Napról napra változott meg bennem valami, ahogy jártam a határvidéket és próbáltam megtalálni a rést a védelmen, de az asok területe túlságosan is körbekerített. Mindenfelé hegyek, de ahol nem, ott is sorakozó határőrök várják a magamfajtát, de megtaláltam a keresett helyet is. Miközben egy másik itt lévő félárny után futottam, rá kellett ébrednem, hogy a gazdája háza pont átlóg a vonal másik oldalára. Nem is értem a tábornokok miért engedték meg ezt, de az energianyelő vonal felett áll az épület. 
A felfedezésem viszont új bajokba sodort... Ismét találkozhattam azzal az érdekes dologgal, hogy egyes emberek látnak engem. A sisak a fejükön, úgy tűnik láthatóvá és hallhatóvá tesz, de ez még nem jelent semmit, mivel ezek csak emberek, ostoba, erőtlen lények, akik egy tüsszentéstől összeesnek.
* Nem akarom, múltkor is megsérültél miattam, megint meg fognak vágni, megint az lesz, mint legutóbb. Ne csináld, kérlek! Nem akarok gondot okozni...
- Éne, légy szíves, ne most!
Én teljesen nyugodtan közeledtem a kapu felé, de egyre inkább kifeszült az arcomra egy széles mosoly az izgatottságtól. Talán Ibo érzelmei miatt is, mert a magányát megtörő környezetbe megyünk, de az én vágyam miatt is, mert szerettem volna kicsit rászabadítani valamire a dühöm. Elárasztani azokat a bűnös lelkeket lángokkal, hogy elnyerjék tetteik méltó jutalmát. Úgy érzem minél többen vagyunk a test birtokosai, annál erősebb lesz minden képesség, ráadásul még kezelhetőbb is, de az elemi érzelmeket akkor sem nyomja el. Ezért is sétáltam egyenesen a kapu elé a három őrhöz. A lövések, csak úgy záporoztak, mint valami oldalra zuhanó eső, de könnyedén kikerültem őket, de az embereknek szeme se rebbent ettől. Azt hittem legalább meglepődnek, de ők a fegyverük kifogyta után egyszerűen előhúztak egy méretes kést és rohantak felém. Megálltam, megvártam, míg ideérnek és nem kegyelmeztem nekik. lángokkal emésztettem fel a testüket. A fülemet szinte kényeztette a mindent megtörő sikoly, amit hallattak, de megszakadt a szívem, mikor az árnyaik is elpárologtak. Nem tudom miért, de anyáink faja sokkal szimpatikusabb, mint az ember. A gyenge, erőtlen semmi, nevetséges... Ettől származom...
* Kérlek, ne... nem akarom bántani őket!
Sajnos nem tehettem eleget Éne kérésének, hiszen én sem tudom teljesen kontrollálni a képességeket és a testet, ráadásul a lábak vittek egyre előrébb, ha akartam, ha nem.