- Raven, eddig kísérhetünk.
- Mi? most elmész?
Egy rátapintott a lényegre, úgy látszik ismét csak kettesben fogunk utazni. On itt hagy minket ezzel a sok kérdéssel. Úgy látszik nem kapok választ arra sem, hogy a fekete dobozka mire kell.
- Mikor vehetem le a kötést?
- Amikor eljön az ideje, te gyerek.
- Raven, ezek elmentek.
Igen, érzem. A magam körül lebegtetett homokkal észleltem az eltűnésüket, de a szemek is mentek velük. Ez On mágiája, a teleportáció, a digitális mágiák egyike, lebontja atomi szintre és máshol összerakja magát.
- Most mi lesz?
- Semmi. Megyünk tovább, ahogy eddig is.
- De mi lesz ha megtámadnak?
- Nem fognak, nem megyünk a front közelébe.
- És a szikla csávó?
Valószínüleg Erik Okuronra gondol.
- Nem minket szemelt ki, de ha így is lenne, akkor sem tehetnénk ellene, ő egy másik szinten áll.
Sajnos el kell fogadnom, hogy ez az év is úgy telt el, hogy nem jutottam el a célomig. Ha egy Erik kaliberű emberrel kerülnék szembe, akkor meghalnék, ez már nem játék. Beléptem a mágusok világába, nincs visszaút, ráadásul már ismert is vagyok. Talán ezt is akarta elmondani On, meg kell erősödnöm. Rájöttem! A kötés azért jó, mert ha harcba keveredek nem fogom mindig látni az ellenfelemet. Így viszont majd hozzászokok a vaksághoz, amíg a szemem gyógyul.
- Szóval itt vagy, gyerek.
- Ki az?
Ez a hang... mintha Bánat lenne az.
- Nem ismered meg a hangom? Még jövök neked egyel.
- Ez Bánat.
- Sejtettem. Mit akarsz?
- Csak nem vagy dühös a múltkoriért!
Dehogy vagyok, sőt szívesen megtenném újra, hogy valamit csinálok neked, te pedig ott hagysz.
- Mit akarsz?
- Lehetnél kedvesebb is, ha már eljöttem idáig. Mindegy is, azért jöttem, hogy kifizessem a tartozásom.
Ezek szerint Linda jól mondta, de nem tudom egyáltalán elfogadjam-e, most jön ide, fogadok hatalmas vigyorral a képén és fizetne. Nem kell a fizetsége, akkor kellett volna... Legyek ilyen makacs? Nem származik belőle semmi jó sem, hiszen fizetni akar. Mondjuk elfogadnám szívesen. Nem tudom...
- Mit akarsz adni cserébe?
- Mire vágysz?
- Taníts!
- Kizárt.
Akkor mégis mit adhatnál? Ha nem tanítasz mit kérjek tőled? A pénz nem kell, szépen megszedtem magam a tetoválásaimból az elmúlt egy évben.
- Akkor mit tudnál adni?
Nem szól, biztosan erősen gondolkozik. Én nem tudom mit adhatna nekem, tényleg semmi másra nincs most szükségem mint a tudásra.
- Tudom! Mit szólsz egy kis színfestékhez?
- Honnét van színfestéked?
Ez a legjobb minőségű, mágikus festék, ami azt a színt veszi fel, ami a legjobban illik az emberhez és az eleméhez. Ezzel már tudás sem kell szinte, annyira felerősítené a mágiámat.
- Csak úgy találtam.
- Találtad? Persze...
- Nem mindegy? Kell vagy nem?
- Persze, hogy kell.
Kinek ne kellene egy ilyen. Sokszor álmodom is arról, hogy ilyenem van, sosem gondoltam volna, hogy egyszer ezzel fizetnek majd.
- Akkor, nesze.
Akaratlanul is felhúztam a szemöldökömet mikor néhány szemcsét odavittem a festéket tároló üveghez. Hatalmas adag, ennyivel akár az egész testemet beboríthattam volna. Ez még több is, mint, amivel tartozott. Azt hittem, csak egy hagyományos méretű tárolóról van szó, de ez... elképesztő, és csak úgy nekem adja.
- Köszönöm.
Azért hálás vagyok ezért, még ha több is a kelleténél.
- Hmm...
