- Lassan megérkezünk a városba, Egy. Már alig várom, hogy ágyban aludjak.
- Már nekem is hiányzik. Te, Raven! Én már látom.
- Az jó, talán találkozunk egy varázslóval is.
- A kapunál álló csávó pont úgy néz ki.
- Mint egy varázsló?
- Ja. Hosszú köpenye van meg egy bot a kezében és minket néz.
- Akkor neki is olyan jó a szeme, mint neked. Én még alig látom a falat is.
- Pedig szép nagy a város fala, simán két, három ember magas.
- Ez fura.
- Ja, nem tom, minek védekeznek ennyire.
- Azt hallottam, hogy gyűlölik a ronunokat, talán azért ekkora a fal.
- Mi bajuk van a ronunokkal? Tök viccesen néznek ki.
- Ha neked vicces egy kentaur szerű lény...
Továbbhaladtunk Egyel egészen a falig és találkoztunk a férfivel, aki varázslónak tűnt.
- Cső, varázsló vagy?
- Egy!
A férfi csak leguggolt és nézte Egyet aztán mosolyogva megsimogatta a fejét.
- Milyen szép macskanyulad van, utazó.
- Veszed le rólam a kezed!
- Egy! Nyughass már!
Felnéztem a férfire.
- Ne haragudjon, kicsit vadóc, de tud ő kedves is lenni. Egyébként Raven vagyok.
Nyújtottam a kezem, de ő nem viszonozta a gesztust, csak bámulta a karom.
- Látom, utazó, varázslónak készülsz. Nagyon szép a tetoválásod, szinte mestermunka. Ki a tanítod?
- Még nincs tanítóm, a tetoválás az én művem.
A fiatal varázslók testén tetoválás erősíti fel a mágiát, úgy működik, mint egy máguskör, csak kicsiben. Minél részletesebb és pontosabb a kidolgozás, annál könnyebb használni, de csak arra, aminek az eleme van feltetoválva, a többi mágián nem segít. A karomra a mozgatás elemével van feltetoválva, amit sajnos nem én választottam, de az évek alatt a kiegészítésekkel meg tudtam szokni. Még az apám véste rám, ráadásul elég bénán, de azóta már az egész karomat beborítja, hogy normálisan használhassam.
- Tanítót keresel, utazó?
- Nekünk csak egy név kell.
- Azért lehetnél udvariasabb is.
Egyre egyfolytában rá kell szólnom, mert nem tud udvarias lenni, folyton furán beszél és goromba az emberekkel, de azért ő is tud kedves lenni, ha akar.
- Nevet? Milyen nevet?
- A Húven hegyi bölcs nevét szeretnénk megtudni.
- Akkor, rossz helyen keresgélsz.
- Mindegy... Azért, bemegyek, keresek egy szabad ágyat estére.
- Te, bemehetsz, de őt kint kell hagynod!
- Mit beszélsz, tata?
Lassan ideje lenne megfognom Egy nyakörvét, mert a végén még nekiesik ennek a férfinek.
- Miért nem mehet be?
- Ebben a városban kizárólag emberek tartózkodhatnak. Minden lényt, amely beszélni tud, de nem ember, kitiltottak innét.
- Még egy macskanyul sem mehet be?
- Nem.
- Értem, akkor én sem mehetek be. Induljunk tovább, Egy!
Eljöttünk a faltól és egy kitaposott földúton folytattuk vándorutunkat.
- Miért nem megyünk be?
- Halottad, tilos.
Tudtam, hogy mérges lesz emiatt.
- Menjünk vissza, elbújok a táskában aztán belopózunk, te úgyis bemehetsz.
- Nem. Ha tilos, akkor tilos. Nem szegheted meg a szabályokat csak így.
- Ne már! Ez nem mágia. Miattad kell megint az erdőben éjszakáznom, te, idióta.
- Ha egy ilyet nem tartok be, akkor hogyan leszek normális varázsló?
