- Jöjjön úrfi, megmutatom a szobáját.
Nagy mosollyal az arcán rántott maga után, nőhöz képest erős.
- Hé! Várjatok!
Szinte a lábam sem éri a földet, nem csoda, hogy Egy lemaradt.
- Nem tudok ilyen gyorsan menni. Eji!
- Jaj, bocsásson meg, úrfi! Olyan izgatott vagyok, még sosem szállásoltam el varázslót. Olyan buta vagyok, elfelejtettem, hogy még be van kapcsolva az erő aurám.
Egyből lassabban mentünk, de az izgalma csak fokozódott. Nem tudom mit vár attól, hogy varázsló vagyok, hiszen semmi különleges igényem nincs. Lehet, hogy majd csalódnia kell emiatt, de legfeljebb papírt és festéket kérek majd tőle. Úgyis olyan régen festettem már.
- Íme, ez lesz a szobája.
Nem valami nagy, nem is túl szép, de nem kell jobb, nincsenek nagy igényeim.
- Valamit hozhatok?
- Papírt és festéket, meg egy kis vizet.
- Máris.
Azzal a lendülettel, amivel iderángatott, sarkon fordult és eltűnt. Nemsokkal később pedig felbukkant a kért dolgokkal együtt, pedig még heverésztem volna az ágyon, de most, hogy már hírnevem van kell a gyakorlás. Nagy meglepetésemre viszont nem csak a fekete festékből hozott, hanem minden színből. A legtöbb viszont nekem használhatatlan, csak a fekete, fehér, sárga, kék és vörös az, amit én hasznosíthatok. El is kezdtem gondolkodni, hogy melyik elem legyen a papírra felfestve. Az álca elemre esett a választásom. Ez az a mágia, amit Linda használ, de érdekes módon rajta nincs tetoválás. El is kezdtem, de nem tudtam rendesen odakoncentrálni, hiszen Eji folyamatosan bámult. Idegesített, de nem szóltam hiszen bármikor nézhetnek és akkor is jól kell teljesítenem. Kész lett, ez a legrondább munkám, amit eddig csináltam, de ezt a hozzá nem értő nem veszi észre.
- Ojel!
- Ez mit jelent?
- Ez egy ilyen, csodálkozás. Nagyon szép lett.
- Pedig elrontottam.
Láttam rajta, hogy ő nem vette észre, és nem is csodálom, ezért megmutattam neki.
- Tényleg, de ez miért számít?
- Már ennyitől is nehezedik az álca létrehozása.
- Ha már itt tartunk, mi az az erő aura, amit az előbb említettél?
- Csak az egyik passzív varázslatom.
- Passzív varázslat?
- Két fajtája van a varázslatnak, ahogy én tudom, az aktív és a passzív. Az aktívat az úrfihoz hasonló varázslók használják, a passzívat pedig a papok és papnők. Csak védekezésre jó.
Valahogy én nem ezt éreztem az előbb, majdnem letépte a kézfejemet, ahogy húzott.
A beszélgetésünk nagyjából itt le is zárult, mert sürgős dolga akadt, de nem néztem meg, hogy tényleg csinálnia kell-e valamit vagy csak a témát kerüli.
- Kicsit furcsa most, nem?
- De.
Egy, már az ágyon gubbasztott, mikor ezt a mondatot kimondta, aztán elaludt. Figyeltem, ahogy a szemei lecsukódnak. Én is álmos vagyok, úgyhogy én is megyek aludni. Valamiért ez a teleportálós dolog egészen kifárasztott.
- Jó reggelt Egy!
- Reggelt!
Persze reggelt... Kinézve az ablakon elég sötétet lát az ember. Talán hajnal van és most kel fel a nap. Kimásztam az ágyból, hogy megkeressem Ejit. Egyre csak sötétebb lett, úgy látszik este van.
- Szia!
- Üdvözlöm, úrfi. Jól aludt?
