Tizenkétezer-háromszázegy második-február harmincegy szombat Mlw-012. Az előző napi borzalmak elfelejtésére tett kísérletem sikertelen és sajnos ma sem történtek jobb dolgok. A reggelt kapásból egy ébresztő tette kellemetlenné és riasztott fel az álmomból. Azonnal mennünk kellett a bolygó felszínére, mert megérkezett a harci alakulat, mármint rájnek részről. Mondjuk, túlzás alakulatnak hívni azt az egyetlen rájneket, de rengeteg dolgozót irányít az agyával és emiatt nagyon nehéz is vele elbánni. Ezt még az akadémián tapasztaltam egy gyakorlaton. Reggel még nem tudtam, hogy mi lesz ebből a dologból, de már akkor sejtettem, hogy ölni kell mikor a kezembe nyomták a fegyvert. Nem akarok emlékezni rá, de muszáj... Biztosan hasznos dolog lesz ez az iromány egy történésznek, de ha nem is akkor is jobb, ha ezt kiírom magamból.
Ahogy mindenki más, én is csak egy sugárvédő pajzsot kaptam, nem kellett más, hiszen ezek a fegyverek akkor is ölnek ha csak a kisujjadat találják el, ráadásul bármilyen kemény páncélzaton átlőnek. Elvileg a nyomáskülönbség okozza a halált, de ezt nem tudom pontosan. Később se tudtam meg, mert én egy mágneses ágyút kaptam és felvezényeltek egy romos épület tetejére. Otthagytak egyedül és csak annyi utasítást kaptam Tintől, hogy ha jönnek akkor kezdjek el lőni. Nem mondta, hogy hova vagy, hogy hányszor, szerintem tisztában volt azzal, hogy nem leszek képes többet lőni. Megérkeztükkor egy nagy rakás dolgozó jött, mögöttük pedig a rájnek. Távol volt, de azt láttam, hogy a tipikusan vékony és magas test megvolt nála is, de a vörös haja jól kiemelte a környezetéből. Biztos nem egy ijedős fajta nő. Egy ideig csak figyeltem, hogy hogyan harcolnak egymással, aztán megcsúszott az ujjam. Nem akartam lőni, de tényleg, egyszerűen nem voltam rá képes és mégis megtettem. Nem szándékosan, de megöltem azokat a dolgozókat. Láttam a szétszakadó testeket és minden felé fröcsögő vért, szinte éreztem, ahogy megroppannak a csontjaik. Vérszag csapott arcon azonnal és a sikolyaik hangja sem nyugtatott meg. Miért tettem? Nem volt jó ötlet eljönni, miért nem maradtam Karenben? Dolgozók, de akkor is, megöltem őket. Próbálnám elfelejteni, de nem tudom, még mindig látom a torz arcokat.
Ezek után cserben hagyva őket, csak figyeltem a csatát, ami nem telt el túl megszokottan. Felbukkant egy nem várt elem is a csata közepén és nem is akárki... Egy emberi alak került elő az egyik utcából majd a csoport felé vette az irányt. Azonnal lőni kezdtek rá, de hiába, mert a lövedékek átmentek a testén és mégsem halt meg. Mikor Tin ezt észrevette, azonnal utasította az alárendeltjeit, hogy hagyják abba a tüzelést, de egyből nem hallgattak rá, csak lőtték. Sosem láttam még ennyire idegesnek, de a vörös fejéből ítélve ott, helyben kinyírt volna valakit maguk közül, ha nem hagyják abba. Nem azért reagált így, mert aggódott a közeledő dolog miatt, hanem mert ő már előre látta, hogy emiatt mi fog történni. Igaza is volt. Emiatt két ember meghalt, mert nem figyeltek eléggé.
A csata végére nem is emlékszem, valószínűleg a sokktól, de most itt vagyunk fenn a hajón, a küldetés sikeresen zárult. Azt beszélik, hogy ez a gyorsan gyógyuló idegen Tin példaképe vagyis a halhatatlan ember. Nem tudom, hogy elhiggyem-e a pletykát, mert azért elég valószínűtlen a dolog. Annak ellenér, hogy láttam a gyógyulási képességeit, valahogy nehezemre esik elhinni. Akkora a világunk, miért pont itt lenne Nagy Alex? Viszont ha itt van akkor nagyon nagy előnyhöz jutottunk, jutottak, mert én nem akarom ezt folytatni. Elég volt egyszer is.
Mára ennyi, nem tudom legközelebb mikor írok, de majd jelentkezem.