Nem mondott semmit, talán tudja, hogy nekem van igazam. A varázslásban rengeteg a szabály, ha nem tartunk be valamit, akkor még az életünkbe is kerülhet. Persze mindig van valaki, aki olyan eszetlen, hogy nem tartja be ezeket. Sokan vesztik életüket emiatt, többek között Bánat tanítványa is emiatt halt meg. A megőrülése után a tanult mágiájának megsértette az egyik szabályát és... A szemtanúk szerint egy szellemistent idézett meg, ami kitépte a lelkét, majd kettévágta az üres testet. Nem lehetett szép látvány. Na pont az ilyenek miatt akarok a tizenegyedik lenni és tanítani. A fiataloknak elmagyarázni, hogy miért tilos, ami tilos. Csábító dolog a szabályok megszegése, hiszen sokkal nagyobb erőt birtokolhatunk általa, de életveszélyes, nagyon. Egy rossz mozdulat vagy akárcsak egy gondolat is véget vethet a létezésünknek. 
- És? Mennyit kell még gyalogolnunk?
- Lassan keresnünk kell egy helyet az alváshoz.
- Ott van az előbbi város.
- Inkább keress tűzifát. 
- Rendben, hol találkozunk?
- Mondjuk ott.
Rámutattam a távolban látszó folyóra, ő pedig el is indult a sűrűbe.
- Egy!
Hátrafordult és figyelt, ilyenkor pont olyan, mint egy átlagos háziállat.
- Vigyázz magadra!
Nem válaszolt, csak visszafordult és ment tovább. Nemsokára majd nem is látom. Milyen ismerős érzést kelt ez... Gyerekként sokat láttam ezt, bár akkor nem botokért ment, hanem menekült. "Régi szép idők" szokták mondani az idősek, ha ezt említik, máris előjönnek az emlékek, amiket inkább felejtenék. Egy faluszéli kis házban laktam a szüleimmel, meg Egyel. Az anyám meghalt még tizenkét éves koromban, mondhatni itt kezdődtek a bajok. Apámat teljesen kikészítette ez, vagy nem is tudom miért, de egyre durvább lett. Ivott és rendszeresen vert, amikor pedig a kertet kellett rendezni, akkor dolgoztatott is. Persze, dolgoztam volna magamtól is, mint egy normális falusi gyerek, de nem egyedül. Az apám viszont csak nézte, ahogy én helyette is dolgozom, közben pedig a boros kancsót szorongatta. Minden nap megvert, ráadásul egyre szegényebbek lettünk és engem okolt ezért. Szerinte nem dolgoztam elég keményen, pedig a pénz a piára ment el. Egy is nemkívánatos lett emiatt, apám pedig egyre agresszívabbá vált. Két éve, mikor nagykorú lettem, rám véste a mozgatás mágia szimbólumát. Nem tudom miért tette...
- Szia Raven, kész vagyok. Min gondolkozol?
Szép nagy, adag fát hozott, ez kitart majd egész éjszaka. Csettintettem és felgyúlt a tűz is.
- Hahó, Raven!
- Mit szeretnél?
- Min gondolkozol ennyire?
- Csak eszembe jutott, ahogy apám ezt csinálta.

- Hé te lusta disznó! Nem megmondtam, hogy kergesd el ezt a dögöt? Ez is csak a pénzemet eszi.
- Nem Egy miatt fogy el a pénz. A piára megy el, már ennivalónk sincs.
- Én szórom a pénzt? Hálátlan! Ha enni akarsz, dolgozz keményebben! Most is csak itt ülsz.
- De már sötét van.
Erre lekevert nekem egy pofont, úgy, hogy leestem a székről. Mivel nem volt túl sok erőm már aznap, inkább nem szóltam, elmentem aludni. Később pedig arra ébredtem, hogy megkötözött és betömte a számat. Elkezdte egy bottal a bőrömbe vinni a fekete festéket. A hegyes fadarab szúrásai miatt rángatóztam és emiatt szinte használhatatlan lett az ábra. Csak a felét tudta valami elfogadható formában megrajzolni, mert hasba vágott. Ezek után napokig fájt és égett a bőröm, de talán ez vett rá, hogy titokban a mágiát kezdjem tanulmányozni.

- Én is emlékszem. Az az állat, mindig agyon akart csapni.
Sokáig éltem így, de két év alatt sikerült kiegészítenem a tetoválást, bár talán túl jó is lett. 
- Emlékszem arra is, amikor megszabadultunk tőle.
- Hé! Az apámról beszélsz...