Hirtelen nem tudtam mit mondani, csak a gyertyákat gyújtogató törékeny test látványa izgatott, ahogy a magasba nyújtja apró kezeit.
- Persze.
- Ennek örülök. Szeretne vacsorázni?
- Nem, most nem vagyok éhes.
Aztán eszembe jutott, hogy miért is kerestem Ejit.
- Mikor akarsz kivinni a frontra?
- Azután akartam elindulni, hogy a gyertyákat meggyújtottam.
Még jó, hogy felkeltem.
- Szerencse, hogy felkelt, nem is tudom hogyan kellett volna illően ébresztenem.
Látom egyet értünk. Viszont lehet, hogy bajban leszek a harcmezőn, hiszen a legutóbbi csatámat is elbuktam.
- Indulhatunk?
Milyen piros az arca, csak nem azért, amit az előbb mondott? Olyan aranyos...
- Mehetünk, csak felkeltem Egyet.
El is mentem felkelteni, majd egy álmos állatkával tértem vissza, Eji már várt.
- Miért este megyünk ki?
- Mert nappal veszélyesebb.
Hogy lehet nappal veszélyesebb egy harctér? Ez furcsa, bár varázslókról van szó. Nálunk nincs olyan szó, hogy furcsa, a mágiával kapcsolatban, legalább is így tudom.
Két ronun várt minket kint.
- Most fel kellene ülnöm a hátadra?
- Nem sietnél már?
Elég goromba.
- Még sosem utaztam ilyen vicces lényen.
- Egy.
Ezek a beszélő lények valahogy olyan ellenszenvesen bírnak beszélni.
- Úrfi, kérem!
Végül felültem és nem volt olyan rossz, mint elsőre gondoltam, bár furcsa érzés, hogy értelmes lény visz a hátán. Egy ló más lenne.
- Már látom! Mindjárt megérkezünk.
Egy ócska bódéban kötöttünk ki, amiben rohadozó élelmiszert, vizet és fegyvereket tároltak. Fejemet tovább fordítva pedig a front bontakozott ki előttem. Először láttam, az országunk ezen arcát. Elképesztő, hogy mi történik. Először semmi különöset nem láttam, csak egy papot, ahogy a völgy aljáról rohanó xerxsesi katonákkal szemben áll. Első látásra úgy éreztem, hogy semmi esélye és most nekem is be kell állnom, de szinte éreztem az erejét, meg se rezzent a hatalmas sereg láttán. Valamit mondott, de nem értettem belőle sokat, hiszen Íninül mondta. Eji fordította le nekem:
Vértől duzzadó húscafat lett
mára gondoskodó kezeid helyett
átkozott teremtményed lerágta rólad,
alatta vörösen izzó tó maradt.
Alászállott a remény fekete karddal,
hogy egyesülhessen akaratoddal
és döntse a gazdáját emésztőt
káoszba vagy láthassa a jövendőt.
Penge s természet küzdött vele,
de mindet elnyelte hatalmas ereje.
Ereje, mit a változás ad kezébe,
hogy a teret vírusként lephesse.
Mondd, hol a szándék, mi vezérelt?
Mi a gondolat, mi most erre terelt?
Miért teremtesz káoszt ezen helyen?
Mondd, istenem, Iskayen!
Csak álltam és bámultam, a pap pedig előhúzott egy vértől fekete pengét és elkezdett vele mészárolni. Az ellenséges sereg közepébe ugrott, de senki sem tudta még megkarcolni sem. Elképesztő látvány, ahogy egyetlen csepp vér nélkül képes volt elbánni velük, mert az a kard nem éles. Kicsit sem. A szörnyű hangot hallató penge a csonttörések zajával beszélt hozzám. Borzasztó volt látni, ahogy az ellenség katonái kifordult végtagjaikat fogják és kíntól teljes üvöltésük szinte marja a fület. A sötéttől nem láttam jól az arcukat, de még így is borzalmas kínról árulkodtak a homályos vonások. A pap pedig csak mondta és mondta tovább a verset, amíg nem végzett az áldozataival. Utána pedig odajött hozzánk. Nem mondott semmit, csak fölénk magasodó hatalmas néma árnyként állt és hallgatott. Féltem, nagyon féltem, de izgatott is voltam és nem jó értelemben. A szörnyűségek láttán nem is tudtam másra koncentrálni, mint ez a szerzetes. Összeszorult a torkom, izzadtam és remegtem.