Ez aztán válasz... és úgy tűnik ő is elment, valami teleportációhoz hasonló módon. Valahogy elképeszt, ahogy ez a kettő közlekedik ezekkel a mágiákkal, nekik nem akadály egy hegy vagy szakadék, csak rágondolnak és a másik felén teremnek. Egyszer én is átéltem ezt, On magával vitt, és egyszerűen leírhatatlan élményben részesített. Semmi különöset nem éreztem közben igazából, de mikor megérkeztünk az alig egy méter távolság megtétele után, a szemeim nem fogták fel, amit látnak. Egyetlen pillanat alatt minden más lett és mire feleszméltem On már megtette ezt még egyszer a hátam mögé állva így. Elmondta, hogy ez a fajta mágia megzavarja a látást és sok esetben a hallást is, ezért kizárólag olyan helyre lehet vele biztonságosan menni, aminek ismerjük a kinézetét. Ugyan nekem is megtanította, de én még nem vagyok képes egy kis kavicsnál nagyobb tárgyat elteleportálni, nemhogy magamat, vagy valaki mást is.
Két nappal később megérkeztünk egy kisvárosba, amit Lilve-nek hívtak, a hely arról híres, hogy rengeteg varázsló él benne, mivel itt van egy akadémia. A jómódú családok elkényeztetett kölykeit nevelik meg itt általában, szép nagy összegekért és persze mágiát oktatnak. Én is el akartam jönni ide, de nem lehetett a tandíj miatt és belegondolva nem is érné meg, így is, lehet, hogy a szerencsém miatt, de többet fejlődtem, mint ahogy itt haladnék. Ráadásul a Húven hegyre feljutni kevésbé lesz költséges, bár nem tudom mikor fogok már oda jutni. Valahogy meg kellene tudnom a nevét és az Ínin tudásomat is csiszolnom kellene.
- Nézd, ott!
- Az nem?
- Raven a mestertetováló.
- Milyen helyes!
- Az ott nem?
- Ő nem a tízek egyike?
Hallottam végig a hátam mögött, ahogy haladtam az utcán.
- Hé, te!
Ez úgy hangzik, mintha nekem szólna.
- Hé! Figyelj már!
- Mit szeretnél?
- Te vagy Raven Korkiza?
- Én. Miért?
- Hogy lehetsz te a mester tetováló, ha be van kötve a szemed?
- Ez csak...
- Kihívlak, aki győz, mostantól az viseli ezt nevet.
- Ő, nem aka...
- Készülj, fattyú!
- Fattyú?
- Raven, ne csináld!
- Nem hagyhatom, Egy, mégse evezzen így!
- Ez csak egy gyerek..
Egy kis jó modort tanítok neki, azzal, amit még On tanított. Beteleprtálok a combjába egy kis kavicsot, durva fájdalmai lesznek, de majd ki is szedem onnét, nem hagyom sokáig szenvedni.
- Harcolni akarsz? Akkor, gyere!
Éreztem, ahogy jön és folyamatosan lökődnek félre a szemek, pontosan tudtam, mi hol van, így könnyű volt azt a kavicsot belőni a combjába. Pont az történt, amit vártam, azonnal összeesett és fájlalta a lábát.
- Egy kavics van a combodban, én győztem!
- Francokat.
A hangján is hallható volt a fájdalom, remélem nem akar még tovább küzdeni, mert kénytelen leszek ezt megismételni.
Aztán bevillant valami, mikor le akartam venni a szememről a kötést. Bánat hangja szólt a fejemben és azt hajtogatta semmi esetre se tegyem ezt. Nem értettem mi bajom is lehet ebből, hiszen biztosan meggyógyultak már a szemeim, de egyre csak azt hajtogatta, ne tegyem, nem szabad, szabály ellenes. Ennél megtorpantam egy kicsit, de nem állított meg. Mi bajom lehetne tőle?
Aztán megtudtam. Mikor levettem a szememről a kötést és ránéztem a gyereke. Meggyulladt, de minden más is, amit láttam. Körülöttem egyre csak égett minden és nem értettem miért. Házak lobbantak lángra, emberek gyulladtak fel, de még a víz is égett. Aztán kezdtem egyre forróbbnak érezni a levegőt is. Akkor jöttem rá valamire. A lángokat a szemeim hozzák létre, ezért gyorsan becsuktam őket és visszaraktam a kötést. Érdekes módon ekkor elállt a tűz. Nem nyaldosták a lángok az embereket és a kétségbeesett kiáltások is abbamaradtak, viszont más hang vette át a helyüket. Egy olyan, amit nem akartam hallani. Éktelen mocskos kiáltások és mind az én nevemet kántálta, tudtam, hogy menekülnöm kell, minél előbb...
Az elkövetkező napokban egy hidegfront ér fölénk.
Havazás és jégeső várható.
A bölcs következő részében: Fagy
Ezek után vajon mi a következő lépes?
