Elhagytuk Völkerint és vele együtt egy időre az erdőt is. Egy fárasztóan hosszú úton sétálunk már órák óta, aminek a végén elvileg egy város vár majd. Remélem a domb másik oldalán már az fog állni, mert lassan megfölök. Ez a ruha nem túl alkalmas a nyári melegben való mászkálásra.
- Remélem víz is lesz abban a városban.
Na igen, az se lenne rossz, már nagyon fogyóban van a készlet. Persze, ez akkor nem jutott eszembe, mikor a folyó partján mászkáltam. Mindegy... az már a múlt.
- Látom, látom, látom!
- Végre...
Akkor, meg is érkeztünk. Ez itt Kavin, egy hely, ami a vendégszeretetről híres. Még soha senki sem panaszkodott az itteni árusokra vagy fogadósokra, mert nincs miért, de ha egy jogos panasz érkezik valakihez azt a többiek szinte egyből kiközösítik. Ebben a városban nincs helye azoknak, akikre panaszkodni lehet. Kavin a legnépszerűbb hely a magányos, gazdag férfiak és a pihenni vágyó utazók körében is. Ezek fényében biztos királyi ellátást kapok én is, ráadásul szeretik a varázslókat, de hallottam már olyan pletykát, hogy itt minden ingyen van a tíz nagynak meg a tanítványaiknak. El tudom képzelni, ahogy Völkerin besétál negyven kolonccal a nyakán és felélik a várost. Vicces lenne, de ez sosem történhet meg, hiszen ő az erdőt tekinti otthonának.
- Te Raven, ennek a városnak nincs fala.
- Biztos azért, mert nem kell.
- Nézd, víz!
Nagyon jó, már van mit beletölteni a kulacsokba.
Körbenézve, az egész úton mindenhol boltok és fogadók váltakoztak, lakóépületet nem is nagyon láttam. Aztán megpillantottam egy fontos dolgot: tetováló festék. Szinte egyszerre mondtuk Egyel.
- Festék!
Odasiettem és megnéztem magamnak. Elsőre nagyon úgy tűnt, hogy ezt most nem itt veszem meg.
- Van ennyi pénzed?
- Van, de nem erre.
Akkor kapta fel a fejét az árus és elénk termett.
- Segíthetek valamiben, uram?
- A festéket szeretném.
- Nyolcezer Ek lesz.
- Tudja, nekem nincs ennyi pénzem festékre.
- Alkudni szeretne?
- Nem tudnánk egy kicsit lejjebb vinni az...
- Nem.
Ezt elég határozottan kijelentette. Talán nem is igazak a pletykák...
- Nézze meg a minőségét! Ilyen festéket nem talál máshol.
És valóban. Kinyitotta a kis fiolát és látszott, hogy elsőosztályú termékről van szó, a színe éjfekete, az állaga pedig pont olyan sűrű, ami a tetováláshoz ideális. Más helyeken híg a festék vagy éppen összeáll és fel kell önteni vízzel. Jobban szeretem a fekete festéket a kifakult szürkésnél, ami a hígítást igénylőknél fordul elő. A másik véglet pedig azért nem jó, mert nem lehet felvinni a bőrre, de ha mégis sikerül, akkor meg van az esélye, hogy eltűnik. Híg festéket venni olyan, mint adót fizetni. Ki lehet békülni vele, de inkább elkerülné az ember.
- Ilyet tényleg nem találok máshol, azt hiszem megéri.
- Ne higyj már minden jöttment árusnak, majd megvesszük máshol.
- Nem, jó ez így, legalább a karomon lévőre is jut. Már van néhány rész, amit újra kell rajzolni, mert szétkopott.
- Ugye, van még elég pénzünk?
- Persze.
Igaz, hogy itt van nálam az egész örökségem, de attól még spórolnom kellene. Viszont egy ilyen festéket nem lehet otthagyni.
- Köszönöm a vásárlást.
