a világot és az újabbnál újabb gyilkosságokat.