Yuu Solk

Ez a kérdezgetés eddig csak arra volt jó, hogy ő megtudjon rólam valamit, amit amúgy is elmondtam volna neki, de gondolom ő is csak találgat, hogy mi lehet a titok. Pedig szerintem nem titkolok semmit, de ő biztos észrevett valamit, lehet, hogy csak olyan dolgot, amiről nem beszélek szívesen. Viszont nekem valahogy ki kellene húznom belőle, a dolgokat, mert már elképzelésem sincs, hogy hogyan tudhatnám meg más módszerrel.
- Azt mondtad játszunk, nem? Én is kérem a választ. Ne csak hallgass. Már azt hittem, hogy...
- Jól van! Csak nem olyan könnyű erről beszélni.
Remélem most el is mondod és nem csak ennyi lesz.
- A dolog ott kezdődött, hogy a szüleimmel elmentünk vidékre, nyaralni. Még csak tizennégy voltam és a bátyámmal mentünk be az erdőbe, mert beszélgetni akart velem. Aztán már nem is emlékszem, hogyan, de előjött az erdő embere. Megijedtem és elkezdtem futni, nem mentem ki, mert tudtam, hogy nem hinnének nekem. Észrevettem, hogy a bátyám nem jön utánam, ezért visszamentem. Valami megcsípett közben, amitől olyan voltam, mintha benyugtatóztak volna. A bátyám is kapott ebből, mert teljesen nyugodtan sétált kifelé. Nem tudom mi történt vele, de akkor láttam utoljára normálisan viselkedni.
- Ennyi? Azt hittem sokkal nagyobb dolog lesz, ha már ennyire nem akarsz beszélni róla.
- Fogd be, te h*lye! Ez még csak a fele a történetnek. 
Csak a fele. Mindegy, legalább ennyit elmondott, mondjuk nem vagyok előrébb a fél történettel, de már ez is valami. Ha tovább kérdezgetem eljutunk a végére? Jó lenne, úgy könnyebb megérteni, hogy mit miért csinál.
- Miért nem akarsz Viktóriának hívni?
- Mert ez emlékeztet valakire.
- Kire?
- Egy másik angyalra.
- Aki?
Lehet, hogy nekem lesz nehezebb beszélnem egyes dolgokról. Nem gondoltam volna, hogy nehéz lesz. Főleg azt nem, hogy ennyire. Viktóriáról fáj beszélnem, végül is az én hibám, hogy megbüntették. Jobban mondva bűntette, mert ő egy egyszemélyes bíróság. Szép emlékek fűződnek a nevéhez, de nem lett jó a befejezés, még elé se tudtam búcsúzni tőle.
- Na jó, ha már te is elmondtad... Viktória egy másik angyal, akit magammal cipeltem a földre nem rég. ő folyamatosan kérte, hogy menjünk vissza, de nem akartam, túl naiv voltam. Nem gondoltam bele, hogy mi lesz ha megtudják kik is vagyunk.
- Miért mi történt?
- Megjelentek a kamerás emberek, ahova csak betettük a lábunkat. A második alkalomnál már baleset lett belőle. 
- Láttalak a tévében, ti voltatok azok...
- Jó neked, én nem élveztem annyira a dolgot. Miattam halt meg egy ember. Most pedig te jössz a folytatással.
Addig is összeszedem magam, mert nem jó felidézni Zoli halálát. Még visszagondolva is fáj, annak a jó embernem a halála. Még be is fogadott minket, pedig semmit se tudott rólunk. Eltűrte, hogy ott lakjunk, adott nekünk enni... Nem hittem volna, hogy ennyire rendes emberek is vannak, azóta se találkoztam hozzá hasonló jó lélekkel. Liza ugyan befogadott, de cserébe kért is valamit, Zolinak nem kellett semmi tőlünk. Egyszer sem kért pénzt, szívességet vagy bármi mást. Én meg hálából megöltem... Szörnyen érzem magam, pedig már mikor volt ez, de akkor is, nem törölhetem ki az emlékeimből. Miattam halt meg egy ember és ezt sosem bocsátom majd meg magamnak, mert nem lehet jóvá tenni, hiába is akartam angyallá tenni, nem megoldás az sem. Csak egy idióta kísérlet. Most viszont oda kellene figyelnem, mert mindjárt elkezdi mondani. Nem akarok lemaradni róla.