Nyújtottam a pénzt és láttam, hogy a keze megállt.
- Valami baj van?
- Mondja csak, megnézhetném azt a dolgot?
- Természetesen.
Elraktam a pénzt a festékes üveg alá és letettem a hátizsákom. A köpenyem levétele után a pólóm jött és büszkén mutogattam a felsőtestem. A látvány biztos, nem mindennapi. A hátamon két fekete kereszt feszül a karomon pedig egy mágiát erősítő tetoválás terpeszkedik tele olyan jelekkel és formákkal, amiket az itteniek szerintem nem értenek. Elég gyorsan körbevettek és csodálni kezdték a művemet, nem sűrűn láthatnak ilyet.
- Egy varázsló!
- Milyen szép tetoválás!
- Mik ezek a keresztek?
- Biztos hozzátartozik a karján lévőhöz.
- Mekkora tetoválás!?
- Milyen szép test...
Az utóbbit egy fiatal lány mondta, akire sikerült a szemeimmel rátalálnom, ő pedig ezt észrevéve teljesen elpirult.
- Milyen szerencsések vagyunk...
- Igen, még egy.
Ez megütötte a fülem.
- Még egy? Van itt más varázsló is?
- Igün van, as a Baánat nüvü Féfi, most jütt a vaáosba.
Az elég komoly tájszólással beszélő öreg szavait alig bírtam megérteni, de felfogtam. Először Völkerin, most meg Bánat? Ha rábukkanok elég nagy szerencsém van.
- Nem tudják, hogy hol van?
- Valahun a vaárosba, mindig maáskaá, astat nem tudom mee.
A többi meg nem is válaszolt, szép kis közönség... Gondolom a legtöbb messziről jött utazó vagy ilyesmi, az árusok biztos nem jöttek el a standjuktól. Ezek szerint nekem kell megkeresnem ezt a legendát. Talán rá tudom venni, hogy tanítson.
- Itt a pénz és a festék, uram.
Ez jó, ezek szerint szeretik a varázslókat, de eddig olyat még nem hallottam, hogy egy mezeinek is ingyen adnák a dolgokat. Semmi gond, legalább nem bánja az a nyolcezer Ek-em a festék vásárlást. Fel is öltözöm, ha már ezt így megkaptam és irány a város közepe.
- Egy, menjünk!
- Oké.
A körülöttem keletkezett embertömeg elsétált és végre szabad utat kaptam.
- Vajon merre lehet Bánat?
- Szerintem nem fogjuk járkálással megtalálni, meg kéne kérdezni valakit, nem?
- Megkérdezhetjük, de akkor viselkedj!
- Jó.
Az a nő, pont jó lesz. Egy fogadóban dolgozó asszony, a ruhájából és a viselkedéséből ítélve.
- Hé te, hol van Bánat?
- Nem azt mondtam, hogy viselkedj?
Sejtettem, hogy ez lesz belőle, de reménykedtem az ellenkezőjében.
- Elnézést, a városba nemrég érkezett varázslót keressük. Meg tudná mondani, hogy merre van?
A nő sarkon fordult és elment, egyenesen a fogadóba.
- Ez vajon azt jelenti, hogy itt van bent?
Egy a vállát vonta.
- Abból nem lesz baj, ha benézünk.
- Akkor, mire vársz?