- Az ilyet nem nevezném apának. Nekem nem fájt, hogy meghalt és te se sírtál a temetésén. Nem is kellett volna elföldelni, azt a szemetet, csak hagyni a napon rohadni.
Kedvem lenne lecsapni egyet Egynek, de inkább nem teszem. Talán igaza lehet... Nem sírtam és most sem hiányzik. A házunk eladásakor se éreztem semmit, mélyen belül még örültem is. Szebb életünk lett volna, ha nem létezne alkohol. Láttam a szemében, hogy nem akarja a dühét kifejezni, elfojtotta magában.
- Inkább aludjunk.
Az arcán megkönnyebbülés látszott, valószínűleg várta azt a pofont. Elfeküdtem ő pedig a hasamhoz bújt szokás szerint.
Az éjszaka egy rémálom ébresztett fel, de most örültem ennek. Mindenfelé furcsa zajokat hallottam, mintha emberek lennének.
- Gyertek, gyermekeim! Hát nem csodás este az erdő?
Ez a hang ismerős.
- Hé, Egy, ébredj!
- Mi van?
- Te is hallod?
- Látom is.
A tűz már alig pislákolt és egy kicsit fázott a hátam emiatt. Aztán én is megláttam. Egy szőke nő közeledett lenge, zöld ruhában, mezítláb és rengeteg ember követte. Egy kacagni kezdett.
- A többiek nem túl lelkesek.
- Kik lehetnek?
- Még nem jöttél rá? Raven, te nagyon sötét vagy.
Közben mosolygott, de valahogy ez most annyira se esett jól, mint, amikor gorombán mondja.
- Völkerin, meg a tanítványai.
- Völkerin? Ez komoly? Ilyen könnyel belebotlottunk az egyikbe?
- Ja.
- Menjünk oda!
- Ne már! Álmos vagyok.
Nem érdekelt a makacssága vittem a nyakörvénél fogva. Ahogy egyre közelebb értem, lassan ők is felfigyeltek rám. Futni szerettem volna felé, de azt támadásnak is veheti. Vagy már annak is vette, mert elkapott egy inda.
- Ki vagy?
Ez nem Völkerin hangja.
- Csak találkozni szeretnél Völkerinnel.
- Úrnőm!
- Jaj, hagyd már őket. Itt vagyok, gyere nyugodtan, a természet a rendelkezésedre áll.
- De, úrnőm!?
- Miért akarsz velem találkozni idegen?
De gyors... Már sikeresen az orrom elé került, nem is törődve az indákkal, amik kezdtek elengedni. 
- Csak beszélgetni szeretnék.
Elmosolyodott és a karomban pihenő Egyre nézett.
- Neked milyen aranyos, kis macskanyulad van...
- Húzz innen, banya!
- Ú, valaki nagyon morcos ma...
- Bocsánat. Nem szereti az embereket.
- Semmi baj, előfordul. Ó, láttál már ilyen szép fát?
Ezzel meg mi van? Egy pillanat alatt teljesen megváltozott és most úgy néz arra a fára, mint a szerelmére. Kicsit fura ez a nő.
- Ő... nem?
Nem tudom mit mondhattam volna neki. Viszont megfogta a kezem és nevetgélve visszaállt a csapat elé, majd ment tovább. Ez most azt jelenti, hogy én is a tanítványa lettem?
- Völkerin.
- Mondd csak!
- Nem tudsz valakit, aki megtanítana Íninül?
- Én nem tudok Íninül.
- Ez a nő egy idióta.
- Inkább aludj vissza, Egy!
- Megérkeztünk, gyermekeim, most pihenhettek. 
Az összes ember szinte egyszerre rogyott a földre. Vajon mióta menetelhettek?
- Völkerin.
- Milyen szép ma a víz...
- Tudsz valakit, aki megtanítana Íninül?
- Bánat, hú, rossz kimondani is. Inkább igyunk egy kis harmatot a levelekről.
Valahogy úgy érzem, hogy ez a nő nem lesz a segítségemre. Nem gondoltam volna, hogy a tíz mágus között egy ilyen hibbant is van.

Nimfa kíséri útján a fiút.
A láb nem ér hozzá a talajhoz.
A bölcs következő részében: Súlyos mágia
Elbukik vagy folytatja útját?