Yuu Solk

A kisebb esti balhénk azzal végződött, hogy én győztem és nem kínozta magát tovább. Elaludtunk, de nem keltünk valami jó dologra. Hangos dörömbölés ébresztett minket, pedig még a nap sem kelt fel. Megijedtem, hátha a tulaj vagy még valami rosszabb. Reméltem, hogy mikor kinyitom az ajtót valami emberit találok és nem annyira szörnyszerű létformát, mint azok a patások.
- Van bent valaki?
Kiabálta egy férfi az ajtó mögül.
- Mit csináljunk?
Jól meg volt ijedve Viki is. Csak úgy bámult a kitágult pupilláival, a combján volt a kezem, így pont éreztem mennyire gyorsan ver a kicsi szíve. 
- Van bent valaki?
Egyre erősebben dörömbölt az ajtón. Sajnos volt néhány rés az ajtón, amin tökéletesen át lehetett látni. Biztosan tudja, hogy van bent valaki mégis kérdezi. Remélem ez azt jelenti, amit gondolok.
- Van bent valaki?
Odamentem és kinyitottam az ajtót. Egy nem kevésbé furcsa figura köszöntött, mint Viki. Egy férfi meztelen felső testtel, furcsa hajviselettel és mezítláb. Enyhén zöldes árnyalatú bőre volt és a bal szeme alatt egy függőleges fekete csíkot viselt. Az arcán ezen kívül nem volt tetoválás, de a teste többi részén minden bőrfelületet növényminták borították, még ott is, ahol a haja ki volt borotválva.
- Szóval van bent valaki, k. Velem kell jönnötök.
- Miért?
- Majd meglátjátok.
- Nem akarok...
Mondta Viki kis, halk, nyöszörgő hangon, miközben a takarót a szája elé húzta és erősen markolászta. Látszott, hogy fél. 
- Ki vagy te?
- Angyal, tudom, hogy a torony felől érkeztetek repülve. Velem kell jönnötök, ha biztonságba akartok kerülni, mert a csorda hamarosan ideér.
- Ki vagy te?
Mond már meg ki vagy, mi ebben a nehéz, vagy megverjelek, hogy végre kinyögd? Ez nem igaz, már megint ezek az agresszív gondolatok... Mért jutnak ezek eszembe?
- Én vagyok az erdő embere.
- Az erdő embere?
- Én vagyok minden fa, minden szál fű, gomba vagy bokor, amit csak látsz. Azért öltöttem fel ezt az alakot, hogy segíthessek. Ő tudna mesélni, de most indulnunk kell.
A kinyújtott kezével Vikire mutatott, és mint, ha csak egy jel lett volna, már rengeni is kezdett a talaj.
- Gyorsan!
De már késő volt...
- Viki, pakolj! Repülni fogunk.
Valami fekete lény ugrott elő a fák mögül egy karddal a kezében. Egyetlen karja volt, bal oldalt, de három lába is érte a talajt. A feje pedig hasonlóan embertelenül festett, mint azoké lent. Menekülnünk kell.
- Meneküljetek! Én feltartom.
Viki már a karjaimban volt. Csak visszanézve láttam, hogy mi történik. Ennek a fák emberének félig keresztül vágta a testét, de vér helyett csak fává vált és ott maradt egy helyben, mint egy pillanatkép. Szörnyű volt látni, hogy már ilyenek is futkoznak itt. Durva dolog lett a kis kalandomból, kellett nekem lejönni a földre...