Yuu Solk

Hogy kezdjek neki? Valamivel azért be kellene vezetni a témát, mert így egyben, hirtelen túl sokkoló lenne, vagy nem is tudom. Mindegy, nem hullatom a könnyeket, a férfi nem sír.
- Valamit el kell mondanom.
- Ő, jó.
Láttam rajta az értetlenséget. Leült a földön térdelő testem mellé és figyelmesen hallgatott, miközben szinte már egyikünknek sem mondott semmit, hogy a környezetünk egy romhalmaz, egyszerűen már természetessé vált.
- Tudod te, hogy miért lettem bukott?
- Annyit tudok, amennyit a többiek pletykáltak odafent. Megöltél egy embert.
- Isten száműzött, de úgy, hogy a szárnyaimat nem voltam képes visszahúzni. Mikor először voltam lent, akkor is ebből voltak a gondok. Napokig egyedül voltam az erdőben, nehogy valaki meglásson, de valahogy mégis sikerült észrevenniük. Mindenkiben ott élt még a nemrég bemutatott angyalpár képe, amit a média mutatott, ezért , amint megtalált pár túrázó már jöttek is a fényképek. Menekültem, mert tudtam, ebből baj lesz. Aztán hallottam valakit. Nem tudtam ki az, de még most is csak találgatni tudnék. Azt mondta ő segít és elfogadtam a dolgot.
- Tök jó, de ezt miért meséled? Nem ettől vagy ennyire bánatos, gondolom.
- Mindjárt megtudod, csak szeretném az elejétől elmesélni. 
- Oké.
- Ezek után egy városban szálltam meg és furcsa dolgok kezdtek történni velem. Kiesnek dolgok és mindegyik előtt hangos zaj mellett megáll az idő, majd feltűnik egy fehér fejő valami öltönyben és üvöltözik, utána meg ismeretlen helyen és helyzetekben találom magam, de legalább is nem ott, ahol előtte voltam. 
- Fehér fejű, öltönyös valami? Azt hajtogatja, hogy ölj, ugye?
Na, ezt nem vártam, ugye nem azt akarod mondani, hogy neked is megjelenik?
- Ezzel a szörnnyel én is találkoztam már, sokszor.
Mi van? Ez most azt jelenti, hogy nem is én vagyok ennek az egésznek az oka?
- Ne nézz így! Szerinted, csak te látod őt? Hú, de jó, hogy kiderült ez.
Erre most nem tudok mit mondani.
- Nem akartam mondani, de tudom, hogy ki ölte meg az angyalt a bázison, vagy min.
Persze, megölte, inkább csak úgy mondanám, hogy átváltoztatta hasznavehetetlen totemmé. Az angyalok nem halnak meg.
- Ki volt az?
- Akkor látom, tényleg nem emlékszel rá.
- Kire?
- Te voltál az.
- Én? Nem, sosem ölném meg egyiket sem, angyal vagyok, hogy tehetnék ilyet?
- Pedig te voltál, Emil. Ezek szerint az is kiesett. Biztos az a valami irányított akkor is.
- Is? Miért, mikor még?
- Sosem tűn fel, hogy már találkoztunk egyszer?
- Mikor?
Te meg miről beszélsz? Szerintem az edzésen találkoztunk először.
- Tudod, mikor ez történt veled, feltűnően mások voltak a gyilkosságok az emberi világban. Nem tudtuk, miért, ezért leküldtek engem, hátha látok valamit. Aztán meg is találtam a gyilkost. Te voltál az.
- Mi van? Sosem ölnék meg embert, nem lennék rá képes.
Jól gondoltam, hogy ez történik közben. Miért kellett lejönnöm?
- Hidd csak el! Most már legalább biztos lehetek az igazamban. Megfigyeltelek és még a közeledbe is férkőztem egy estére.
Kérdően bámultam rá, miközben a könnyek már lassan az arcomra száradtak és épp kérdeztem volna, de közbevágott.
- Veszélyes egy akció volt, de a barátnőmmel elmentünk veled egy este szórakozni kicsit. Hát, ő, meglepően jó vagy az ágyban...
A vörös arcán látszott a maradandó élmény...
- Persze, nem mintha nagyon mozoghattál volna, mert kikötöttünk, nehogy mi is vérben ázva végezzük, de akkor is jó voltál.
Mennyit dicsérget...
- Már emlékszem, de csak a reggel ugrik be.
- Nem csodálom. Ez a valami jól el tudja kábítani az embert, mármint angyalt.
- De, te tudsz róla valamit?
Remélem még tud válaszolni ebben a nagy mámorában. Olyan vörös, mint egy paradicsom.
- Ő, nem, fogalmam sincs.
Erre gondoltam én is, igen. Na mindegy majd legközelebb folytatjuk, mert lassan elalél tőlem. Kicsit tetszik a dolog, de most jobban érdekelt volna ez a fura lény. Na, mindegy, nem lehet mindig mindent. Már legalább tudom, hogy ő valamennyivel többet tudhat a dolgokról, mint én, csak ki kell húznom belőle.