- Szadista állat.
A szememet meresztve bámultam előre, megszólalni sem mertem, Egy bunkósága most a sírba visz.
- Raven úrfi, Egy. Ő pedig Owen.
Most pedig letérdel, mit csnál?
- Üdvözlöm Úrnőm!
Csak most vettem észre, hogy ez az óriás lihegve veszi a levegőt. Eji pedig úgy néz rá, mint valami uralkodó egy feláldozható gyalogra. Eszembe juttatja az apám szemeit. Ahogy ránézett, az szinte régi emlékeket idézett fel bennem. Félelmetes ez az Eji.
Egy kis lenyugvást követően végre jobban szemügyre vehettem ezt az Owen nevezetű papot. Magas, izmos testalkata teljesen tökélete a harchoz, a rengeteg sebhely is arról árulkodik, hogy gyakran kerül hasonló helyzetekbe. Ruhának csak cipőt és nadrágot visel, ehhez képest egyáltalán nem fázott ebben a hidegben. A nyakában egy óriási vörös gyöngyökből fűzött nyaklánc van, A fegyvere pedig a botja. Ha az alját lehúzza előbukkan a tompa penge, de nem csak az a fele veszélyes. A tetején egy fémből készült díszes kör van, amire hat vastag gyűrűt fűztek. Ekkor jöttem rá, hogy a kísérteties fémes zajt ezek a gyűrűk adták ki, ahogy egymásnak ütődtek. A csontok törésére teljesen alkalmas eszköz mellett a hosszú, szürkésre őszült haja terült el a vállán, belepve a gyöngyöket. Egy más országból jött embernek biztosan nem lenne egyértelmű, hogy Owen egy pap, de, itt mindenkinek világos ez. A harcos papok nagy része így néz ki. Általában a templomokban egy ilyen és egy papnő szolgál... Tényleg, akkor ezért viselkednek így. A papnők a "felsőbbrendűek". De mindegyik a társadalom aljának érzi magát, annak, ami kiszolgál mindenkit, de igazából ez nem áll messze az igazságtól. Már értem, hogy Eji miért nem tegez le.
- Menjünk úrfi!
- Jó.
Hirtelen nem is tudtam megkérdezni, hogy miért nem maradunk ott, bár ez nem csak a félelem miatt volt. Tudtam, hogy ha itt is maradok, nem lennék akadály a xerxsesieknek, ők túl képzettek hozzám képest.
- Owen, a hátadon viszel!
- Jöjjön, úrnőm.
Hazafelé menet végig gyönyörködhettem ebben a kissé megalázó látványban. Az óriás egy kislányt visz a hátán... Látom a harcos papoknak a méltóságukat is el kell dobniuk, ha beállnak egy papnő szolgálatába.
Jobban tetszett volna, ha megint ronunokon megyünk, de azok ottmaradtak.
- Lusta Eji.
- Te meg Raven úrfival viteted magad.
Mindkettőjükkel egyetértettem, de valahogy nem akartam, hogy Eji leszálljon. Úgy éreztem, akár még én is vinném a hátamon, ha megkérne, de most elég súly volt nekem Egy és a pap botja. A vérrel beborított fegyver, amitől szinte leszakadt a karom minden lépésnél.
Belépve az ajtón, barátságtalan szempár bámul szembe.
A város lakói hangjukat hallatják.
A bölcs következő részében: Rin.
Kinek gyorsabb a lába?