Kinyitottam a fogadó ajtaját, ami természetesen az alsó kocsmába nyílt. Szinte azonnal megcsapott az az ismerős alkohol szag, amit annyira gyűlöltem. A csőcselék az asztaloknál ült vagy épp feküdt, de olyat is láttam aki ezt alatta csinálta. Hegyekben álltak a pult mögött a piás üvegek, de ez az asztalokon sem volt másképp. A pincérek alig bírták elhordani a sok részeg elől az üres üvegeket. A kocsma három páholya is tele volt. Az egyikben egy dagadt öregember ült a másikban egy nála is kövérebb fiatal a harmadikban pedig egy elég megnyerő külsejű férfi. Természetesen mindegyiküket több nő vette körbe és minden teljesen lapos poénjukon hangos vihorászásban törtek ki. Undorító látvány. Egyre beljebb merészkedve az orromat már a dohányfüst ostromolta, ami ködszerűen lepte be a helyet. Igyekeztem a pulthoz eljutni, hátha az ott dolgozók tudnak valamit. Aztán megpillantottam egy elég furcsán öltözködő nőt. Hosszú, elegáns ruhája egyáltalán nem illett ebbe a helyiségbe, a lábán pedig egy elég kényelmetlen, de annál szebb magassarkút viselt. Leültem mellé a pulthoz, hátha meg merem szólítani, de nem akaródzott kijönni a számon egyetlen szó sem. Aztán éreztem valamit. Eddig nem mertem ránézni, de most, hogy az orrom alá fújta a cigije füstjét eléggé megharagudtam. Mérgesen akartam ránézni, de amint a fejemet felé fordítottam elszállt a dühöm. Gyönyörű egy teremtés, hófehér bőr vörös ajkak és haj, amit a vörös ruhája még inkább kihangsúlyozott. Ráadásul a mellei szinte csupaszon tárultak a szem elé. Azt a bűzölgő rudat is olyan kecsesen fogja, hogy könnyedén elhinném róla a nemesi származást, de itt valami bűzlik.
- Bocsáss meg! Nem bírod a füstöt?
- Nem szoktam még hozzá.
Mi van velem? Máskor még ki is venném a szájából bárkinek.
- Tetszem neked, kisfiú?
Egyre hevesebben ver a szívem és nem bírom levenni a szememet a melleiről meg az ajkairól. Azok a szemek szinte kiégetik az enyéimet. Meg sem bírok szólalni, pedig csak közelebb hajolt...
- Hol van Bánat?
- Mi?
Egy, már megint... Ennyire gorombán nem illik egy hölgyet kérdezni. Várjunk. Valami tényleg nem stimmel, amint Egy megszólalt, máris kijózanodtam.
- Lehet egy kérdésem?
- Szeretnél velem jönni?
- Ki vagy te? Ez egy varázslat volt?
Láttam az arcán a csalódottságot. Valami furcsa. Teljesen elmúlt a zaj és már a szagokat sem érzem, mintha ez egyetlen cigi a nő szájában lenne.
- Lebuktam.
- Mindenki eltűnt?
- Pont egy ilyen kölyök tévedt be... Áh!
Ez mi? Tényleg mindenki eltűnt.
- Ki vagy te?
Az arcán egyre inkább a csalódottság tükröződött.
- Linda Noss, üdvözöllek a világomban.
Teljesen a padlót nézve nyújtotta a kezét, látszott, hogy nem engem várt.
- Raven Korkiza.
Furcsa dolog kezet fogni egy nővel, de a kézcsók már olyan elavult dolog.
- Linda Noss!?
- Raven!?
- Mi?
Egyikünk sem értette mi ez a meglepettség.
- Te vagy a mester tetováló?
- Hogy mi vagyok?
- Mutasd a jobb karod!
Valahogy nem vágyom arra, hogy minden alkalommal levetkőzzek, de azért megteszem, kíváncsi vagyok, mit akar ezzel.
- Pedig te vagy az. Hallottam, hogy egy fiatal varázsló saját kezűleg csinált egy mester tetoválást a karjára. Nem hittem el, hogy létezik ilyen. Mégis, hány évig tanultad a tetoválást?
- Kettő.
- Kettő?
Nagyra kerekedtek a szemei.
- Miért?
- Csinálj nekem is!
- Ő...jó.
Annyira örült, hogy a melleihez szorított. Nem nagyon fogtam fel a dolgot, de egész kellemes.
Festék szivárog a bőrbe.
A cél szinte karnyújtásnyira suhan el.
A bölcs következő részében: A nimfa segítsége.
A tízek tényleg segítenek?
