Yuu Solk

Egy lágy szellő csapta meg az arcomat, éreztem hogy rab vagyok, de ez valahogy mégis olyan érzést keltett, mintha szabad lenék. A sajgó lábammal és ezzel a csapattal együtt elmentünk a szállásokhoz. A szolgának szánt embereket a börtönbe zárták be, a vendégeinket elkísértük szállásaikhoz a ronunokat pedig egyenesen a katonai barakkba kísértük. Úgy látszik ők lesznek a mi őreink. Nem is csodálom, hogy ezeket az erős, harcra termett lényeket hozatták ide, hiszen sok itt a szökni vágyó. Én is, de egyre kevésbé látok esélyt ennek a kivitelezésére, főleg, mert egyre többen vagyunk. 
A vacsora ezúttal az egyik nagyobb ház ebédlőjében történt meg egy hatalmas asztal mellett, ahol a papnő az asztalfőnél én pedig a pappal szemben a két oldalán ültünk. A többi helyet a vendégeink foglalták el, az ajtónál pedig pár ronun és a kiszolgálóink vártak. Aztán a vacsora közepe felé végre megtudtam mi is a neve. Eddig mindig Lohra-nak kellett szólítanom, ami úrnőt, vagy valami ilyesmit jelent, de most már tudom, hogy Eji a neve. A papról is kiderült, hogy Owennek hívják, de továbbra is Körd-nek kellett szólítanom, ez úrt jelent. Aztán a vacsora végeztével már majdnem jóllakva elmentünk, hogy mutasson nekem valamit.
- Gyere Chol, mutatok valami érdekeset.
Elindultunk a pincébe, a templom alá, egy hosszú-hosszú lépcsősoron. Körülöttünk folyamatosan gyúltak a fáklyák és mutatták az utat egyre lejjebb, már azt hittem sosem ér véget, de megláttam az apró, fénylő pontot alul. Ez régen egy kút lehetett, de most egészen más célt szolgált. Egy nagy lyukban teljes világosságban furcsa szerkezetek működtek, egy-két alvó férfi és nő mellett. Össze voltak kapcsolva, de nem értettem az egészet, annyira idegennek hatott az egész látvány. Mindenfelé mozgó képek voltak, amiket nem értettem. Az eszközök pedig nem látszottak eviláginak.
- Mi ez?
- Csak a gyógyszergyáram.
Gyógyszer? Mégis mi baja? Vagy nem neki kell?